You are currently viewing Lajos-Molnár Viktória – Újrakezdő/Karrierváltó nő

Lajos-Molnár Viktória – Újrakezdő/Karrierváltó nő

Korábban egy multinacionális vállalatnál dolgoztam, de viszonylag fiatalon anya lettem és már a várandósságom alatt beleszerettem a fotózásba.

Kislányommal a pocakomban pedig már fényképezőgéppel a kezemben, mentoráltként tanultam a kismama és újszülött fotózás rejtelmeit.

Több ízben fotóztam az Életfa Csoport SzÉPülj napján olyan anyukákat, akiknek kacifántos gyermekeik mellett nagyon kevés az énidejük, pedig tudjuk mindannyian, mekkora erőforrás tud lenni, ha törődhetünk magunkkal, belülről és kívülről egyaránt.

Szintén megrázó és egyben felemelő élmény volt SMA-val élő gyerekek portréit elkészíteni, úgy érzem, ezekből a tapasztalásokból rengeteget tanultam a szakmáról, az anyaságról és önmagamról is.

Ahogy nőttek a gyermekeim, újra előtérbe került a nőiesség megélése, ekkor fordultam a női témák felé: szerettem volna több nézőpontból is megmutatni a nagybetűs NŐt, megfogni annak lényegét, legyen az egy mozdulat, egy mosoly, egy sejtelmes sziluett, vagy egy szép részlet.

Úgy hiszem, hogy mindenkinek jár egy-egy olyan fotó, amelyen szépnek látja magát, amely számára fontos momentumokat őriz, amelyből erőt meríthet, amely melegséggel tölti el a lelkét és amiből újra adni képes.

Róla írták:

Hihetetlen érzékenységgel és finomsággal nyúl a témáihoz, nagyon jó szeme van ahhoz, hogy elkapja a legtermészetesebb pillanatokat és megmutassa az alanyaiban rejlő szépséget, anélkül, hogy mesterkéltnek tűnnének.

(Fotó: Kriston Petra, sminkes: Bábel Anna)

Ha azt szeretnéd, hogy ő legyen a kategóriája közönségdíjazottja, akkor azt a megfelelő képnél a “Vote” gomb megnyomásával tudod megtenni, itt a bemutatkozása végén!

carrie csodanő díj

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?