You are currently viewing Lányom helyett lányom

Lányom helyett lányom

Kamaszkoromtól tudtam, hogy nem születhet gyerekem, s ugyan elfogadtam, de azért vágytam rá.

Idővel az ember nagyon racionálisan meg is tudta magát győzni, hogy azért a gyermektelenséggel járó szabadság valójában igazán jó dolog.

Sötétebb pillanataiban pedig annak örült, hogy így legfeljebb csak a saját életét teszi tönkre. Egy nehezebb bébiszitterkedés végén szintén kifejezetten üdítő volt az otthoni csend és nyugalom.

Amikor apádat megismertem, azonnal lejött róla, hogy a guruló krumplit is… Ennek ellenére is vonzott. Ám egy ideig csak barátok voltunk. Úgy fél évvel később alakult át a dolog többé, de a legvonzóbb tulajdonsága az volt, hogy három gyereket nevelt egyedül.

Emlékszem rád, amikor először megláttalak,

ahogyan a másik két testvéreddel, s apátokkal együtt siettek felém az úton. Emlékszem. Látlak téged, miközben az elhanyagolt lakás folyosóján sárgarépát hámozol a deguknak. Amikor másnap nem bírom kivárni, hogy apád felébredjen, s együtt sütünk palacsintát a szűk konyhában a gyerekfirkás falak közt. A nővéred vicces sztorikat mesélt – olykor a károdra. Talán akkor kezdtem érezni veled valamiféle sorsközösséget.

Tízéves voltál. Majd egy évig nem találkoztunk, ti külföldön utazgattatok – apád így jellemezte -, én pedig itthon vártam a jószerencsét. Eljöttetek hozzám karácsony előtt, én kukoricacsuhét gyűjtöttem neked, mert azt kértél. A padlásszobát meglátva azt mondtátok, hogy mindig is ilyet szerettetek volna. Boldog voltam.

Szerettem volna jobban az életetek része lenni,

de apátok kijelentette, hogy nincs szükségetek anyára. Nem értettem vele egyet.
Aztán eljött a nyár és nálam voltatok heteket, talán egy hónapot is. Bolondoztunk, szüretelődézsában fürödtetek medence helyett a tesóm lányával együtt, jégkrémet ettünk, lekvárt főztünk be, lángost gyúrni tanítottam a nővéredet, s lányos napot tartva turiba mentünk hármasban. S mikor az utcán ismerőssel találkoztunk, megkérdezte:

A lányaid? S én büszkén mondtam rá az igent.

Kértem, hogy költözzetek oda. Könnyebb lehetne az élet együtt. Apátok azt mondta, hogy mindig az van, amit a gyerekek akarnak. Ti ketten pedig azt mondtátok, hogy szeretnétek nálam lakni.

S mindeközben sokkal nagyobb bajok voltak nálatok otthon, mint gondoltam, s mint apátok elárulta volna. Két héttel később már a gyerekotthonban voltatok. Párszor meglátogattalak, kirándultunk a Bakonyban, ott voltam az anyák napi ünnepségen, amikor énekeltél, s előtte megkértél, hogy fonjam be a hajad. Az igazán nagyon jólesett. Majd az édesanyád eljött érted, s végre elmehettél vele onnan.

Örültem, hogy rendeződött az életed,
ha ez azzal is járt, hogy sokáig nem láthattalak.

Kamaszos éveidben nem beszéltünk túl sokat, de szerettem volna a tudtodra adni, hogy bárhogyan is alakult az élet és alakul még, én itt vagyok neked. Kereshetsz. Zaklathatsz. Megtalálsz. Nem tűnök el.

Még akkor sem, ha időközben apátok olyan mérges volt, hogy nem őt választottátok, hogy nem állt veletek szóba. Még akkor sem tűntem el, amikor a végén még én is elhagytam őt. Mindig elérhető akartam lenni a számodra, ha bármikor úgy alakulna, hogy szükséged lenne majd rám – ne maradj magadra, ne légy olyan egyedül, mint én voltam, nekem nem volt, akinek meg mertem volna nyílni.

Csak apádat hagytam el. Téged soha.

Igazából azután kezdtél nyitni újra. Végre elhitted, hogy önmagadért szeretlek, s nem azért hogy jó pontom legyen apádnál. Sőt. A végén rendszeresen veszekedtem vele miattad, hogy nem beszél veled sem. Gyerekes volt.

S mikor tizennyolc lettél, már rég külföldön éltél, s mégis meglátogattál a barátoddal együtt. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor az öreg nénét a sete-suta őzgidácska felnőve felkeresi a gidájával. Talán kicsit elégedett is voltam önmagammal, hogy valamit csak jól csinálok ebben az életben, ha a volt barátom időközben felnőtt lánya meglátogat és nálam piheni ki magát barátostul.

Az elmúlt tizenkét év alatt láttalak felcseperedni, s bár még mindig látom azt a tizenkét éves kiskamaszt, aki biggyesztett szájjal mesél a szőlőben, de

látom azt az intelligens, érett, felnőtt fiatal nőt, akivé lettél,

akinek talán sokszor fogalma sincs róla, hogy mennyire gyönyörű, bájos és emellett ráadásul még kedves és humoros is, aki kenterbe veri pingpongozásban a férfiakat, aki úgy énekel mint egy angyal, s végre kiengedi a hangját, s aki néha már nekem ad párkapcsolati tanácsot.

Büszke vagyok rád leányom, s hogy az életed része lehetek.

Köszönöm, hogy vagy – egy kicsit nekem is!

Visszafogott Vénusz

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?