You are currently viewing A világ leghíresebb fekete szupermodellje – és amit még tudni érdemes Naomi Campbellről

A világ leghíresebb fekete szupermodellje – és amit még tudni érdemes Naomi Campbellről

Még az is ismeri a fekete szépség nevét, aki nem jártas a divatban.

A brit modell már 15 éves korában a világ egyik legjellegzetesebb modellje volt és a későbbiek folyamán egyike annak a hat modellnek, akit a ’80-as, ’90-es években szupermodellként tartottak számon. De nemcsak istenadta megjelenésének köszönheti hírnevét, hanem bizony színes magánéletének és botrányos tetteinek is.

Naomi Elaine Campbell az egzotikus szépség Londonban született 1970. május 22-én. Nemhogy a későbbi élete, már a gyerekkora is csavaros volt, tekintve, hogy jamaicai származású táncosnő édesanyja, Valerie Morris óhajából kifolyólag sosem találkozott vér szerinti apjával. Ennek egészen egyszerű oka van: az édesapa elhagyta az anyját, amikor négy hónapos terhes volt. Ezért kezdetben apai vezetéknév nélkül anyakönyvezték, később pedig megkapta anyja második férjének vezetéknevét, a Campbellt. Ebből a második házasságból született egy féltestvére is, Pierre 1985-ben.

Gyerekkorának egy részét Rómában töltötte, ahol anyja moderntáncosként dolgozott. Később, mikor anyja Európát kezdte járni a társulatával, lányát Londonban hagyta a rokonoknál. Az afro-amerikai származású Campbell hároméves korától a Barbara Speake Színiiskola diákja volt, majd tízévesen az Italia Conti Színművészeti Akadémián tanult balettet.

1978-ban került sor az első nyilvános szereplésére Bob Marley „Is This Love” videóklipjében. Majd 1986-ban fedezte fel a Synchro modellügynökség feje és onnantól kezdve villámgyorsan elstartolt a karrierje.

15 évesen már a brit Elle magazin címlapján pózolt.

A következő években hihetetlen mértékben szárnyalni kezdett a karrierje. A legnevesebb divattervezők bemutatóinak úrnője lett, mint amilyen Azzedine Alaia, Gianni Versace és Isaac Mizrahi.

Az ’80-as évek legkeresettebb modelljévé vált

Christy Turlingtonnal és Linda Evangelistával együtt. Az pedig óriási mérföldkőnek számított, hogy 1987 decemberében megjelent a brit Vogue divatlap címlapján, mivel ezzel ő volt az első fekete címlaplány 1966 óta. A következő év augusztusában ismét beírta magát a történelembe:

az első színes bőrű modellként szerepelt a francia Vogue címlapján.

1990-ben a divatipar szupermodelljeinek tagjaként és olyanokkal dolgozott együtt, mint Cindy Crawford, Tatjana Patitz, Claudia Schiffer, illetve Kate Moss.

A ’90-es évek közepétől a szórakoztatóipar egyéb területein is kipróbálta magát. Megíratta Caroline Upcher szellemíróval a Hattyú című regényt, ami egy megzsarolt szupermodellről szól. 1994-ben megjelentette Babywoman című albumát. 1995-ben Claudia Schifferrel és Elle Macpherson-szal megnyitották a Fashion Cafe-t, de sajnos rövid életűnek bizonyult. Színészként is volt lehetősége kipróbálni magát a Miami Rhapsodyban, a Girl 6 – A hatodik hangban, legutoljára pedig A túl szexi lányban láthattad. 1999-ben pedig a Cosmopolitan Cosmetics kozmetikai céggel szerződött és onnantól kezdve számos Naomi Campbell névvel ellátott parfümöt dobtak a piacra.

Az évek folyamán viszont 1999-ben elszaladt vele a ló, ugyanis öt éven keresztül volt a kokain- és alkohol rabja. Állandóan bulizott, partikra járt, így valamiképp az élete része lett. Idővel már nem tudta titkolni a függőségét és öngyilkos akart lenni.  

„Nem szerettem azt az utat, amin jártam.
A drog és az alkoholfüggőség nem tett jobb emberré.”

– nyilatkozta egy alkalommal, de szerencsére a rehabilitációja segítségével képes volt letenni a káros élvezeti cikkeket.

Azon meg természetesen nem kell meglepődni, hogy az anyatermészet által szépséggel bőven megáldott párductestű modell lazán meghódította a férfi szíveket. Annak ellenére, hogy sosem házasodott meg, rengeteg ismert férfival volt kapcsolata, bár egy részük pletyka, semmint tény. Akikkel biztosan kapcsolatban állt, az még a ’80-as évek végén Mike Tyson, majd a ’90-es Robert De Niró, de feltételezhetően még Sylvester Stallonéval is volt dolga. 1993-ban eljegyezte a U2 basszusgitárosa, Adam Clayton, de egy évvel később szakítottak. 1998-ban Flavio Briatore is eljegyezte, de vele is felbontotta a jegyességet 2002-ben. Majd őt P. Diddy követte és Liam Payne.

 

A mai napig bombatestű Naomi temérdek alapítványt támogat, előszeretettel jótékonykodik, de ezt sokszor beárnyékolta az, hogy bántalmazta alkalmazottait és munkatársait. 2000-ben bűnösnek találták, mivel 1998 szeptemberében megverte egy mobiltelefonnal az akkori asszisztensét és 2006-ban is megvádolta nyolc ember bántalmazással. Úgy tűnik, a mobil valahogy mindig a keze ügyében van, mert 2007-ben megint elítélték, amiért korábbi bejárónőjét is megdobta a telefonjával. A következő évben már mellőzte a telefont, és megrúgott, illetve leköpött két rendőrt a londoni Heathrow repülőtéren miután vitába keveredett velük az eltűnt csomagja miatt. Továbbá 2015-ben zártak le egy 2009-es ügyet, amelynek következtében hat hónap próbaidőre ítélte egy szicíliai bíróság, amiért a táskájával megütött egy lesifotóst, mert lefotózta őt és aktuális kedvesét.

Remélhetőleg, mindezek után megtanulta a leckét és visszafogja magát, most, hogy

50 évesen anya lett.

Az Instagramon megosztott kép alapján feltehetően lánya született, de hogy kitől, az rejtély. 2020-ban szakított Skeptával és azóta nem lehetett tudni arról, hogy új kapcsolata van. Egyes pletykák szerint béranya révén sikerült hozzájutnia a régóta vágyott gyermekhez.

Akárhonnan is nézzük, 50 felett is egy ritka gyönyörű nő, aki kitaposta az utat más színes bőrű modellek számára is divatiparban és ez igazán tiszteletre méltó.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(Képek forrása: Pinterest)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?