Lassan itt a nyár vége, még annyi minden várhat ránk. Vannak ugyan rémhírek a suli kezdéssel kapcsolatban. Néhány ismerősöm tudja, hogy online suli lesz, van, aki tuti abban, hogy megkezdődik, van, aki a pedagógus sztrájk miatt 5 évi konzervkészletet halmozott már fel.

Nem mennék most bele ezeknek sem a politikai (nem is szoktam), sem az emberi részleteibe. Egyszerűen csak a tény, a puszta tény, hogy vége lassacskán a nyárnak.

Nem panaszkodhatok, szuper nyarunk volt eddig is, és tudom: a vége felé is az lesz. Naná, hiszen jön a férjem szabira, együtt leszünk, nem csak hétvégéken, hanem majdnem kettő egész hetet! Azért, ha így jobban belegondolok, apa augusztus 31-én már megy dolgozni… lehet, tudja, hogy a suli kezdés nehéz műszak?!

Nagyon szerencsés vagyok, hogy a munkám online is végezhető, és nincsen soha értekezlet meg telefonálgatás.

Mondhatni az elmúlt időszakot betegszabin és rehabilitáción töltöttem. A Covid utáni „Covidköd” sajnos nem kímélt, de köszönöm jól vagyok, már szépen épülök fel, s reményeim szerint, egészen értelmes mondatokat sikerült kreálnom.

Olvasóim kedvesen érdeklődtek már a saját privát Fb oldalamon, hogy jobban vagyok-e már. Igen. Köszönöm.

Ám visszakanyarodva a nyár végére (ennyire mégsem vagyok már „ködös”), azt kell mondjam, sok programunk van a gyerekkel, s majd apával is.

Nem a megszokott programajánlót hozom, mint azt millió egy cikkben megtalálod. Nem. Én azt hozom, ami emlékeket gyárt.

A kedvencünk, a villámgyors festés vagy rajzolás. Fess bármit, ami eszedbe jut, majd mondj róla egy történetet, de másik fejezze be. El nem képzelheti emberfia, hogy micsoda vicces sztorik tudnak kikerekedni, egy kék pacából. A lényeg a fantázia.

Tavaly egy sárga pöttyöt festettem. A pötty, aki méhecske szeretett volna lenni című mese meghatóra és viccesre is sikeredett. Én kezdtem, kisfiam szerint a legerősebb, legszorgalmasabb méhecskévé változott, mindenféle csoda folytán a sárga pötty.

A szobrászkodás a másik. Lehet kapni országos üzletláncokban hobby-porcelán, vagy szobahőmérsékletre száradó modellpasztát (gyurmát). Nem drága, pár száz forint. Egy egész Futrinka utcát szoktunk belőle alkotni. Idén a cica, gomba, pillangó és pipike volt a nyerő.

Az a jó, hogy egyik nap elkésztjük, rengeteget nevetünk, mire kialakul az állat megfelelő külseje, és nem valami felismerhetetlen Alien lesz belőle. Szóval egyik nap elkészítjük, nem napon, hanem csak úgy a szobában hagyjuk száradni. Másnap lefestjük.

Ez kivitelezhető (mivel elég porózus lesz a figura külseje) akrilfestékkel, temperával, vagy egyszerűen filctollal. Aztán jöhet a mese, a játék. Persze előfordult tavaly, hogy béna róka lett, mert letörtem a farkát. Jó kis mese lett, mondanom sem kell…

A harmadik a levélhorgászat. Kell egy vödör, bele víz, apró kacatok, és falevelek. És persze nem szabad sajnálni a húsforgató (hosszú nyeles) csipeszt sem. Bekötött szemmel pedig még izgalmasabb.

És szép lassan készülni kell a sulira is. Időben megnézni, jó-e még az ünneplőcipő, a fehér ing (blúz), sötét nadrág (szoknya), tesicucc, benti cipő. A taneszközök mellett ezek sem elhanyagolhatóak.

Ilyenkor mindig elmondom a kisfiamnak milyen szép nyarunk volt.

Minden este összegezzük esti mese előtt, hogy mi volt a legjobb aznap, sokszor ő teszi hozzá,

hogy mire fog emlékezni, amíg csak él.

És ez a lényeg… az emlékek gyűjtése, a közös pillanatok felhőtlen mosolya. A puszta együttlét. A sok játék alatt szinte meg szokott szűnni a külvilág, olyannyira, hogy sokszor még fotót is elfelejtek készíteni. Elfelejtem megörökíteni a pillanat mosolyát, mert tudom bennem él, bennem marad, magamban hordozom én is, és a családom is.

Szóval, Drágáim ez a lényeg, hogy mi marad meg nekünk, mi marad meg bennünk, s mennyi mosoly ragyog majd a szívünkben a szürkülő őszi napok árnyai között.

Szép, emlékdús, összebújós, nevetős nyárvégét kívánok neked, s családodnak.

Puszi,
PinkAnyu

(kezdőkép: Pixabay)