2020 olyan volt, mint egy óriási álarcosbál, amin mindenkinek kötelezően részt kellett vennie. Majd előbb-utóbb mindenkinél beköszöntött a legnehezebb óra, az éjfél, amikor is fel kellett fedni az igazi arcunkat.
Hiszek abban, hogy minden ember valamilyen okkal, tanítással érkezik az életünkbe. Van, aki hosszasan időzik „nálunk” van, aki csak futólag, de mindenkinek megvan a maga kis üzenete, a maga kis miértje a sorsunkban.
Sokszor mondjuk, hogy ez hihetetlen, pedig épp az imént történt, épp most hangzott el, most értük el. Ne ismételgesd, hogy hihetetlen, hidd el, hogy igaz!
Az én naptáramban egész évben Valentin-nap van. Lehet március 6., augusztus 18. vagy akár október 31. Mindegy milyen napot és hónapot írunk. Minden nap megünnepelem magamban – vagy veled együtt – a szerelmünket és hálát adok azért, amiért te vagy nekem.
Odakinn sűrű pelyhekben hullik a hó, s miközben az ablakon kifelé bámulok, mosolyra húzódik a szám. Belekortyolok a langyos kávémba és azon gondolkodom, milyen szerencsés is vagyok.
Együtt vagytok már egy ideje és több mint jól érzed magad vele, fontos neked és úgy érzed, te is neki. Amikor kiejt bizonyos mondatokat a száján, valahogy mégsem tudsz hinni neki.
Annyiszor próbáltam leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, körülírni, amit nem lehet, hisz képtelenség szavakba foglalni mindazt, amit irántad érzek.
Manapság az internet világában azt a korszakot éljük, amikor nemcsak a tájékozódás, a vásárlás és az ügyintézés sokkal egyszerűbb, hanem a kommunikáció, az ismerkedés is. Egyszerűen nyitottabb a világ és gyorsabban alakulnak ki kapcsolatok, melyek nagy része felszínes.
A minden voltál, és talán még annál is több, még ha te ezt sosem hitted el. Bántottál, nem egyszer, és még csak észre sem vetted. Selejtnek tituláltál és eldobtál, mint egy használt rongyot, ami már nem kell.
Fájt bevallani magamnak. Nagyon fájt. Az idő múlása azonban rákényszerített arra, hogy kihúzzam a fejemet a homokból, és magam üssem szét az önsajnálatból támasztott falakat.
Mindig csak azt mondod: „Majd jövőre!” Vagy feltételeket szabsz: „Majd ha elég félretett pénzünk lesz!” A „Majd” feliratú vörös pecsét már évek óta letörölhetetlenül virít a homlokomon, mert újra és újra fejbe bélyegezel vele. De még meddig?
Elmentél, vagy ahogy te fogalmazol, csak nem jössz vissza. Úgy érzed, most ott jó neked, most erre van szükséged, most ott van dolgod, és még én sem tudtalak itt tartani.
Érdekes dolog az élet. Ahogy telik az idő. Néha, mikor belenézek a tükörbe, meglepődöm, hogy egy érett, felnőtt nő néz vissza rám. Nem az a kislány, aki bennem él, valahol mélyen.
Önző dolog vagy te. Kirekesztesz mindent és nem hagysz bejutni semmit. Kitöltöd a testem minden részét és fájdalmat okozol, ahogy elterjedsz. Mintha millió darabból állnál és szétszóródnál rajtam.
2019 novemberében született meg második gyermekem, és akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék a saját lábamra állni, és nem egy irodában ülni 8-16-ig (vagy tovább).
Arról álmodsz, miszerint egy szép napon felhagyok vele és soha többé nem csinálom. Ne akard! Mert mikor eljön az a nap, és nem mondom ki, amit érzek, nem „hisztizek”, nem picsogok, az jelenti majd szerelmünk végének kezdetét.
Ma van a születésnapod! Bár találkozni nem tudtunk, de én már tavaly ilyenkor is, mikor megint meglepetés tortácskával vártál a saját szülinapomon, – és igen gyertya is volt – már akkor azt kívántam, ahogy elfújtam, hogy együtt öregedjünk meg.
Ismerős az az érzés, amikor végre megtalálod azt a bizonyos nagy őt? Amikor boldog vagy szárnyalsz, és azt gondolod, hogy madarat lehetne veled fogatni?
Lelkem minden rezdülésével akartalak téged. Nem számítottak félelmek, józan érvek, sokszor még a szemem előtt zajló jelenetek sem. Nem akartam észrevenni, hogy nem ugyanazt akarjuk.
Minden ember életében van olyan időszak, sőt olykor nem is egy, amikor úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. Reggelente nincs más célja a korai kelésnek, mint hogy időben beérjen a munkába.
Megedződtem. Már nem vagyok az a naiv kislány, aki sírva fakad, ha valaki megsérti. Eljutottam arra a pontra, hogy mosollyal reagálok a válogatott sértésekre, tartom a szemkontaktust, és meg sem rezzenek.
Bárcsak a rendelkezésemre állna egy masina, amely kedvem szerint visszarepítene a múltba, amikor csak akarom. Áttörnék a múltat elválasztó sűrű ködben, fellebbenteném a mágikus fátylat, hogy átírjam a szerepeimet.
A gyermekvállalás a legcsodálatosabb dolog, ami történhet egy nő életében. Legalábbis, aki vágyik rá, biztosan így érzi. Én is ilyen vagyok, minden vágyam az, hogy a leendő gyermekemet a kezemben tarthassam, hogy végig simíthassak az arcán, mikor elaludt.
Elmentél és hatalmas űrt hagytál magad mögött. Azt hittem, hogy az évek majd segítenek és szép lassan betömködöm ezt a feneketlennek tűnő lyukat emlékekkel, élményekkel, szeretettel és megbékéléssel.
Legyen egyedülálló, dolgozó, vagy háztartásbeli, minden édesanya megvívja a maga csatáit a gyermekáldást követően. A várandósság sincsen másképp, hiszen a nők teste számtalan változáson megy keresztül, hangulatukat pedig a hormonok is nagyban befolyásolják.
Mikor először találkoztunk, eszembe se jutott, hogy ez szerelem lenne első látásra. Egyáltalán nem volt szimpi. Fú… de még mennyire nem! Ráadásul az öcsém erőltette, hogy ismerjem meg.
Hiszem, hogy az egyik félben hamarabb kialakulhat ez az érzés és azt is, hogy előfordul, hogy jóval hamarabb megkapod fentről az üzenetet, hogy megtaláltad a társad. Ezt igazán elmondani nem lehet, csak érzed: ő neked született.
Az ablak előtt állva néztem, ahogy a jégvirágok egymás után rajzolódtak ki az üvegen, koncentráltam, próbáltam a távolba nézni, de a hóvihartól már csak a kémények lassú, álmos füstjét láthattam.
Régen ez volt minden vágyam. Változz meg értem. Ha szeretsz, megteszed, így működik ez. Legalább egy kicsit. Legyél egy fokkal romantikusabb, beszédesebb, figyelmesebb. Csak annyit kérek, amennyit magam is megadok neked. Hogyha nem is magadért, változz meg kettőnkért, a kapcsolatért.
Különösen hideg téli éjszaka van, kinézek az ablakon, csak néhány házban pislákolnak a lámpák. Az autók szélvédőjén megjelentek az első fagyok. Csend van, nagyon nagy a csend, szinte hallom a gondolataimat, beszélgetnek velem. Látom magam előtt kirajzolódni az elmúlt hónapok történetét.