Jógaoktató, természetgyógyász, egy 18 éves nagylány és egy 2 éves örökbefogadott kisfiú édesanyja vagyok.
A jógával és aromaterápiával több, mint tíz éve egy betegség után ismerkedtem meg, ekkor döntöttem úgy, hogy a természetes gyógymódokat és a jógát választom gyógyulásom útjául. Amióta erre az útra léptem, azóta tapasztalom a saját életemben és gyógyulásomban a pozitív változásokat, és ezt szeretném másokkal is megosztani, ezért lettem jógaoktató és természetgyógyász.
Hosszú volt az út idáig, még a minisztériumi munkám mellett kezdtem a tanulást, végül 19 év irodai lét után vette át a főszerepet a jóga és természetgyógyászat.
Jelenleg az anyaszerep mellett próbálom a kihívásokat teljesíteni, s helytállni a gyermeknevelés és munka mellett, mióta örökbe fogadtunk egy kisfiút, aki hamarosan kétéves lesz, és fenekestül fordította fel az életünket, az örökbefogadás minden szépségével, és minden nehézségével együtt.
Róla írták:
Réka csak adni tud, önzetlenül. Tudást, nyugalmat, értéket, szeretetet, odafigyelést. És egy csodás életet egy kisfiúnak, aki a legjobb helyre került hozzájuk.
(Fotó: Barabás Andi, smink:Bábel Anna)
Biztosan minden jelölt megérdemli ezt a díjat 🙏❤️
Mit is írhatnék mást mint, hogy nagyon hálás vagyok, hogy megismertem, hogy Ő az egyik yóga oktatóm!
Hihetetlen finom női és anyai energiái vannak és nap mint nap bizonyítja, hogy a lágyság, a puhaság és a feltétel nélküli szeretet milyen megtartó erő tud lenni a mindennapokban, a család szentségében!