You are currently viewing Íme a 2021-es év színe a körmeinken!

Íme a 2021-es év színe a körmeinken!

A Pantone már decemberben bejelentette, hogy mi lesz a 2021-es év színe.

2018-ban az ultraibolya, 2019-ben a korall, 2020-ban pedig a klasszikus kobaltkék volt az év színe. A 2021-es színek tükrözik a globálisan zajló eseményeket, kifejezve, hogy az emberek melyik színben látják az erőt, a reményt és az összefogást. Az erő és az optimizmus, azaz az Ultimate Grey és a Illuminating „házasságát” nem kell egyenlő arányban használni,mivel a körmökön bármelyik szín elsőbbséget élvezhet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve csak sárga és szürke körmöket készítek, mert ez a divat, de biztosan többször kéritek majd ti is, hiszen a hétköznapjaitok részévé fog válni.


A sárga szín vidám, napsugaras, jó kedvre derít, az örömmel, a boldogsággal, az értelemmel és az energiával szokás összekapcsolni.

Kevesen tudják, de tesztek bizonyítják, hogy a sárga javítja a gondolkodást! Hogyan? A ragyogó szín aktiválja agyunk vizuális központját. Ami sárga, azt megnézzük és meg is jegyezzük.


Amint látjátok, az év bármely időszakára használhatjuk ezeknek a színeknek az árnyalatait és kombinálhatjuk a hozzá illő színekkel!


A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti. Inspirálja az alkotó szellemű embereket. A szürke komplementáris a sárgával és ez a színkombináció exkluzívan hat!

Fantasztikus 2021-es új évet kívánok Nektek! Sok vidámsággal és végtelen boldogsággal!

Varga Nóri
Nori Nails 

(Minden fotó a szerző sajátja,  csak a vele kapcsolatos írások esetén , forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?