You are currently viewing Tényleg kevés esélye van annak, aki előkészítő nélkül felvételizik? -megkérdeztük a szakértőt

Tényleg kevés esélye van annak, aki előkészítő nélkül felvételizik? -megkérdeztük a szakértőt

Minden év szeptemberében elindul a hajtás, mert a január, amikor a központi írásbeli felvételi vizsgák vannak, nincs is olyan messze…

Évről évre azonban azzal szembesülnek diákok és szülők egyaránt, hogy nagyon nehéz jól teljesíteni ezen a megmérettetésen. De akkor mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban sikerüljön ez a vizsga?

Megkérdeztük Schmidt Andrea Julianna oktatásszervezőt, a ZEKI Oktatási Központ vezetőjét ezekről a fontos kérdésekről.

Carrie: Az iskolai oktatás mellett miért van szüksége plusz előkészítőre a felvételizőknek?

Schmidt Andrea: Ma már szinte minden szülő tudja, hogy

az iskolában tanultak nem elegendőek egy sikeres felvételihez.

Sőt a többség erre a kérdésre azonnal rávágná, hogy nem megfelelő az oktatási rendszer, néhányan a tanárokat is szidnák, mások pedig a pandémiát is felhoznák indoknak, ami tényleg megnehezítette az utóbbi időben a tanulást és a felkészülést. Valóban vannak gondok, de azért lássuk be, hogy a pedagógusok többsége igyekszik a körülményekhez képest megfelelő tudást átadni és színvonalas órákat tartani.

A valódi ok azonban nem az eddig felsoroltak közt keresendő.

Az iskola jellemzően nem a felvételire készít fel. Ezzel nem azt állítom, hogy a tananyag nem fedi le a felvételi feladatsorokban számon kérteket. Bár az előfordul, a különböző típusú tankönyveknek köszönhetően, hogy olyan feladat is van a tesztben, amit az adott tankönyv a második félévben taglal.

A diákok számára a nagyobb kihívást a feladatok megfogalmazása jelenti, mind matematikából, mind magyarból. Még a jól olvasó, jó szövegértéssel rendelkező gyerekek is nehezen értelmezik a feladatokat először. Hozzá kell szokjanak a szövegezéséhez, meg kell tanulják kiszűrni a fontos adatokat.

Erre tanfolyamunkon nagy hangsúlyt fektetünk, mert e nélkül nem tudják megoldani a feladatokat, és időben is elúsznak, abból pedig amúgy sincs sok a felvételin.

Legalább ennyire fontos, hogy megtanuljanak jó fogalmazást írni, hiszen ez 10 pont az 50-ből. Az elvárásoknak megfelelő fogalmazást írni 8-10 perc alatt nem könnyű, ráadásul a helyesírás és a formai követelmények mellett a mondatok számára is figyelni kell.

És ezzel nincs vége, ez csak egy rész, amit kiemeltem. Ezen kívül még sok apró, de lényeges dolog van, amire figyelni kell, amit meg kell tanítani, át kell beszélni. Apró trükkök, technikák, módszerek, amik segítik a feladatok megoldásában.

Aki csak otthon megíratja a régi feladatsorokat a gyerekkel,

ezeknek a nagyrészét nem fogja tudni átadni.

Nem elég a feladatokat „begyakorolni”.

Igazi eredményt, tudást a megértésük ad. Gondoljuk csak végig, ha egy típus feladatnak csak a felén változtatnak, melyik tanulási módszerrel felkészült gyermek lesz eredményesebb? Egy jó előkészítő nagyon sokat adhat egy gyereknek.

Carrie: Kinek NEM ajánljátok az előkészítőt?

S.A.: Akit már felvettek! Viccet félretéve: mondhatnám, hogy aki mindig kitűnő, minden dolgozata ötös, annak nincs szüksége rá, de én nem így gondolom. Mondok egy példát. Volt egy tanulónk a tanfolyamon, akinek csak ötösei voltak. A második alkalom után megkerestek a szülők, mert le voltak döbbenve, hogy miket nem tud a gyermekük, és biztos nem a korosztályuknak megfelelő anyagot tanítjuk nekik. Átbeszéltük. Sajnos rá kellett jönniük, hogy nem megfelelő oktatást kapott addig a gyermek. Szerencsére tényleg okos diák volt, így be tudta hozni nálunk a lemaradást, és sikeres vizsgát tett, felvették az első megjelölt helyre.

