6+1 titok a télen is ragyogó arcbőrért

Itt az ideje, hogy változtassunk rutinunkon!

Ahogy az évszakok változásával ruhatárunkat is lecseréljünk, úgy érdemes bőrápolási rutinunkat is a megváltozott körülményekhez igazítanunk, ugyanis a hideg idő és a fűtésszezon beköszöntével bőrünk teljesen más külső hatásoknak van kitéve, mint a melegebb nyári hónapokban. Károlyfi Edit, az AVON Szépségszakértője útmutatást ad milyen változtatásokat vessünk be arcunk ápolásában, hogy ragyogása egészen tavaszig kitartson.

A hűvös téli idő, az erős szél és a kinti és benti hőmérsékletkülönbség jelentős megpróbáltatás arcbőrünk számára. A hidegebb hónapokban éppen ezért bőrünk könnyedén kiszáradhat, feszülhet, szürkévé, fakóvá, durva tapintásúvá válhat, időnként akár berepedezhet, hámló foltok és pirosság alakulhat ki. Ilyenkor hidratálásra, regenerálásra és védelemre van szüksége, tápláló, vitaminokban, antioxidánsokban gazdag, olajokkal dúsított kozmetikumokra. Mindezek mellett az ősz és a tél a legkedvezőbb időszak a pigmentfoltok, pattanás utáni hegek halványítására, bőrünk megújítására. Annak érdekében, hogy ez nekünk is úgy menjen, mint a karikacsapás, Károlyfi Edit, az AVON Szépségszakértője megosztja velünk leghatékonyabb téli bőrápolási tippjeit.

1. Legyünk gyengédek arcmosáskor!

Bőrünk ápolása télen néhány változtatást és egy kis extra figyelmet igényel. A mindennapos arctisztításhoz kíméletes, hidratáló összetevőket és vitaminokat, tápanyagokat tartalmazó lemosót használjunk, és kerüljük a túl meleg vizet, hiszen az is száríthatja a bőrünket. Fontos, hogy már ebben a lépésben megalapozzuk bőrünk táplálását és védelmét, amelyhez a szakértő az Avon Cannabis Sativa Oil arctisztító olajat ajánlja.

2. Hámlasszunk!

Nélkülözhetetlen teendőnk ilyenkor a rendszeres, alapos, de mégis kíméletes hámlasztás, melynek segítségével megszabadulhatunk az elhalt hámsejtektől, így elérhetjük, hogy bőrünk hatékonyabban fogadja be a kozmetikumok hatóanyagait. Hámlasztást követően bőrünk azonnal simábbá, természetesen ragyogóbbá válik, hosszabb távon pedig csökkenthetjük a ráncok mélységét és a pigmentfoltokat is. A szakértő kedvence a kettős hatású hámlasztó összetevőkkel dúsított Avon Anew C-vitaminos, melegítő hatású arcradír.

3. Rétegezzünk!

Nemcsak az öltözködésben fontos a rétegezés, hanem a napi arcápolási rutinunkban is, hiszen az őszi és téli hónapok során különösen nagy szükség van a többszintű ápolásra és hidratálásra. Vessük be a szérumokat, esszenciákat, arcolajokat! Egy jól megválasztott szérum sokat segíthet a bőr rugalmasságának visszanyerésében, valamint a ráncok és a pigmentfoltok halványításában. Az Avon Anew ránctalanító és bőrsimító szérum akár már két hét használat után segíthet a finom vonalak és a ráncok eltüntetésében , az Avon Distillery CBD tápanyagokban gazdag arcszérumból pedig már néhány csepp elegendő ahhoz, hogy biztosítsuk bőrünk számára az intenzív hidratálást és tápanyagutánpótlást.

                                                                                 

4. Hidratáljunk és hidratáljunk!

Fontos, hogy a nyári, könnyed krémeinket valamivel zsírosabb, gazdagabb, táplálóbb krémekre cseréljük. Egyrészt azért, hogy visszahidratáljuk, visszatápláljuk a bőrt, másrészt azért, hogy felkészítsük a hideg, szeles időre, és megerősítsük természetes védekezőképességét. Fordítsunk kiemelt figyelmet szemkörnyékünkre és ajkainkra is, hiszen ezek a területek különösen érzékenyek. Bőrünk szemeink körül a legvékonyabb, ráadásul a pislogás, hunyorgás, könnyezés miatt nagy terhelésnek van kitéve. Szemkörnyékünk védelmére a szakértő az Avon Anew Clinical kettős hatású feszesítő szemkörnyékápoló mindennapi használatát ajánlja.

5. Egészítsük ki rutinunkat!

Ne feledkezzünk meg a különböző pakolásokról, maszkokról, fátyolmaszkokról sem! Ahogy egyre korábban sötétedik és egyre hosszabbra nyúlnak az esték, talán könnyebben találunk időt egy kis plusz bőrápolásra. Amikor csak tehetjük, de legalább heti egyszer, iktassuk be egy gazdag, hidratáló, regeneráló pakolás vagy maszk használatát, amelyhez a szakértő az Avon Anew hidratáló éjszakai maszkot javasolja. Havonta egyszer pedig csináljunk végig az Avon Anew Skin Reset bőrfeszesítő ampullákkal egy egyhetes kúrát, melynek során egy hét alatt nagy dózisban tudjuk a bőrbe juttatni a tápláló, regeneráló, hidratáló összetevőket.

6. Tápláljunk belülről is!

Nyáron sokkal inkább kívánjuk a lédús zöldségeket és gyümölcsöket. Télen inkább a kényeztető, meleg finomságokra vágyunk, így előfordulhat, hogy a táplálkozásunk is kevésbé vitamindús. A C-vitamint nem csak kozmetikumok, de étrendkiegészítő formájában is fontos magunkhoz venni, hiszen kiváló antioxidáns, és védelmet nyújt a szabadgyökökkel szemben. Emellett kiemelt szerep jut a kollagénnek, amely biztosítja a bőr rugalmas, elasztikus, ugyanakkor stabil szerkezetét, így az Avon Liiv Szépítő kollagénes italpor finom almás ízével sokunk kedvencévé válhat. Bőrünk rugalmasságához hozzájárul a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása is, hiszen ezáltal is sokat tehetünk bőrünk fiatalságának megőrzése érdekében.

+ 1 titok

Nem is gondolnánk otthonunk páratartalma milyen hatással lehet arcbőrünkre! A fűtésszezon beköszöntével ugyanis gyakran szárazzá válik a levegő, amely szintén száríthatja bőrünket. Használjunk párásító készüléket vagy tegyünk egy vízzel teli tálat a radiátorra, így már nem kell aggódnunk a száraz beltéri levegő miatt. A párologtató vizébe cseppenthetünk pár csepp illóolajat is, amitől különleges hangulatot varázsolhatunk otthonunkba.

(Fotók: www.avon.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük