A legtöbb gyerek olyan, mint a szivacs: átveszi a szülei szokásait és értékrendjét, a sportcsapatoktól kezdve az étkezési szokásokig, akarva-akaratlanul is. Nincs ez másként a szülők pénzügyekhez való hozzáállásával sem.

A pénzzel kapcsolatos örökölt hiedelmeink egy része egészséges, más része viszont káros lehet. Egy részük tudatos nevelés eredménye, másik része kimondatlan, tapasztalati. Ha a szülők a gyerekek számára is érthető módon takarékoskodnak, akkor valószínűleg majd ők is ügyesen fognak félretenni. Ha a szülők szkeptikusak a tőzsdével kapcsolatban, vélhetően a gyerekeik is vonakodva bíznak meg befektetésekben. De a pénzügyi attitűd nemcsak a nagy tapasztalatokon, hanem az apró részleteken is múlik.

Meghatározó a szülői minta

A gyerekkori nyaralások sűrűségétől kezdve, a barátok családi házának kényelmén át a szülők munkahelyi nehézségéig minden kisebb és nagyobb tényező befolyásolhatja a pénzhez való felnőttkori hozzáállást. Az OTP Bank reprezentatív felmérése szerint a szülők 81%-a között egyetértés van abban, hogy a pénzügyi tudatosság fejlesztésében a szülői minta a legmeghatározóbb, nekik kell a gyereket pénzügyileg tudatossá nevelni. Mindazonáltal a megkérdezettek fele érzi úgy, hogy kényelmetlen, ha a pénzügyekről kell beszélni, a szülők több mint 60 százaléka számára pedig nehézséget jelent, hogy a gyermeküket pénzügyi tudatosságra neveljék.

Az OTP Bank felméréséről: A felmérés az OTP Bank megbízásából, a Pulzus© Kutatási Rendszer közreműködésével készült. A kutatás végső elemszáma 700 fő, mely a 18 év feletti magyar, gyermekes alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és település típus szerint.

A pénzhez való hozzáállás sokféleképpen megmutatkozhat: vannak, akiknek a saját magukról alkotott képüknek szerves része, vannak, akik szerint a pénz megoldja az élet sok problémáját, és vannak olyanok is, akik figyelmesek, takarékosak, vagy akár aggódók a pénzügyek terén. Ezekre nagy hatással van az, hogy a szülők mit gondoltak a pénz értékéről, fontosságáról, hogyan érezték magukat egy-egy nehéz vagy éppen sikeres helyzetben, hogyan oldották meg a család pénzügyekkel kapcsolatos problémáit, milyen lehetőségekkel éltek.

Minták megfigyelése, változtatása

Érdemes egy hónapot rászánni, hogy tüzetesen megvizsgáljuk a saját pénzkezelési szokásainkat. A bevételek, számlák, megtakarítások dokumentációja mellett oda kell figyelni az ezekhez kapcsolódó érzelmekre is és azokat is rögzíteni. Készpénz, kártya, rendszerezetlen, hirtelen döntéseken alapuló vásárlás vagy listák és tervezett költések jellemzik a mindennapokat? A pénzköltés vagy a megtakarítás megy könnyedén, jó érzéssel, szorongva, esetleg megfontoltan?

Ezután a szüleink szokásait érdemes megvizsgálni, hogy ők milyen kihívásokkal találkoztak és hogyan kezelték azokat. Megközelíthetjük általánosan: Hogyan gazdálkodtak ők, miben értettek egyet, és miben volt esetleg vita közöttük? A konkrét pénzügyi döntéseiket is átgondolhatjuk: Követték-e a költéseiket, volt-e hitelük, elmaradtak-e a számlák befizetésével? Tudunk-e a hosszú távú céljaikról, amelyeket megtakarításokon, esetleg befektetéseken – vagy akár online bankszámlanyitás révén indított saját megtakarítási számlán – keresztül szerettek volna elérni?

A konkrét szokások mellett azt is érdemes tudatosítani, hogy milyen indokok állhattak azok hátterében. Lehetnek ezek kézzel fogható érvek, gondolatok, de érzelmek is, amelyeket nehezebb, de érdemes megvizsgálni: Milyen érzelmeket láttunk rajtuk a pénzzel kapcsolatos helyzetekben, mit éreztünk mi ilyenkor? Persze nem lehet mindenre emlékezni a gyerekkorból, ezért, ha van rá lehetőség, kérdezzük meg őket. .

Az összevetésből látszani fog, mik azok a minták, amik öröklődtek és mik azok, amiken változtatni kell vagy éppen megtartani és továbbörökíteni.

Szél Dávid pszichológus, író

„A pénzügyi nevelésnek három szintje van, vagyis a kimondott iránymutatások, útmutatások. Az egyik a pénzzel kapcsolatos explicit szabályok. Mire szabad költeni és mire nem. Van azonban a pénzügyi nevelésnek egy implicit, azaz tudattalan vagy kimondatlan szintje is, a pénzzel kapcsolatos nonverbális és metakommunikáció. Ahogy a szülők összenéznek egy-egy összeg hallatán, hogy egy ajándék átadásakor elhangzik-e egy olyan mondat, hogy „Vigyázz, nagyon drága volt, tönkre ne menjen nekem túl hamar!” vagy általában ahogy a pénzről beszélnek otthon, vagy éppen nem beszélnek róla. A harmadik szint pedig a transzgenerációs mintázatok, azaz a generációkon átívelő, pénzzel kapcsolatos tudás és viselkedés. Amit sokszor tudattalanul, akaratunk ellenére adunk át a gyerekeinknek, ezzel viszont sokszor szorongást is átadunk, miközben fontos lenne, hogy a család saját, fenntartható és transzparens viszonyt alakítson ki a pénzzel kapcsolatban.”