A szeptember akkor is kihívás, ha gyermekünk történetesen örül az iskolakezdésnek. Persze nem ez a jellemző. Tinédzserként kifejezetten nehéz visszaszokni a koránkelésbe, a felelősségbe, az egyre nyomasztóbb elvárásokba…
Szóval a tanév eleji „nem akarok iskolába menni” állapot teljesen normális is lehet. De honnan vegyük észre, ha nem csak erről van szó? És főleg, mit tegyünk azért, hogy jól támogassuk a tini gyermekünket ebben a helyzetben?
Mikor kezdjünk el gyanakodni, hogy nem csak egy egyszerű szeptemberi lázadásról van szó?
Fontos tudni, hogy a régi keretekbe való visszailleszkedés eltarthat két-három hétig is egy hosszabb kihagyás után. Ha gyermekünk a korábbi iskolájában kezdi az idei tanévet, akkor ennyinek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy helyreálljon a rend. Ha iskolát váltott, akkor ez az időszak kitolódhat. Zárkózottabb tiniknek akár három hónapba is beletelhet, mire beilleszkednek és megtalálják a helyüket a közösségben. Ha ezen túl is hárít az iskolával kapcsolatban (itt nem a szokásos kamaszos dacról beszélek), akkor mindenképp érdemes nagyobb figyelmet szentelni a jelenségnek.
Milyen okai lehetnek, ha nem akar részt venni a tanórákon?
A legjobb forgatókönyv szerint mindössze arról van szó, hogy nehéz a nyári szabadságot felcserélni a kötöttégekre. Erről nem is ejtenék a kelletténél több szót. Ilyenkor egy kis türelem és következetesség mind szülői, mind kamasz oldalról bőven elég lesz a megoldáshoz.
Azonban nem mindig ennyire egyszerű a képlet. Nézzük, mi minden más állhat a háttérben!
Ha visszatekintünk az előző tanévre, érdemes elgondolkodni: korábban is előfordult, hogy nem ment szívesen a gyermekünk? Esetleg kudarc érte az iskolában? Nem olyan lett a bizonyítványa, mint szerette volna? Sokszor előfordul, hogy egy-egy tanárral vagy tantárggyal kapcsolatban van az ellenállás. Ha már rögtön a tanév elején ilyen markánsan megjelenik, akkor jó eséllyel nem újkeletű nehézségről van szó.
Az is megeshet, hogy a nyáron történt olyan változás az életében, ami miatt nehezebben veszi rá magát a tanulásra: pl. szerelmes lett, és a tanulmányok miatt jóval kevesebb idő jut a választottjával közös programokra, vagy épp egy negatív életesemény (válás vagy haláleset a családban) az oka annak, hogy kifejezetten ellene van az iskolának.
Ritkán gondolunk rá, de sajnos egyre gyakoribb jelenség, hogy gyermekünk azért nem akar visszamenni az iskolába, mert bántják. A tini korosztály esetében a leggyakoribb a kortárs zaklatás (bullying), ami többféleképpen megnyilvánulhat kezdve az egyszerűbbnek tűnő szóbeli bántalmazással, az érzelmi zaklatáson keresztül a fizikai erőszakig. Emellett – bár alacsonyabb számban, de előfordulhat olyan is, hogy egy tanár él vissza az erőfölényével és lép fel bántalmazóan a gyermekünkkel kapcsolatban. Sajnos erről a témáról még a legtöbb kamasznak és szüleinek, sőt, a pedagógusok többségének is kevés az információja. Nehéz tetten érni, ha valóban erről van szó – pedig ilyenkor nagy szükség van a felnőttek gyors és szakszerű beavatkozására.
Hogyan támogassuk jól ezekben a helyzetekben a tizenéveseinket?
A legfontosabb, hogy vegyük komolyan, ha gyermekünk jelzi felénk, nem akar iskolába menni! Kamaszkorban nehéz eldönteni, hogy éppen egy kis „hisztiről” van szó, vagy valóban nagy a baj. Éppen ezért azt javaslom, hogy bármilyen nehézséget jelez felénk a gyerkőcünk, mindig igyekezzünk nyitottan és elfogadóan állni a helyzethez! Ha kiderül, hogy a bolhából az elefántot esete áll fenn, akkor is tettünk egy hatalmas lépést a közöttünk lévő nyílt és őszinte szülő-gyerek kapcsolatért.
Semmiképp ne bagatellizáljuk el a helyzetet! Bár lehet, hogy felnőttként egyáltalán nem tűnik nagy dolognak a nehézsége, de ne feledjük: ez nem rólunk szól!
Ha ő nem szól, de látjuk rajta, hogy gond van, mindenképp kezdeményezzünk beszélgetést a témáról! Ha nem mondja el, miről van szó, ne faggassuk folyamatosan!, Hangsúlyozzuk viszont, hogy bármikor készen állunk rá, hogy meghallgassuk! Ha elkezd beszélni, hallgassuk végig, és igyekezzünk közösen megoldást keresni a nehézségére! Már ha szükség van rá. Sok esetben az is elegendő, ha kiöntheti valakinek a szívét, akiben megbízik.
Ha mi is voltunk hasonló helyzetben, meséljünk neki róla! Segíthet az is, ha látja, hogy nincs egyedül a problémájával.
Ha állandósul a szorongása, netán fizikai tünetei (pl. fejfájás, hasfájás, hányinger, hányás, álmatlanság), önsértő gondolatai vannak, vagy bántja magát, közbe kell avatkozni, akkor is, ha ő nem nyitott erre. Ilyen esetben érdemes mihamarabb szakember (a probléma jellegétől függően osztályfőnök, iskolai szociális segítő, pszichológus, mediátor stb.) segítségét kérni!
Zárásként elmondhatom, hogy az iskolával kapcsolatos nehézségekre is a legtöbb, amit adhatunk: nyílt és őszinte kommunikáció, elfogadás és támogató háttér. Ha ezekben nincsen hiány, máris rengeteget tettünk a kamaszunkért.
(kezdőkép: Pexels)
