You are currently viewing Tanulj tovább, lépj tovább!

Tanulj tovább, lépj tovább!

A Magyar Vöröskereszt országosan 10 Családok Átmeneti Otthona szociális intézményt működtet, melyekben nehéz helyzetbe került családok, vagy egyedülálló szülők élnek gyermekeikkel.

Rajtuk szeretne segíteni a humanitárius szervezet és a Flex Foundation a „Tanulj tovább, lépj tovább” című programjával.

A különleges képzési program célja, hogy az intézményekben élők szakmát tanulhassanak és jogosítványt szerezhessenek, ezzel pedig versenyképes és használható tudásra tegyenek szert. A képzéseknek köszönhetően könnyebben boldogulhatnak a munkaerőpiacon és állást találhatnak, mely hosszú távon megteremti a lehetőséget arra, hogy tovább lépjenek, és önellátóvá váljanak.

A novemberben induló programban 30, a csepeli és százhalombattai otthonokban élő fiatal szülő vesz részt, akik egy éven keresztül teljeskörű támogatást kapnak ahhoz, hogy elérjék céljaikat. Közülük 16-an válhatnak majd többek között virágkötővé, szakáccsá, targoncavezetővé vagy éppen óvodai dajkává, míg további 14 fő gépjárművezetői engedélyt szerezhet, ami szintén erősítheti esélyeiket az állásszerzésben.

A képzés kiválasztása után folyamatos mentorálást kapnak tanulmányaikban, mialatt gyermekeik felügyelete is biztosított, ezzel elősegítve, hogy felkészülhessenek és jelen lehessenek az órákon.  A tanfolyamokon kívül lehetőségük van egy kommunikációs tréningen is részt venni, mely segítségével az állásinterjúkra is felkészülhetnek.

 „A Magyar Vöröskeresztnél régóta szeretnénk elérni, hogy a segélyezés mellett olyan programokkal támogassuk a szociálisan nehéz helyzetben lévőket, mellyel maguk is javíthatnak az életkörülményeiken. Célunk a szociális intézmények lakóinak hozzásegítése a kiegyensúlyozott, önálló élet megteremtéséhez az aktív részvételükkel. Ebben segíthet a Flex Foundation 15 millió forintos támogatásának köszönhetően megvalósuló programunk, mellyel hosszútávú esélyt kínálunk”mondta el Wallerné Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.

 „A Flex kiemelten fontosnak tartja a helyi közösségekkel való együttműködést, a társadalmi szerepvállalást mindazon országokban, ahol tevékenységét végzi. Elkötelezettek vagyunk  olyan projektek támogatásában, amely a hátrányos helyzetben lévők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítik.  Ezért is fogadtuk örömmel a Magyar Vöröskereszt pályázatát, amely sikeresen elnyerte a Flex Foundation támogatását és így 15 millió forinttal tudunk hozzájárulni a program sikeréhez.” – nyilatkozta László Tamás, a Flex GSS üzletágának magyarországi ügyvezető igazgatója.

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?