Milyen volt a babáik születése? Hogy telt az első 6 hét? Van-e elég tej? Katinka és Rozi mindenre válaszolt.
A babák megszülettek, Rozié lassan fél éve, Katinkáé 3 hónapja. Katinka az első gyermekével kapcsolatban válaszolta meg a kérdéseket, Rozi pedig közben költözött, iskolát és óvodát kezdett és úgy általában túlélt, mert három gyerekkel máshogy nehéz. De ez részben kiderül az interjúból.
Milyen volt a szülés?
Katinka: Váratlan. A 38. heti vizsgálatomon derült ki, hogy elfogyott a magzatvíz, így az ultrahang után rohanhattunk haza a kórházi csomagért, majd egyből a kórházba, hogy aznap a világra segítsék a kisfiunkat. A terveket alapvetően nem írta felül a sietség: az már biztos volt, hogy orvosi okok miatt csak császármetszéssel szülhetek, minden készen is állt, „csak” még lélekben kellett odaérnünk.
Első szülésnek alapvetően jó élmény marad, hiszen 10-kor tudtuk meg, hogy aznap megszületik a fiunk, akit délután egy órakor a kezünkben is foghattunk.
Rozi: Csodálatos. A három szülésem közül ez volt minden szempontból a legszebb. Bár most is ugyanannyira voltam betojva, mint az első két császárnál, viszont a kórház rengeteget változott, így a 2 napos bent tartózkodás is sokkal elviselhetőbb volt, mint 3, illetve 6 éve.
Mikor jött az a bizonyos anyai érzés?
Katinka: Mivel ilyen gyorsan és váratlanul alakult a szülés, így leginkább másnap. Másnap reggel. Amikor 3-4 óra alvás után már nem is akartam visszaaludni, hanem csak néztem a mellettem fekvő, még nyugodtan durmoló pici lényt, nagyjából abban a pillanatban lettem igazán anya.
Rozi: Hát, úgy 6 éve. (nevet) Viccet félretéve… a császár előtt ültem a műtőasztalon, vártam az érzéstelenítőt. És ott fejbecsapott a felismerés: jesszus, mindjárt 3 gyermekes anyuka leszek. Valószínűleg ez kiülhetett az arcomra is, mert oda is jött az orvosom, hogy megkérdezze, jól vagyok-e, és hogy megnyugtasson: ne aggódjak, minden rendben lesz. Az egyik műtős csak megfogta a kezem. Örökké hálás leszek neki ezért.
Mennyi ideig tartott a szülés utáni regenerálódás?
Katinka: Az első napok kegyetlenek voltak, hiszen minden felállás egy küzdelem volt, márpedig egy újszülötthöz folyton menni kell. Szerencsére volt alkalmam pihenni – a lehetőségekhez mérten, mivel a férjem mindenben segített. (Itt azért megjegyezném, hogy az a kemény 5 napos apaszabadság egy vicc.)
Az első héttel napról napra épült fel a testem, a 10. napra már simán mozogtam, azóta nagyjából csak a hegem a bizonyítéka annak, hogy másfél hónapja műtöttek, más jele fizikailag nagyon nincs.
Rozi: Amikor írom ezeket a sorokat, lassan fél év telt el és néha még most is úgy érzem, hogy még mindig regenerálódok. Azért három császár az három császár. A kórházban volt egy nálam majdnem 10 évvel idősebb anyuka, aki természetes szülés után oldalt fekve aludt már pár órával a szülés után és törökülésben ült. Egyszerre irigykedtem és fájt szó szerint csak ránéznem. Úgy 1 hónapba telt, hogy én is oldalt fekve tudjak szoptatni. (A törökülés még több időbe. -nevet- )
Milyenek voltak az első napok otthon? Hazavinni a babát? Első éjszaka?
Katinka: Az első éjszaka a kórházban jó prototípusa volt a későbbi időszaknak, mivel a kisfiunk, Leó nagyon érzékeny baba, aki pár hétig több sírós órával töltötte meg a napjait, mint amennyi nyugodt perce volt.
Az első pár nap itthon még idilli volt, aztán visszaestünk a gödörbe, és elkezdtük fejtegetni a rengeteg fülsüketítő jelzés mögötti lehetséges okokat. Az első pár hét emiatt inkább megoldandó feladat volt, nem a „Hurrá, család lettünk!” mámorban úszkálás. Persze az is, de csak foltokban.
Rozi: Katinka sorait olvasva elkapott a nosztalgiázás. Első gyerekkel hazamenni, az első pár hét, hónap otthon… nem egy sétagalopp, na. Már mindenki fújja tőlem: az elsőt túléled, a másodikat megéled. És most már bővíteni is tudom: a harmadikat meg kifejezetten élvezed. Imádtam Fridával az első pár hetet, összebújni azzal a pici testtel, órákat szopizni. Legjobb időszak. Tényleg. Ráadásul a járványhelyzet miatt szerdán reggel született, pénteken már otthon ebédeltem. Hát ez valami csodás volt. Az első gyerekemmel 5 napot töltöttem a kórházba. Ötöt. Még mindig a hideg futkos a hátamon, még annak az 5 napnak az emlékétől is…
A cikk folytatásáért kattints tovább ide >>>
(kezdőkép: Unsplash)
