A Bethesda lett 2020 Családbarát Kórháza

Az egészségügyi dolgozók és a kórházak idén a rájuk nehezedő plusz terhelés és munkájuk társadalmi jelentősége miatt különös figyelmet kapnak. Hivatásuk azonban nemcsak ezekben a sajátos hónapokban fontos és felelősségteljes.

A betegek gyógyítása és a hozzátartozóik támogatása nagy mentális és fizikai terhet jelent minden nap, minden időben. A kórházak munkáltatókként is sok tízezer ember és családjuk hétköznapjait határozzák meg.

Amikor róluk és az egészségügyről beszélünk, mégis gyakoribb a kritika, mint az elismerés. Éppen ezért szemléletformálási céllal a Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom együtt megalapította a Családbarát Kórház és Családbarát Kórházi Osztály pályázatot és díjat, amely első körben a kórházi osztályok működését, majd nagyobb összefüggésben az egész intézmény vezetésének a vezetői stratégiájában az ember- és családfókuszú döntéseket vizsgálja. 2020 tavaszán lett volna a Családbarát Kórház-díj és Családbarát Kórházi Osztály-címek átadása, amely a járványhelyzet miatt őszre tolódott. A most kiosztott díjaknál a zsűri még a 2019-es működési évet vizsgálta.

A díjazott osztályok között van, ahol a babavárás, otthonlét és a visszaérkezés idején segítik a kollégákat intézményesített módon, ezzel adva meg a biztonság érzését, mind a gyermeket vállalóknak, mind a többi kollégának. Nem csak gyermekosztályokon hasznos, ha az osztály működéséről, házirendjéről és a kezelésekről vannak rajzos, gyermekek számára is érthető magyarázatok. Ezek a jó gyakorlatok jól átvehetők, és sokat segítenek a betegekkel és hozzátartozókkal való kapcsolatban.

Gyermekosztályok esetén kiemelkedő jó gyakorlat, amikor lehetőség van arra, hogy a szülők egyszerre egy helyen konzultálhatnak a gyermek gyógyulásán dolgozó egész orvosi csapattal. A fenntarthatóság szempontjából sokat jelent, ha egy-egy osztály vagy intézmény nyit és támaszkodik a helyi társadalom szereplőire, civilekre, cégekre, magánemberekre. Szerencsére erre is találtunk több példát.

2020-ban a Családbarát Kórház díjat erős mezőnyben a MRE Bethesda Gyermekkórháza nyerte el három nominált közül: Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház.

A fődíjas Bethesda kórház főigazgatója, Dr. Velkey György B. Kopp Judit szobrászművész alkotását vehette át.

Családbarát Kórházi Osztály címet idén 15 kórházi osztály kapott:

Bajai Szent Rókus kórház Csecsemő-és gyermekgyógyászati osztály Minősített 2020
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály minősített 2020
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Koraszülött és újszülött pathológiai osztály minősített 2020
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermek onkohaematológiai és csontvelőtranszplantációs osztály minősített 2020
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Fül-orr-gége és fej-nyaksebészeti osztály minősített 2020
Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Reumatológia minősített 2020
Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet Traumatológia osztály minősített 2020
Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály minősített 2020
Jávorszky Ödön Kórház Ápolási osztály minősített 2020
Jávorszky Ödön Kórház Fül- Orr- Gégeosztály minősített 2020
MRE Bethesda Gyermekkórháza Csecsemőosztály minősített 2020
MRE Bethesda Gyermekkórháza Neurológiai osztály minősített 2020
Szabolcs – Szatmár- Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Jósa András Oktatókórház Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Osztály minősített 2020
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház Sántha Kálmán Szakkórház Pszichiátriai Rehabilitáció minősített 2020
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály minősített 2020

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük