Megmondom én neked! Kaotikus, csodálatos, az életedben megélt egyetlen másik kapcsolatodhoz sem hasonlítható.
Mindent magába sűrít, amit valaha éreztél a szüleid, a szerelmed, férjed, barátaid, főnököd vagy a kollégáid iránt.
A legviharosabb valami,
ami végigsöpör az életeden, mindent felkavarva,
felborítva és felülírva, bármit is képzeltél el azelőtt.
Voltak elveid? Hagyd a francba, nála ez nem válik be, úgyis az adott helyzet és az ösztöneid irányítanak, és egy nyüves elved sem ugrik be akkor, amikor kellene.
Ő az, aki nem ismer diplomáciát, kíméletet:
a legcsodálatosabb és legnyersebb őszinteséggel mutat tükröt
feléd és az őt körülvevő világ felé.
Azelőtt, hogy megszületett, sosem kiabáltam, gyűlöltem a veszekedést. Ha konfliktus volt, inkább elvonultam, duzzogtam, sírtam, és mikor lehiggadtam, akkor tértem vissza a harcmezőre, és mondtam „gyere, üljünk le megbeszélni”.
De Vele más.
A másodperc töredéke alatt vagyok képes
érzelmi skálám teljes palettáját végigjárni.
Olaszosan élünk, nagy jelenetekkel.
Pont olyan akaratos és tudálékos, mint…
Nem viseli el, ha nem az övé az utolsó szó, pont mint…
Végletes érzelmei vannak zsenge kora ellenére, rendkívüli bölcsességgel és meglátásokkal képes elkápráztatni bennünket, és persze csodálatos eszköztára van ahhoz, hogy a környezetét perceken belül kiborítsa, megnevettesse, felhúzza.
Aztán a maga 5 éves bölcsességével felvértezve, kicsi mutatóujját felmutatva ezt mondja: „nekem nehogy elkezdj bőgni” – majd két karjával forrón átölel és fülembe súgja: „szeretlek”.
És ilyenkor elmosódik a határ anya és lánya közt,
már nem tudom, melyik szerep melyikünké.
A legimpulzívabb, legviharosabb, leggyönyörűbb kapcsolat, ami két ember között megszülethet…
Aláírás: anyalánya/lányaanyja
