Olyan életet akarok, ahol megvalósítom önmagam. Mint mindenki más.

Csak nekem nem a nagy kocsi az önmegvalósítás.

Nem a sok utazás, a szép ruhák, a sok pénz, meg a többi.

Én úgy önmegvalósítok, hogy anya vagyok…

Ez miért olyan meglepő?

Lehet valaki úgy önazonos, teljesedhet úgy ki, hogy a másokról való gondoskodás, az ő ápolásuk, felemelésük számára a legszebb cél, amit elérhet.

Manapság az emberek úgy képzelik,

hogy ez kizárja a többit.

Azt hiszik, hogy ha valaki anya, és saját döntése alapján elsősorban anya, akkor azzal automatikusan azt is kijelenti: nem akar, sőt képtelen az önellátásra, a társadalmilag elfogadott sikercsomag elérésére. Ami a nagy kocsi, a nagy ház, az utazás, a ruhák, a jó munka, a vonzó külső s úgy általában, az élet élvezetére való képesség…

Azt hiszik, egy anya agykapacitása ekkortól már csak a pelenkák és a szülői gyűlések körére korlátozódik.

Nem erről van szó.

Egy anya, az nem hülye.

Nem tehetetlen – de még mennyire nem az!

Csupán az értékrendje áll másképp, mint ahogyan az általánosan megszokott.

Az értékrendje, melyben a szerettei a legmagasabb szinten állnak.

S pont ebben áll az erőssége is: ettől lesz sok anya sikeres vállalkozó, emiatt nem teper feljebb a munkahelyi ranglétrán, emiatt tűri a lesajnáló és értetlenkedő pillantásokat olyanoktól is, akik sivár életet élnek…

Ez adja neki a kiapadhatatlan, belső erőt a folytatáshoz.

A biztos tudat, hogy a számára legfontosabbak így az életében tényleg az elsők maradhatnak:

a gyermekei.