Carrie: Kinek ajánljátok a ZEKI-t?

S.A.: Minden gyermeknek, aki szeretne tenni azért, hogy a legtöbbet tudja kihozni magából a felvételin. Aki ezért hajlandó beáldozni a szombat délelőttjeit, és részt venni egy hatodik tanítási napon.

Néhány szülő azzal szokott érvelni, hogy az ő gyermekének jobb az egyéni felkészítés, mert magának való. Na, pont ők azok, akinek a legnagyobb szükségük van rá. Persze, ha az a cél, hogy ilyen is maradjon, és háromszor annyit fizessenek a felkészítésére, akkor ne jöjjön hozzánk.

Tanáraink figyelnek arra, hogy ha fáradnak a diákok, bedobjanak egy 2-3 perces játékot, persze az anyaghoz kapcsolódóan. Ezen kívül időnként kis csoportban is dolgoznak, ami szintén segíthet kihúzni egy gyermeket a csigaházából.

De ajánlottam már olyan diáknak is, aki hetedikbe ment és az addig tanultakra szeretett volna ráerősíteni. Hetedikesként beült a hatodikosok (hat évfolyamos gimnáziumba készülők) csoportjába. Nem csak ő, a szülei is elégedettek voltak a fejlődésével. Nyolcadikosként pedig már sokkal magabiztosabban jön most hozzánk, és készül a felvételijére.

Carrie: Telítődni látszik ez a terület is. Mégis miben nyújt mást a ZEKI, mint más előkészítő?

S.A.: Ma már elég sok előkészítő van a piacon, ezért kezdettől igyekszünk egyediek, mások és jobbak lenni. Ez persze nem könnyű, mert már több ötletemet lemásolták, és tudom más versenytárstól, hogy ők is jártak így.

Már megalakulásunkkor nem egy szokványos tanmenetet raktam össze, de ezen valamennyit változtattunk az első év után. Nem csak az év közben szerzett tapasztalatok miatt, hanem, mert figyelembe kellett vennünk a 2020. tavaszán lévő online oktatást is. Nyáron pihenés helyett felkészültünk arra, hogy bármikor zökkenőmentesen át tudjunk állni online oktatásra, ha kell. Jó döntés volt, kellett, de nagyon jól sikerült, amit a szülői visszajelzések is igazoltak.

A teljesség igénye nélkül pár példa:

Fontosnak tartjuk, hogy felmérjük a gyermekek tantárgyi tudását, nyomon kövessük a fejlődésüket, illetve megismerjék a vizsgaszituációt is.

Az online csoportoknál „röpdolit” íratunk pár óra elején, ami alapján visszajelzést küldünk a szülőknek. A szülőkkel való kapcsolattartást kifejezetten fontosnak tartom. Nem csak szülői tájékoztatót tartunk, hanem bármikor elérhetőek vagyunk.

A felvételi folyamat a szülőknek is kihívás.

Tudom, hiszen egy párat már végig csináltam a saját gyerekeimmel. Ezért az ő támogatásukra, segítésükre írtam egy könyvet „Felvételizik a gyerekem – Mit tehetek szülőként, hogy segítsem céljai elérésében?” címmel. Ebben a tanácsok, információk mellett nagyon sok hasznos link is van. Ez utóbbi miatt a könyv, mint eBook (pdf formátumban) lett bejegyezve az Országos Széchényi Könyvtárban.

Sok szülő már a telefonban kérdezi tőlem, hogy mi történik, ha a gyermek nem tud egy órán részt venni? Hiányzás esetén többféle pótlási lehetőséget biztosítunk annak érdekében, hogy ne maradjon le a diák. Vannak online játékos és normál gyakorló feladataink, amik szintén a felkészülést segítik. Plusz van egy kérdezős óránk is, de hogy ez mit takar, hadd maradjon a mi titkunk.

