You are currently viewing A kavicsbogár – Mókus, virág, boszorka

A kavicsbogár – Mókus, virág, boszorka

Amikor újra világos lett, a kavics Csigulival együtt egy zöld színű zsebben találta magát. Sebi zsebe kék vagy fekete szokott lenni, attól függően, hogy melyik rövidnadrágot hordta.

Ennek a zsebnek a berendezését drótdarabkák és gombok helyett néhány szem savanyúcukor és egy bolyhos sárga hajgumi alkotta. A zsebre tettség meghitt érzése ugyanolyan volt, mint Sebinél, most azonban Bognak nem támadt szundíthatnékja tőle. Ellenkezőleg, éberen hallgatózott. A zöld zseb tulajdonosa, a kislány valakivel veszekedett. Nem mókus ez, nem is virág, inkább boszorka, állapította meg Bog.

– Buta kutya vagy, Dongó! Hányszor mondtam már neked, hogy ne kapd be a kavicsokat! Papó szerint kicsorbul a fogad tőlük! Meg is fulladhattál volna. Te meg, Milka cica, mindig túlzásba viszed a karmolászást. Elég lett volna a harci nyávogásoddal megijeszteni a fiút. Most szépen tisztogasd meg a sebes lábát!

Bog óvatosan kilesett a zseb pereme fölött: egy kisebb erdőnek is beillő, terebélyes mogyoróbokor tövében ültek. Dongó egy koromfekete, bozontos kutyus volt. Orra hegye még a szemeinél is jobban csillogott, amíg a fűben hasalva gazdája dorgáló szavait hallgatta. A felhőpuha, borostyánszemű Milka cica Sebi vérző lábszárát méregette.

– Hagyjátok csak, van papír zsebkendőm! – sietett közölni a gyerek, és mindjárt használatba is vett egyet. Erről rögtön eszébe jutott a kavics és a csiga, akik túszul estek az ellenség zsebében.

– Most már ki is engedhetnéd őket! – vetette oda szándékolt könnyedséggel a lánynak, és fejével a ruhazseb felé bökött.

– Mármint visszaadhatnám őket neked, ha egyáltalán akarnám. De nem biztos, hogy akarom! Mondjuk inkább, hogy elcseréltem veled a virágra. Tudod, mit? Kiszedhetsz még egy mentatövet, és akkor kettőt kapnál kettőért. Na, mit szólsz hozzá?

Hűha, ez tényleg boszorkány, hüledezett magában Bog. Kelepce a javából, amit kifundált! Most aztán mi lesz?

Bognak valamiért eszébe sem jutott, hogy kirepülhetne a lány zsebéből. Abba sem gondolt bele, hogy akár magasba is emelhetné, és kipenderíthetné a rétről, amit annyira a sajátjaként védelmez. Bog már csak ilyen volt, távol állt tőle az erőszak. Sebitől is, de neki igenis szöget ütött a fejébe, hogy Bog miért nem csinál semmit. Pedig csinált: aggódott, lelkizett magában. Talán észrevétlenül túl emberivé vált? Meg akarta várni, mit szól Sebestyén az elhangzott ajánlatra. Mi a fontosabb a gyereknek: két zsebbéli barátja, vagy a becses virágok?

Sebi tudta, ha beleegyezne a cserébe, barátai úgyis megszöknének a kislánytól. Csakhogy akkor nem lennének többé a barátai, még ha Csiguli nem is értené pontosan, hogy miért nem. Így hát nagy komolyan így szólt:

– Bocs, tényleg meg kellett volna kérdeznem Lestyán bácsit. Tudom, hogy ő a szemközti szomszédunk, és övé a rét is, csak azt nem tudtam, hogy van egy lánya. Biztosan megbeszélte volna veled, ha tényleg ide tartozol, hogy kiáshatok néhány mezei virágot az anyukámnak. Te viszont tévedsz, ha Bogot és Csigulit távirányítós játéknak nézed. Teljesen igaziak, mindjárt meglátod!

A kis boszorkány fölényes ajakbiggyesztéssel válaszolt.

– Először is a Lestyán bácsi, az Papó. Másodszor is, a Papó azt csinálja, amit én mondok. Harmadszor pedig, harmadszor… harmadszor… – motyogta, de elfúlt a hangja. Mondandója végén ugyanis beletúrt a ruhájára varrt öblös zsebbe, ám csak savanyúcukrot és hajgumit talált benne.

Bog azalatt, amíg a két gyerek tárgyalt, csöndben a hátára parancsolta Csigulit, átsuhant Virág karja alatt, és a kislány háta mögött lebegve várakozott.

Sebi mindent látott. Megkönnyebbült büszkeséggel vigyorgott a lányra.

– Fordulj csak meg!

A kavics elővigyázatosan kartávolságon kívülre lebegett, és a leginkább megnyerőnek gondolt plüssmackó-szemekkel a kislányra kacsintott.

– Szia, te kis boszi… tündér. Te kis boszitündér! Kezdjük elölről a bemutatkozást! Én egy kavicsbogár vagyok, és Bog a nevem. Ez itt a hátamon Csiguli, a kalandvágyó éti csiga, a srác pedig Sebi, a barátunk. Téged hogy is hívnak?

A kislány egy cseppet sem akadt fenn azon, hogy Bog kiféle-miféle. Azon sem csodálkozott, hogy beszél hozzá, csak az bosszantotta, hogy a kavicsbogár nem jegyezte meg a nevét.

– Mondtam már, hogy Virág vagyok! – toppantott.

– Azt is mondtad, hogy Mókus…

– Jaj, hát akkor éppen mókus voltam, de a nevem Lestyán Virág!

– Miért nem láttalak eddig soha? – kapcsolódott a társalgásba Sebi.

– Papó akkor hozott ide, amikor vége lett a sulinak. Itt járok majd harmadikba, de még nem ismerek senkit.

Sebi az „iskola” szóra enyhén megborzongott. Így nyár közepén egyelőre hallani se akart róla, pedig már ötödikes lesz, ami rangnak számít a suliban. De hol van az még? A kislánnyal való találkozás viszont rádöbbentette valamire. A nyár eddigi részében alig hagyta el a kertjüket, annyira féltette a kavicsbogár titkát. Még a tónál sem járt, amióta Boggal összebarátkozott, pedig több mint egy hónapja egyfolytában strandidő volt. El is határozta, hogy kertészkedés után fürdenek egyet. Atyavilág, a kert!

– Na, bennünket már ismersz. Én már régről ismerem apukádat, izé, a Papódat. Tudom, hogy jó fej, és biztosan nem bánja, ha a rétetekről átültetünk néhány növényt Anyu ágyásába. Muszáj, mert… mindegy, miért. Lényeg az, hogy meglepetésnek szánom. Esetleg te is segíthetnél. Van kedved hozzá?

Virág oldalra biccentett fejjel nézegetett hol az őszinte arcú fiúra, hol pedig Bogra és a lelkesen csápoló csigára. A mókusosdiba úgyis kezdett már beleunni. Megfontoltan bólintott. Milka cica és Dongó kutya egy szót sem szólt, de szemmel láthatóan egyetértettek vele.

Kartali Zsuzsanna

Az előző fejezet itt olvasható >>>

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?