Az anyukák életében – miután megszületik a kisbaba – sok mindent máshogy kell csinálni, mint azelőtt. Nincs ez másképp a szépségápolással sem.
Míg régebben munka után esténként, délutánonként könnyedén el tudtuk intézni teendőinket – edzőterembe, szépségszalonba járni – ez gyerekekkel már nem olyan egyszerű.
Ezek a nehézségek adódhatnak:
- Nem egyszerű előre egyeztetni a szépségszalonba több hétre előre, bármikor közbejöhet egy betegség a gyerekeknél.
- Ha pont úgy jön ki, hogy épp alvás vagy evés idő van a gyereknek, amikor menni kell az időpontra, körülményes utunk lesz.
- A szalonba való eljutás, a bepakolás – hogy minden legyen a gyereknek, ha kell – néha hosszadalmas.
- Ha egyedül szeretnénk menni a szalonba, akkor meg kell kérni egy nagyszülőt, rokont, vagy bébiszittert kell hívni, hogy vigyázzon addig a gyerekre.
- Sok szépségszalonban nem örülnek, ha kisbabával megyünk, ami érthető, a szerszámok és vegyszerek sem jók a gyerekeknek, akik unatkoznak és mászkálhatnak, esetleg sírnak, mert kényelmetlen annyi ideig várakozniuk.
Mit lehet tenni?
- Kisakkozod valahogy minden hónapban hogyan juss el a körmöshöz, fodrászhoz, kozmetikushoz.
- Magadnak megcsinálod, de azt nagyon nehéz elsajátítani, és olyan szépen elkészíteni, mint a szakember. Legtöbbször csak este jut rá idő, amikor már fáradt vagy, és nem sikerül olyan jól, például egy hajfestés vagy körömlakkozás.
Inkább hívd házhoz a szolgáltatót!
Így akár a gyerek alvás idejében készen tudtok lenni. A saját ágyában mindig jobban alszik a gyerek. Fél siker, ha otthon altatjuk a megszokott időben.
Ha ébren van, a saját környezetében sokkal jobban el tud játszani, míg anya elkészül.
Nyilván nem mindegyik szolgáltatás megoldható ha a gyerek otthon van. Ha például a masszőr megy házhoz, akkor kell a nyugalom. Ilyenkor az is jó lehet, ha a másik szobában vagy az emeleten apa vagy nagyszülő eljátszik a gyerekkel. Így nincs sírás, hogy anya elmegy, mindenki nyugodtabb.
Otthoni pedikűr esetén is nagyon egyszerű, a gyerek közben az öledben is ülhet, játszhattok, mesélhetsz neki közben. A gél lakk, manikűr se tart olyan sok ideig, 45 perc alatt kész, addig is jól el szoktak játszani a gyerekek.
Ezekre a szépség szolgáltatásokra nyújt például megoldást a Classy-Budapest Mobil Szépségszalonja.
Házhoz lehet rendelni a szépséget, így könnyítik meg az anyukák mindennapjait. A mamik feltöltődhetnek, amire nagy szükség van, jobban érzik magukat a bőrükben, akár otthon vannak a gyerekkel, akár már visszatértek a munka világába is, és gyermek mellett dolgoznak.
Gallai Kata