Carrie: Mi a tapasztalatotok, mennyi idő alatt lehet kb. megnyugtatóan felkészülni az írásbelire?

S.A.: A felvételi előtti félévet mindenképpen rá kell szánni, de ennél előbb nem érdemes előkészítőre vinni a gyerekeket. Az előző tanévben a tudás, a jegyek megerősítése legyen a cél. Igen, ha kell külön órákkal is, de ott ne a felvételi feladatokat gyakorolják, hanem az aktuális tananyagot. Szeptembertől viszont el kell kezdeni a felkészülést ahhoz, hogy eredményt tudjunk elérni.

A mi tanfolyamunk 16 alkalom, ami épphogy belefér az írásbeliig lévő időbe, de már egy alkalom elhagyása is jelentős hiányt okozna. Ezért a későn ébredőknek, sajnos mindig vannak, lehetőséget adunk a kimaradt órák pótlására. Egy szombaton 2 X 45 perc matematika és 2 X 45 perc magyar foglalkozás van, ez 32 órát jelent tantárgyanként a teljes tanfolyamra nézve. Nem kevés, de kell ennyi.

Carrie: Online is ugyanolyan jól működik az előkészítő vagy miben más ez a forma?

S.A.: Sok szülőben felmerül ez a kérdés, főleg, ha az iskolai online oktatás kapcsán nincsenek jó tapasztalataik. Tanulóink és szüleik visszajelzései alapján, bátran állíthatom, hogy sikerült egy hatékony, szinte a tantermi órai menettel megegyező online rendszert összeraknunk, ami ugyanúgy a tanár – diák kommunikációra épül.

Nálunk az online oktatás nem merül ki abban, hogy az összeállított tananyagot elküldjük e-mailben, majd a szülő – átvállalva a tanárok feladatát – tanuljon együtt a gyermekével. Ezért az aktuális alkalmat mindig videóchat-es órák keretében tartják meg tanáraink, segédanyagok és szemléltetőeszközök használatával. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a tanár áll egy Flipchart táblánál és csak magyaráz, és majd, jó esetben, az óra végén lehet tőle kérdezni. Sajnos van, ahol így működik, de nem nálunk. Online tanfolyamunkon is folyamatosan közös munka van, a diák bármikor kérdezhet, ha nem ért valamit, ugyanúgy, mint egy rendes tanórán. Ezen kívül itt is adunk pluszokat diákjainknak, amivel még jobban tudjuk őket segíteni a felkészülésben.

Carrie: Milyen tanári gárdával dolgoztok?

S.A.: Fiatal tanáraink vannak, még egyikük se lépte át a bűvös 30-at. Ebből eredően nagyon hamar megtalálják a közös hangot a diákokkal, ami elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni. Folyamatosan kapjuk a szülőktől és a gyerekektől is a jobbnál jobb visszajelzéseket tanáraink munkájával kapcsolatban.

Mi is volt ez a gitáros produkció, amiről csak úgy özönlöttek hozzánk az üzenetek? Előző tanfolyamunkon nekünk is át kellett állnunk online oktatásra. Mikor már érezhetően fáradtak negyedikeseink, Máté írt nekik egy dalt, természetesen a témához kapcsolódóan, hogy visszahozza a lelkesedésüket. Itt egy részlet kedvcsinálónak:

Van egy vezetőtanárunk is, Juszti, aki a kezdetektől velem dolgozik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-média szakos, végzős hallgatója. Amellett, hogy imádják a gyerekek, mert nagyon élvezetesen tanít, nekem is rengeteget segít a tanárokkal való kapcsolattartásban, a tanfolyamok tapasztalatainak átbeszélésében, és a tananyagok folyamatos megújításában.

De minden tanárunk hasonlóan lelkes és aktív, nagyon jól tudják motiválni a gyerekeket.

Én azt mondom, amíg ilyen pedagógusok vannak, van remény,

hogy lesz változás az iskolai oktatásban is.

(A képek a ZEKI Oktatási Központ tulajdonát képezik, felhasználásk nem engedélyezett.)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?