Itt van, eljött végre.

Még ha nem is tudtam biztosan, hogy elég jó leszek-e, míg itt van… Vártam minden egyes napon, amikor nem voltál velem.

Mikor irigyeltem mindenkit, aki a közeledben lehet,

nézheti mosolyodat, hallhatja tréfáidat.

Aki ott lehet, hogy lehorzsolt térdedet bekötözze.

Aki melletted lehet, mikor épp figyelsz, nevetsz, a társaid között vagy.

Aki láthatja, ahogyan kipirul az arcod, miközben neked énekelnek – s azt is, ahogy elfújod a gyertyákat a tortán, amit reggel bevittünk.

Aki veled lehet, többet, mint én.

Sokkal többet. Fájdalmasan többet.

Így most, hogy elkezdődik a nyári szünet, nem neked,

hanem magamnak, csendesen megfogadom…

Hogy igyekszem majd ott lenni, ha valami ér. Megállítani nem tudom a világot, nem védhetlek meg minden testi vagy lelki horzsolástól – de most, ebben a hosszúnak mondott, mégis rövid időben ott lehetek, hogy enyhítsem a fájdalmad. Én lehetek ott, nem valaki, akit nem ismersz, s aki nem ismer olyan jól, mint én. Aki nem szeret úgy, ahogyan én… 

Szeretném, hogy minden nap érezd, milyen értékes vagy a számomra, s mennyire

hálás vagyok ezért az időért, amit veled tölthetek.

Szeretném, hogy biztosan tudd: ha néha nehéz is, ha fáradt is vagyok, ha sok is a feladat, annak te nem okozója, hanem legszebb célja és értelme vagy.

Ígérem, hogy minden egyes napon törekedni fogok rá, hogy legalább egyszer, szívből kacagj, olyan göndören, amit úgy szeretek, s amitől mindenki nevetni kezd a közeledben.

Ígérem, hogy ott leszek, ha valamit el szeretnél mesélni, akkor is, ha közben dolgom lenne, ha csörög a telefon, vagy pittyen a gépem.

Hogy neked adom azt, ami a legnagyobb kincsem a világban – utánad:

az időmet, osztatlan figyelmemet.

Ígérem, hogy igyekszem hagyni, hogy gyerek légy. Hagyni, hogy sáros legyen a ruhád, koszos a hajad, rendetlen a ház… Hisz a tárgyak vannak érted, nem te azokért.

Ideje van a játéknak, s ideje a rendrakásnak: igyekszem soha nem elfelejteni, hogy a te életedben az önfeledt játéknak most van ideje, s hogy rohan a te időd is, a felnőttkor felé. 

Ígérem, hogy igyekszem elég időt szánni arra is, hogy neveljelek, ha kell, szigorral is akár. Számomra nehezebb ez az út, mintha mindenben szabad kezet kapnál… De hiszem, hogy megéri, hisz te jobbá válhatsz tőle.

Igyekszem majd másképp is segíteni abban, hogy jobb ember légy. Megmutatni az utat, ahogyan a feladatok számodra is elvégezhetők, ahogy a nehézségek legyőzhetők s a nehéz helyzetek könnyíthetők – nap, mint nap.

Igyekszem olyan, betartandó szabályokat mutatni neked az életünkben, melyektől biztonságban érezheted magad. Továbbra is megmutatni ebben a rövidke időben, amit ajándékba kaptunk arra, hogy együtt tölthessük a teljes napot, hogy mettől meddig szabad, s honnan tilos valami. 

Szeretném, hogy a tőlem kapott szabályok által olyan csodalámpásod legyen, mely biztosan segít majd neked eligazodni a világban. Amire mindig számíthatsz majd. 

S végül…

Igyekszem a mi, közös világunkat kiszámíthatóvá, biztonságossá,

derűssé tenni a számodra, ebben az időben is.

Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb.

Hibázom, elfáradok, olykor azt érzem, túl sok a teher, nem vagyok elég… Túl sokat vétek ellened. 

Annyi minden érhet kívülről is, annyi hazugság, bántás, hozzád oly méltatlan hamisság… De minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy téged védjelek. 

Nem vagyok tökéletes… Jól tudod ezt. 

De ígérem, hogy igyekezni fogok, ahogy csak

erőmből kitelik.

Teérted…