2019 novemberében született meg második gyermekem, és akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék a saját lábamra állni, és nem egy irodában ülni 8-16-ig (vagy tovább).
A munkámat mindig nagyon szerettem, teljesen „én” voltam, de mindig azt éreztem, hogy korlátokat is állít elém. Ha betegek voltak a gyerekek vagy azért volt lelkiismeret furdalásom, mert nem lehettem velük, vagy azért, mert a munkában nem tudtam 100%-ot nyújtani, amíg őket ápoltam.
Így hát elővettem egy már korábban megszerzett „papíromat”, és úgy döntöttem belevágok valami újba. Esküvői- és rendezvénydekoratőrként fogok dolgozni. Rövid idő elteltével máris többet akartam. Arra gondoltam, hogy ha én menyasszony lennék, vajon szeretném-e látni az általam elképzelt terem elrendezést, dekorációt már az esemény előtt. Határozott igen volt a válaszom.
Rögtön elkezdtem kutakodni, vajon ki tudna nekem olyan szoftvert fejleszteni, amivel menyasszonyokat tehetek boldoggá azáltal, hogy már jóval az esemény megrendezése előtt látványterven mutatom be, hogyan is fog kinézni a Nagy Nap. Hamar bebizonyosodott, hogy ilyen típusú szoftver fejlesztéséhez sok-sok millió forintra van szükség, illetve olyannyira specifikus, hogy ma Magyarországon kevesen értenek hozzá.
Ennek ellenére nem adtam fel.
Boldogan láttam, hogy az USA-ban már létezik ilyen szoftver (ráadásul nem többmilliós változat, hanem online, magyar pénztárcának is megfelelő), amit én elképzeltem, minden specifikációja megfelel annak, ami a gondolataimban felmerült.
Már csak egy dolog volt hátra. Magyarországi, kétgyermekes anyukaként, fel kellett vennem a kapcsolatot egy amerikai céggel, és meggyőzni őket arról, itt, a pici Magyarországon piacképes a szoftver és én magam pedig képes vagyok ellátni a magyarországi képviselői feladatokat, illetve új piacot tudok nyitni számukra.
Innentől kezdve kezdődtek az álmatlan éjszakák. „Miért állnának szóba velem az amerikaiak?” „Ki vagyok én, hogy egyáltalán válaszra méltassanak?” „Olyan pici ország vagyunk, miért érdekelné őket ez a piac?” Aztán a következő napon: „Mit veszítenek vele, ha esélyt adnak nekem?” „Nekik ez nem kerül semmibe, ha csak egy regisztrálót nyernek, az nekik már bevétel.” Szóval egyszer fent voltam, egyszer lent. Igaz a mondás: if your dreams don’t scare you they aren’t big enough (ha az álmaid nem ijesztenek meg, nem elég nagyok). Hát én igazán be voltam rezelve.
Végül a bemutatkozó e-mailem elküldése utáni ötödik napon választ kaptam. Sőt, mi több, pozitív választ. És el is kezdődhetett a hónapokig tartó munka. A honlap és szoftver nyelvének lefordítása magyarra (abban biztos voltam, hogy itt Magyarországon akkor rúghatunk labdába, ha magyar nyelvű szoftverrel rukkolunk elő). Majd mikor minden elkészült, élesítettük a honlapot és…
beütött a Covid-19.
Leállt a rendezvény piac, nem rendeztek esküvőket. Nem volt miről látványtervet készíteni. Sajnos még most sincs. Ráadásul a piaci szereplők nagyon szkeptikusak a szoftverrel kapcsolatban. Mivel újdonságnak számít Magyarországon, kevesen látják meg benne a lehetőséget. Eddig is tudtunk különféle módszerekkel elrendezést létrehozni, ülésrendet készíteni (ott a négyzetrácsos füzet és az A/4-es papír, haladóbbaknak a Paint program). Nehéz megváltoztatni a berögzült szokásokat, főleg ilyen nehéz időkben. Van néhány pozitív visszajelzés is természetesen, de ez még mindig semmi ahhoz képest, amit én elterveztem.
Egy valami biztos. Maximálisan hiszek a szoftver létjogosultságában és addig nem állok meg, amíg az ország összes rendezvényszervezője, menyasszonya és rendezvényszervezést oktató kurzusa nem használja a szoftvert.
Ha még mindig olvasod az történetemet, akkor a lényeg, amit mindezzel mondani akartam: hosszú-hosszú évekig gondolkoztam azon, mibe kellene belefognom, hogy előbb vagy utóbb a saját lábamra tudjak állni. Volt pár ötlet, de mindhez magas kezdőtőke kellett, vagy épp én lettem volna a 101. a piacon az adott dologgal. Így hát kivártam. Addig vártam, amíg azt nem éreztem, hogy igen, ez az, amivel teljesen tudok azonosulni, és ha törik, ha szakad, ezt végig viszem, még ha sokáig tart is. Mondanom sem kell, hogy a környezetemből sem mindenki támogatott, még igazán közeli hozzátartozóim sem hisznek benne teljesen. De engem ez sem érdekel. Eltökélt vagyok és sikerülni fog!
Kívánom, hogy mindenki találja meg azt az elfoglaltságot, amit vakon bízva, teljes erőbedobással tud csinálni. A „langyosoknak” sosem sikerül.
Rácz Noémi
(kezdőkép:unsplash)