You are currently viewing A 2020-as év színe a klasszikus kék, ami egyszerűségében időtlen

A 2020-as év színe a klasszikus kék, ami egyszerűségében időtlen

A Pantone céget az ’50-es években alapították Amerikában. Akkoriban elsősorban nyomdai szolgáltatásokat nyújtott, mígnem az egyik alkalmazott – és későbbi tulajdonos – megalkotta az egységesített színelőállítási rendszerüket, mely azt a célt szolgálta, hogy egy bizonyos színt bárhol ugyanúgy elő lehessen állítani a kódja alapján.

Azóta rengeteg területen használják ezt a színkód rendszert a tervezéstől az előállításig többek között grafikai termékeknél, nyomdászatban, termékdizájn terén, a textiliparban, de egyes nemzetek lobogójának színeit is a Pantone-kódok alapján határozzák meg.

A vállalat 2010 óta minden évben meghatározza az adott év színét, pl. 2018-ban az ultraviola volt az, 2019-ben az élénk korall, míg 2020-ban a klasszikus kék kerül fókuszba, mely a cég szerint egy egyszerűségében időtlen árnyalat.

Hogy mit jelent ez számunkra? Azt, hogy minden olyan területen, ahol a színeknek jelentősége van, pl. a divatban vagy a lakberendezési kiegészítők piacán is, 2020-ban rengeteg kék színű termék lesz a kínálatban.

Fontos ez nekünk? Ha tudod, hogy milyen színtípusba tartozol és aszerint is öltözködsz, akkor igen. Ez a kék szín mindenképpen hideg árnyalat és inkább kicsit lágyabb, mint élénk szín, így elsősorban a Nyár típusokon mutat jól, de a Telek sem járnak vele rosszul.

Ízelítőül hoztam néhány képet, hogy barátkozzatok a színnel, hiszen színesen öltözködni mindig jó!

Tóth Eszter
személyi stylist, szín- és stílustanácsadó

(képek: Pexels)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?