You are currently viewing Divat és stílus inspirációk – Stílustippek magas lányoknak (képekkel!)

Divat és stílus inspirációk – Stílustippek magas lányoknak (képekkel!)

Nemrég az alacsony lányoknak hoztunk tippeket arra, hogy hogyan tudják optikailag nyújtani magukat, most viszont nézzük meg szakértőnk, Puhala Emese szín- és stílustanácsadó segítségével, hogy mit tehetnek azok, akik túlságosan magasnak érzik magukat.

A magasak táborába a 170cm-nél magassabbakat szoktuk besorolni, de szándékosan fogalmazok úgy, hogy “akik túl magasnak érzik magukat”, mert ez is, mint sok más testrészünk (pl. a kis mell – túlzottan nagy mell, széles vállak – keskeny vállak stb.) érzete, relatív.

Az a lényeg, hogy eldöntsd, téged mennyire zavar a dolog, vagy pont nem izgat.

Ha különösebben nem okoz gondot, akkor nem is biztos, hogy kell vele foglalkoznod, de ha nem érzed jól magad úgy a bőrödben, akkor viszont nem árt tudni egy-két olyan praktikát, amivel kicsit tudsz enyhíteni az összképen.

A magas lányoknak a már sokszor említett vízszintes vonalak, vagyis “elvágások” kifejezetten ajánlottak, ugyanis nyugodtan le tudnak csalni pár centit a magasságukból. Lényegében pont az ellenkezőjét kell tenniük, mint az alacsonyaknak, de nézzük kicsit részletesebben is őket.

 

A nude magassarkú

A nude magassarkú alapdarab, ezért azt ajánlom, hogy ezt még magasként se mellőzd a ruhatáradból. Esetleg válassz kisebb sarkú változatot, vagy cseréld le egy szintén nude színű balerinára.

 

Tetőtől talpig egy színben? Inkább ne!

Mivel az egyszínű overálok, vagy a monokróm szettek mind nyújtanak, neked viszont pont nem ez a cél, ezért ajánlatos kerülni. Nyugodtan törd meg az öltözékedet színekkel, átmenetekkel.

 

Megfelelő hosszak

A magas lányokon sokkal jobban mutatnak a hosszabb kabátok, blézerek, kardigánok, esetleg még szoknyák is, mert őket “van miből” elvágni.

Kabátokban, kardigánokban nektek akár a lábszárközépig érő fazonok is megengedettek.

Blézerekben, dzsekikben viszont válassz csípőig, vagy csípő alatt végződő hosszúságúakat.

A most divatos ún. palazzo nadrágokat is nyugodtan viselhetitek, de ez inkább vékony lábú lányokon mutat jól.

És természetesen azt se felejtsük el, hogy a magasság mellett érdemes figyelembe vennünk a felsőtest-alsótest arányát is, mert ez bizony felboríthatja az előbb említett szabályokat.

 

A cipő fazonja

Az alacsonyakkal ellentétben nektek kifejezetten előnyösek azok a cipők, amelyek elvágnak akár bokánál, akár máshol. Viselhettek nyugodtan eltérő színű bokacsizmát a nadrágtól/szoknyától és harisnyától, vagy akár pántos szandált is – bár ezt is inkább a vékony bokával rendelkező lányoknak ajánlanám.

Azt is tartsd szem előtt, hogy pl. egy hegyes orrú cipő is tud nyújtani az alakodon, de sajnos ezzel egy időben a lábadat is nagyobbnak mutatja, ezért számodra előnyösebbek a lekerekített orrú változatok.

 

Minták, övek és a táskád mérete

Magasként arra is figyelned kell, hogy pl. a minták nagysága semmiképpen se legyen kicsi, vagy közepes: Te inkább a nagyobbakat részesítsd előnyben. Ugyanis ennek is (mint ahogyan a kiegészítőknek is, az övednek is, és a táskád méretének is), tükröznie kell az arányaidat.

Mert mondjuk ha egy apró pöttyös mintás felsőt vennél fel, arra vigyázz, mert ez ugyanis még inkább nagyobbnak mutatna.

Ha pedig nem szeretnél tovább nyújtani az alakodon, mindenképpen kerüld a függőleges csíkozású darabokat.

 

Ha a magasak, vagy éppen az alacsonyak táborát képviseled, és segítségre szorulsz a megfelelő fazonok, színek, hosszak világában, keresd bizalommal Emesét!

(képek: Pinterest, Unsplash)

 

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?