Skip to content
Távolból figyelem önmagam. A koporsó mellett állva, lassan szoborrá változom.
(tovább…)
Összefolytak számára a napok. Már nem is emlékezett, hogy mikor kezdődött.
(tovább…)
Téli napon érkeztél meg hozzám, és ez a tavasz visz minél távolabb. Érkezik, közelebbé téve azt a napot, amikor a csendet madár csicsergés, a hópihéket tavaszi zápor, a kopárságot színek váltják.
(tovább…)
Finoman megérintette az arcom és végig simított rajta.
(tovább…)
Indulás. Nem sétálni, futni. Futunk, nem? Itt az idő.
(tovább…)
Fehér ruhájának apró csillogó virágdíszei meg-megcsillannak a nap fényében, barna haja loknikban omlik vállára. Szemében a kékség, mint a türkiz tenger, nyugalmat áraszt, semmi jele annak, hogy izgulna.
(tovább…)
Csengetnek. Az ajtóban magas, idegen férfi áll. Hátizsák, mosoly. Én nem mosolygok, mert tudom, ki ő. (tovább…)
Tavaszodik, érzem. Itt az idő hamarosan.
(tovább…)
Áúú. Lefejeltél. Egy csók lett volna, de összekoccant a fogunk és te kihasítottál egy darabot a számból.
(tovább…)
A megállóban néhányan napi örömfalatukat majszolták.
(tovább…)
Benne volt a levegőben. Már a telefonban érezte a férfi hangján, hogy gond van. Ennek ellenére sokkolták a szavak. Ahogy az előre összecsomagolt holmijainak látványa is.
(tovább…)
A színes folyami kavics tapintatoson megcsikordult a talpa alatt, amint belépett a kissé túldíszített, rokokó stílusú kovácsoltvas kapun. A kapu kőoszlopairól szomorú arcú angyalok kísérték figyelemmel a hajnali látogatót.
(tovább…)
Már megint ott van a tegnapi zokni a nappali kellős-közepén, párja nélkül, csak úgy levetve, mintha valami ócska kacat lenne. Pedig a szennyes tartó mindössze néhány méterrel arrébb feküdt, szokás szerint tele.
(tovább…)
Az űrsikló tehetetlenül sodródott a végtelenségben.
(tovább…)
Végre szombat, és végre utazhatok. Maszkban igaz, és csak Pesten belül, de haladok a busszal. Szeretem, ahogy suhan el a táj, amikor szemem az ismeretlenbe réved, és nem gondolok semmire, csak élvezem a pillanatot.
(tovább…)
A reggelire kapott, gőzölgő tej szagától felkavarodott a gyomra. Amennyire vissza tudott emlékezni eddigi rövidke életére, mindig is undorodott tőle.
(tovább…)
Amikor utoljára láttalak, még bíztam benned.
(tovább…)
Felriadtam hirtelen.
(tovább…)
A téli hónapok mindig hasonlóak. November esti nassolások, csak azért, mert odakint esik az eső.
(tovább…)
„Én ma nem sminkelek” – gondoltam magamban, és elindultam bevásárolni. A lépcsőházban úgysem találkozok senkivel, az autóban ülve nem látszom, a boltban a maszk mindent eltakar. A szemem pedig smink nélkül is csillog.
(tovább…)
A lenyugvó nap aranyhidat rajzol a folyóra. A part menti fákról hulló őszi levelek táncra perdülnek a lengedező szellőben. A kavicsos sétány egyik félreeső padján egy idős pár ül.
(tovább…)
Halkan duruzsuló tévé, egy kintről ugató kutya, és a vízforraló néha felbuzduló hangja, amint használatát megkezdte. Már lassan egy éve ebből álltak a napjai.
(tovább…)
Egymást szorosan ölelve állnak.
(tovább…)
…Kortalanul fáj..Nem létezik olyan elválás vagy elszakadás, amely közben boldog időszakot hozhat ránk, legyünk bármilyen fiatalok vagy idősek. Hisz mindannyian ragaszkodunk!
(tovább…)
Ma egy gyógyulófélben levő alkoholista volt a páciense, holnap egy szülés utáni depresszióban szenvedő anyuka és egy kamasz, aki nem találja a helyét a világban. Holnapután pedig a furcsa nő, aki nem tudja megállapítani a nemi identitását.
(tovább…)
Szász szó, mennyi az a száz szó? Le tudom írni száz szóban?
(tovább…)
Reggel van, megcsörren az óra, újra elindulhatok dolgozni. Hálás vagyok, amiért megtehetem, van munkahelyem, egészséges vagyok, legfőképp, Élek.
(tovább…)
Nézem, ahogy gurul a labda a domboldalon.
(tovább…)
Ugyanolyan reggelnek indult, mint bármelyik másik. Kortyolta a kávéját kinézett a teraszon, látta a tengert mögötte a hegyeket, olyan nyugodt volt minden.
(tovább…)
Már előtte is voltak erős hasi fájdalmai, de ez más volt. Olyan hatalmas fájdalom, mintha azt akarná üzenni a teste itt a vég, az erő elfogyott.
(tovább…)
Kovács Jolán, kettőezerhúsz november tizedéken nyolc óra kettő perckor, nyolcvankétéves korában halt meg. Tizenegyedikén, vacsoraidőben, kereken hat órakor kezdte érezni, hogy éhes, így kimászott a hullazsákból, majd elindult élelmet szerezni.
(tovább…)
Nem tervezgettem veled a jövőt sohasem. Ahogy megláttalak úgy éreztem te vagy számomra az örökké.
(tovább…)
Smink, haj, ruha. Azt hiszem minden készen áll. Gyönyörű vagyok, szinte túlzás, de egy esküvő az mégis az ember legfontosabb eseménye az életében.
(tovább…)
Tetőtől talpig tavaszba burkolóztam, reménybe öltöztetve szívemet. Sápadt bőröm mohón itta magába a napfényt, amely tűnő látomásként táncolt a tó tiszta habjain.
(tovább…)
Nagy levegő… „zöld tenger”, puha és kellemes.
(tovább…)
A kijelzőmön pörög a falam, képek, mosolygós emberek, fotózott ebédek, szeretlek üzenetek.
(tovább…)
Csak egy órám van, mondja. Kapkodva veszem magamhoz a táskám, órákat utazott ezért az egyért.
(tovább…)
Kata hazaérve ledobta nehéz táskáját. Borzalmas hosszúnak érzete a napot, pedig alig múlt két óra.
(tovább…)
Néha szólnál, de nincs elég erőd kifejezni, mit érzel. A torkodban gombóc, a szádon lakat, a lelkeden béklyó.
(tovább…)
Lefőtt a kávé. A kislányom a hálószobánkban játszik, fél óra múlva kezdődik csak az online oktatás.
(tovább…)