Tanultunk mi Undi Gusztival is, de azért jó, hogy vége a tanévnek

Alig vártam, hogy vége legyen ennek a tanévnek. Komolyan mondom rendesen megszenvedtem a gyerekkel.

Én ilyen durva év végi hajrát még nem láttam, pedig jó néhány évet eltöltöttem oktatásban, tanulóként, aztán felnőtt nagytestvérként is a kisebb testvéreimmel.
Hallottam már rém sztorikat is arról, hogy kipréselik még a szuszt is a gyerekekből a tanév végén.
És mi lesz még? Csak második volt ez a gyerek…

Az, amit idén tapasztaltam nagyon kemény volt.
Aláírom, hogy kellettek a jegyek, a piros jegyek, és a tanárok is kényszerhelyzetben voltak. Hiszen nem lehetett online olyan témazárót írni, mint a suliban. A kényszer pedig mindenki tudja, nagy úr.

Volt olyan négy napos hét, hogy négy témazáró volt, s egy versfelmondás. Csodáltam a fiamat, szinte minden megmérettetést ötösre csinált végig, s az utolsó dolgozatok lettek négyesek, mert elfáradt.

Megengedem neki, hogy elfáradjon, hogy unja, hogy

mondhassa bátran: „Elege van!”
Kinek mondja, ha nem nekem?
Kiben bízzon a legjobban a világon, ha nem bennem?

Persze, tudja, a legjobbat kell magából kihoznia, tanulni is kell, nincsen punnyadás. Ám megengedem neki azt a luxust, hogy ő is emberből legyen.

Sőt tisztában legyen a korlátaival, a határaival, s legyen hite arra, hogy egyszer átléphesse. Amikor elkeseredik, hogy nem tudja, akkor segítem, dicsérem, terelgetem őt, de elmondom neki, hogy a saját árnyékét még senkinek sem sikerült átlépnie.

Elmondtam neki, hogy az osztályzatok
nem mindig a valós tudást tükrözik,

s tudnia kell, hogy azért igyekezzen a lehető legjobban előadni magát, azt, amit tud.

Mondogatom neki, ez a témazáró, meg doga olyan, mint amikor verset mond fel. Hiszen, a versből sem hagyunk ki sorokat, szavakat, vagy netán egy egész versszakot. Érti, s mindig ragyogó arccal meséli el, ha egy dolgozata ötös lett.
Amikor négyest, vagy nagy ritkán hármast hoz, akkor pedig kissé szomorúbban konstatálja, hogy „Anya nem tudtam előadni olyan jól, pedig bennem van, tudom!”

Mindig megvigasztalom, hogy legalább görbül. A szája ne görbüljön viszont, mert

nem volt sem ügyetlen, sem buta, csak éppen izgult vagy kapkodott.
Ez bárkivel előfordulhat.

A hibáinkat kell ismerni, kell javítani, és nem minden tökéletes.

Sajnos, vannak szülők, akik már egy négyesért leszidják a gyereket. Talán nem is tudva, hogy ezzel mekkora nyomást, terhet tesznek a gyerekre.

Sokat tanulunk, játszva, olvasva, más oldalról is megközelítve.
Éppen a mondatfajtákat tanulták utoljára. Hatalmas stresszben volt a gyerek, ha négyes lesz, akkor év végén is négyes lesz, de ha ötösre sikerül a témazáró, akkor a bizibe is jeles kerül. Remegve sorolta a mondatfajtákat, írásjeleiket, mi mit fejez ki. Aztán fogtam az UndiGuszti társasból a kakit, jól olvasod, a kakit. Nos, a kakit letettem az étkező asztalra (!), mondván, hogy kérek mindenféle mondatot.
Jött is fél pillanaton belül a mondatok özöne:
– Vedd le az asztalról a kakit! Nem anya, várj! Ne kakilj asztalra! Bárcsak kaki lehetnék! A kaki büdös! Jaj, egy kaki van a terítőn! Ki kakilt az asztalra?

Hatalmasakat nevettünk,

mert előkerült a szemgolyó, a takony, az agy is a társasból.
Most lehet mondani, milyen komolytalan egy anya vagyok. Lehet. És?
Legalább aznap nem görcsölt tovább, és még este a mese után is a Guszti Kaki bácsiról mesélt nevetve.
Másnap megírták a témazárót. Izgatottan várta az eredményt.

Négyes lett.
Szomorúan jött ki a suliból, hogy csak négyes.

Megkérdeztem tőle: áll-e az iskola? Áll-e szemben a templom? Jár-e toronyban az óra? Mindenre a válasza igen volt. Mondtam neki, hogy

nem dőlt össze semmi, a Föld is forog tovább.

A négyes egy nagyon szép osztályzat, az ötös az jobb valóban, de a négyes is gyönyörű.
Én nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes, hogy nem zuhan össze, hogy tovább tud lépni.

Azt hiszem, szuperül teljesítettük ezt a tanévet is, pedig nekünk (most volt másodikos a kisfiam), csak ilyen nehéz tanévek jutottak eddig.

Az, ha el tudja fogadni a határait, az a legnagyobb ajándék,

s hogy nem orrvérzésig, végkimerülésig tanul az ötösért, hiszen az csak egy osztályzat. A munka, a játék, a tanulás, a fejlődés, a gyermekem sokkal, de sokkal fontosabbak az osztályzatoknál.

PinkAnyu

(kezdőkép: Pexels)

 

)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.