You are currently viewing Egy kávé ürügyén

Egy kávé ürügyén

A kávét valaki szereti, valaki nem. Valaki rászokik, valaki nem, valaki bedob napjába kettőt, hármat, méregerőset, valaki hosszan elnyújtva, esetleg habbal a tetején kiélvezi minden kortyát.

Ez utóbbiak népes táborát erősítem jómagam is. Nem mondanám magamat szenvedélyes kávéfüggőnek, de naponta két kávé a napi rutin szerves részét képezik. Anyukaként pedig az „én időm” hasznos kísérője is.

A hosszú szüneteket, illetve újabban az előre kiszámíthatatlan hosszúságú karantén időszakát egy nagy gonddal elkészített kávéval indítom, aminek tejhab és késhegynyi fahéj csücsül a tetején. Főleg akkor esik a legjobban, ha sikerül még a hajnali órákban elfogyasztanom, amikor mindenki alszik.

Csak én és a kávém.

Ilyenkor fejben végiggondolom, hogy melyek azok a teendők, amiket sikerült elintéznem, mik azok, amikre már nem került sor és ezeknek, ilyenkor már itt az ideje, hogy el is engedjem. Aztán pedig előre örülök a közösen eltöltött időszaknak.

Most mondjuk vegyes érzésekkel vágtam bele ebbe az új világba. Az első kávém mellett próbáltam felocsúdni a furcsa gondolataimból. A hab szinte teljesen összeesett, a kávé pedig langyosra hűlt, mire először belekortyoltam, és a már majdnem magába szippantó pánikot sikerült elterelnem.

Nem vagyok – sajnos – egy szabályos rendszerben gondolkodó ember, ezért első körben is erőt kellett vennem magamon, hogy szigorú listát és időbeosztást állítsak fel a napirendünket illetően. Most nem lehet lazulni, pontosan be kell tartani az időpontokat, mert ugyebár ez nem egy hosszúra nyúló szünet, dolog van, feladat van.

Mire a kávé elfogyott, a legkisebb felébredt, elégedetten tettem a mosogatóba az üres kávés bögrét és tántoríthatatlan elszántsággal vetettem bele magam az előttünk álló időszakba.

Azóta is elszánt vagyok, elszántan ragaszkodom a reggeli és délutáni kávéimhoz, a habról nyilván álmodni sem merek. Annak is örülök, ha még felmelegítés nélkül meg tudom inni, noha tudjuk jól, „a hideg kávé szépít”.

N-R.N.

(kezdőkép:unsplash)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?