A Carrie Csodanő Díjat azért alapítjuk –hagyományteremtő szándékkal-, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül a leghangosabb mindenhol, de kétségtelenül fontos és példaértékű munkát végez.
Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius tevékenységét lebonyolító karitatív szervezet 30 éve szervez ételosztásokat Magyarországon, az év szinte minden napján.
Világszerte hatalmas méreteket ölt a nők elleni erőszak! Az Európai Unió területén a 15 éves kor feletti nők harmada vált fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává élete során, és hetente mintegy 50 nő veszti életét családon belüli erőszak következtében.
Add tovább – Bátorság! címmel indult kampány a mesén és az összművészeteken keresztül kínál lehetőséget gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak, hogy saját bátorságuk felfedezésével lépést tehessenek egy boldogabb közösségi lét felé. Idén a kezdeményezés mellé állt Pokorny Lia színművész is, aki személyesen is mond mesét két óvodában.
A kapcsolaton belüli bántalmazásnak számos formája létezik, amelyek nem járnak sebekkel, zúzódásokkal, mégis számtalan nő és férfi életét teszik tönkre.
Különleges energetikai támogatás kíséri az év utolsóTízmilliószoros napját, hiszen hatnak még a 11:11 dimenziókapu energiái is a héten, ami az Új Világ Lélekmagjainak elültetését támogatja.
Ha itt a vége, fuss el véle… a FOXPOST-hoz! November 6-áig jó állapotú, de már nem használt mesekönyveket gyűjtenek, melyekkel olyan kisgyermekeket, vagy éppen tinédzsereket szeretnének támogatni, akiknek a mese, az olvasás, a könyvek világa luxusnak számít családjaik megélhetési nehézségei, a mindennapi terhek miatt.
Október 3-án adták át azt a rehabilitációs játszóteret, amely a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika udvarán épült az Auchan Magyarország tavaly év végi jótékonysági kampányából befolyt 16 millió forintból.
Maria Montessori olasz orvos, oktató, feminista és úttörő volt, akit a gyerekek természetes tanulási módjára építő oktatási módszereiért ismertek el. (tovább…)
A nemzetközi szinten is jelentős ukrajnai humanitárius szerepvállalása mellett az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarországon szintén a háború első napjaitól kezdve segíti a harcok elől menekülőket.
Április 19-én a Budapest Parkban rendezi meg a hazai divatvilág azt a nemzetközi szcénában is egyedülálló jótékonysági akciót, amelyen a szakma krémjének kreatív műhelyében készült divatfotókat lehet megvásárolni.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Returpack és a SPAR Magyarország együttműködésének köszönhetően fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekek nyári táborozását támogathatják az aludobozok visszaváltásakor a vásárlók a „Minden Doboz Visszajár” program segítségével.
Újra forgalomba helyezett bélyeggel köszönti a Magyar Posta az idén 30 éves Ökumenikus Segélyszervezetet, ezzel tiszteleg az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége előtt a szervezet megalapításának 30. évfordulóján.
A ferences rendi szerzetes arra ösztönzi az embereket, látogassuk meg az elhunyt szeretteink sírját, nézzünk vissza a gyökerekhez, hiszen nemcsak az élőket kell szeretni, hanem a holtakat is.
A Vöröskereszt mozgalmat megalapító Henry Dunant születésnapján több mint egy évnyi helytállásért mondunk köszönetet mindazoknak, akik a járvány kapcsán önzetlenül segítenek.
Hazánkban 100 babából 41 császármetszéssel jön a világra, s ezen számadat tükrében égetően fontossá vált immár, hogy a hasi szüléssel kapcsolatos, hiteles információk széles körben elérhetők legyenek.
A rák továbbra is a második vezető halálok világszerte. Az orvostudomány fejlődik, újabb és újabb terápiák válnak elérhetővé a rákbetegek számára, azonban van, amikor a gyógyulásra már nincs esély.
A járványügyi helyzet hatására egyre többen fontolják meg a kutyatartást, azonban már az első időszaktól kezdve érdemes a kedvencet tudatosan nevelni, hogy megelőzzük a problémák, köztük a szökések és szeparációs szorongás kialakulását.
„Majd lesz másik.”, „Túl vagytok rajta.”, „Miért nem vigyáztál magadra?”, „Kár érte.”, „Pedig milyen szép!”, „Örüljünk, ha nem lesz szobanövény és járni, beszélni fog.”
November 27-e a Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta a Véradók Napja Magyarországon. Sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek valamint a véradó-mozgalom támogatói részesülnek ilyenkor hazánk legnagyobb humanitárius szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat elismeréseiben.
A Magyar Vöröskereszt országosan 10 Családok Átmeneti Otthona szociális intézményt működtet, melyekben nehéz helyzetbe került családok, vagy egyedülálló szülők élnek gyermekeikkel.
Babazászlós felhívással fordult a hazai önkormányzatokhoz a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A civil szervezet azt kéri a településvezetőktől, hogy így ünnepeljék meg a gyerekeket, a gyerekáldást.