Amíg még nem voltál – Utasellátó

A Jászainál szálltak fel a villamosra.

Nem tudom honnan jöttek, vagy hova tartottak, de nagyon elegánsak voltak mindketten.

Vagyis csak olyan lezseren elegánsak, már ha van ilyen. A lány pöttyös ruhát viselt, a ruha széle a lábszára közepéig ért. Hozzá magas szandál dukált piros masnival, és ugyanolyan piros volt a táskája is. Sőt, ahogy jobban megnéztem még a körmei is. Milliméter pontosan ki volt találva az egész szett, még a tetoválások is pont ott voltak a karján, ahol azoknak lenni kellett.

A fiú magas volt, zöld szemű, az ing, amit viselt,

csak még jobban kiemelte a szeme színét.

Barna hajába néhány világosabb tincs vegyült, olyan napszítta, az arca is barna volt, gondolom, most jöhetett vissza valamelyik mediterrán országból.

Egy csokor rózsát szorongatott, és nagyon drukkoltam, hogy csak ne vörösek legyenek, mert nem akartam közhelyesnek látni őket. Nem azok voltak. Rózsaszínűek, tökéletesek.

Nagyon boldognak tűntek, egyfolytában csak mosolyogtak, de mosolyogni bárki tud, a szemük csillogása sokkal többet elárult. Vonzották a tekintetem. A lány Závada verséből idézett egy sort, a fiú erre válaszul végigsimított a karján. A villamos női utazóközönségéből pedig sokan irigyelték őket.

Alig pár héttel korábban én is közéjük tartoztam volna.

Aztán jöttél, és olyanok lettünk, mint akiket én is irigyeltem, amíg még nem voltál.

Olyanok, akiket a villamos fél utazóközönsége irigyel.

H.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.