Ahogy ígértem, folytatom a kis történetemet, egy nagyon meghatározó időszakkal az életemben, a terhességtől az anyává válásig, napjainkig.
Engedjétek meg, hogy őszinte legyek és ne a társadalmi elvárásoknak akarjak megfelelni: mit-hogyan szabad mondani/leírni/tenni?! Alapvetően egy szókimondó és őszinte ember vagyok, így nem is tudnék máshogy fogalmazni, de ha ti is felhatalmaztok úgy még jobb. Vágjunk bele…
Azt mondják, hogy 9 hónap (40 hét) áll rendelkezésre a szervezetünk számára, hogy egy gyermek (ki)fejlődjön benne.
Nos az elején senki sem gondolja azt, hogy valakinek kevesebb vagy több hétre/napra van szüksége, de jelentem a mi kislányunk már a 28. héttől nagyon szeretett volna világot látni.
Megpróbálom írásban is vissza adni nektek azt a helyzetet, amikor ez kiderült számunkra is: pénteken leszereltem a munkahelyemen, azzal a tudattal, hogy olléééé! 3 hónapig önmegvalósítok, teszek-veszek, jövök-megyek, szabadságomat élvezem. Szerdára volt időpontunk kontrollra a dokimhoz, amit nagyon vártunk, mint mindegyiket, hiszen végre tudunk valamit a babánkról hivatalosan is.
Szerda. Diagnózis: fekvés szigorúan 3 hónapig otthon; mosdóba ki lehet menni; napi 1 fürdés max. 10 percig, enni ágyban fekve… Snitt. Elveszett a kapcsolat a külvilággal és egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik meg. Arra emlékszem, hogy annyit kérdeztem: „Boltba sem mehetek el gyorsan vásárolni?” NEM!
A következő 3 hónap arról szólt, hogy bent tartsuk a kislányomat és ne szülessen meg idő előtt.
Nagyon szabálykövető vagyok, így tényleg mindent betartottam, amit a doki mondott testileg, de hogy mi zajlott belül, azért nem tudtam garanciát vállalni… Vívódás, aggodalom, félelem, tudatlanság, tehetetlenség, sírás, vágyakozás, tenni akarás, csak ezt éljem túl.
Túléltük. A 38. hétig kihúztuk, megszületett egészségesen Liza és elindult a nagybetűs élet, az ANYASÁG!
Fontos leszögezni, hogy nem vagyok ŐSANYA. Nem a gyerekvállalást tervezem kislány korom óta, nem ez volt a vágyam egész életemben, nem ebben szerettem volna sosem kiteljesedni és nagy családmodell sem volt előttem.
Sőt továbbmegyek, sokáig azt gondoltam, nekem nem lesz gyerekem, a munkámnak, magamnak élek majd. Aztán teltek-múltak az évek, megismertem a férjem és megváltozott a nézőpontom: „Azért csak jó lenne egy vörös hajú, kislány, akit Lizának hívnak!” Minden boszorkány képességemet bevetettem és voilá, csiribi-csiribá így lett.
Mi az, hogy nem vagy ősanya? Mi az, hogy nem mindegy a neme? Mi az, hogy programozott császár? Mi az, hogy nem szoptatsz? Mi az, hogy nem szeretnétek testvért? Mi az, hogy sírsz, kiborulsz, tombolsz néha a fáradtságtól? Mi az, hogy…?
Nos ezek azok a kérdések, amikre már nagyon sokszor válaszoltam az elmúlt 2,5 évben. Végülis jól kezelem őket, rutinszerűvé váltak a válaszaim.
Teszem fel én a kérdést: „Kinek, mi köze van ehhez? Nem mindegy ez másnak? Nem lehet olyan, hogy nekem ez, másnak más a jó? Csak egy járható út létezik? Nem lehetek így már jó anya?”
A stabil, örök érvényű válaszom: DE!! SŐT!!
Üzenem, hogy a világon mindennél jobban szeretem a gyermekem; hogy mindent megteszek érte 2,5 éve + 38 hete; hogy szeretném megmutatni neki az egész világot; hogy mindenre szeretném megtanítani; hogy rendszerben és szabályok között élünk (neki és nekem is jó); hogy tiszteletre és illemre nevelem (már most!); hogy mindig számíthat rám és örökre mellette leszek jóban/rosszban!
(A férjemmel közös minden nevelési és érzelmi kapcsolatunk a gyerekünkkel, de ez most az én szemszögem, csak ezért nem említem őt.)
Lehet, hogy nem az anyaságra születtem, de amióta az vagyok, a véremben van és ösztönössé vált minden! Az egész világ körülöttem és bennem megváltozott, átértékelődött minden, áthelyeztem a hangsúlyt magamról Lizára.
Így jutottam el az alkalmazotti léttől a saját vállalkozásig, a HR-től a Liza Kuckó és Kávézóig. A folytatásban ezt az utat szeretném leírni és megosztani veletek!
Kedves hozzám hasonló, velem azonosulni tudó nők! Ne féljetek, higgyetek és bízzatok magatokban! Emlékezzetek a korábbi írásomra:
„Soha ne mondd, hogy soha!”
Folytatjuk…
Pintér Lilla
Liza Kuckó és Kávézó
(kezdőkép: Pexels)
