You are currently viewing Vadonatúj szín szimbolizálja 2022-t: Very Peri – a bátor kíváncsiság

Vadonatúj szín szimbolizálja 2022-t: Very Peri – a bátor kíváncsiság

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a híres színintézet, a Pantone idén is kihirdette az év legmeghatározóbb árnyalatát.

Az „Év színének” megválasztása minden esztendőben komoly kutatómunkát igényel, hiszen a jelen történéseire reflektál, az aktuális élethelyzetre, a kulturális és társadalmi változásokra és a globális folyamatokra válaszolva. Habár tavaly rendhagyó módon 2 színt választottak a szakértők, idén is sikerült meglepniük minket, hiszen egy teljesen új, eddig nem létező színnel rukkoltak elő, így is szimbolizálva a világ megújulását, amelyen épp most megy keresztül társadalmunk az elszigeteltség és a bizonytalanság időszaka után.

Akárcsak a 2020-as évünket, 2021-et is nagymértékben meghatározta a koronavírus világjárvány. Az idei év színe, a 17-3938 Very Peri nevet viselő kékes-lilás árnyalat amellett, hogy a tavalyi két színhez hasonlóan magában hordozza a vírusból való kilábalás vágyát, megalkotását a környezetszennyezéssel kapcsolatos aggodalmaink és a társadalmi igazságtalanságok keltette elégedetlenségünk is befolyásolta.

A színintézet szerint, a világban zajló események hatására számtalan kihívással kellett szembenéznie az emberiségnek, és nem tudjuk, mit hoz majd a holnap. A Pantone szakemberei hiszik, hogy a kíváncsiság az, ami átsegíthet bennünket ezen az időszakon, és ezt a bátor kíváncsiságot képviseli a Very Peri, amely tehát összességében egy szebb jövőt szimbolizál.

A Very Peri szín megalkotásakor a Pantone a nyugalmat és hűséget szimbolizáló kéket keverte az energiát és izgalmat árasztó vörös ibolyával, hogy egy innovációt és friss kezdet üzenetét hordozó árnyalatot kapjon. A szín összetettsége rávilágít az előttünk álló lehetőségekre, vidám hozzáállást és dinamikus jelenlétet mutat, amely bátor kreativitásra és fantáziadús kifejezésre ösztönöz.

Az árnyalat megalkotása azt a célt szolgálta, hogy új megvilágításba helyezze a jövőről alkotott látásmódunkat, segítsen reményekkel és merészséggel telve, kíváncsisággal szemlélnünk az előttünk álló időszakot. Az újdonság koncepciója a virtuális világ egyre növekvő befolyását, fizikai és digitális életünk új módon való összeolvadását is kifejezi.

Az „Év színe” 23 éve befolyásolja a termékfejlesztést és a vásárlási döntéseket számos iparágban, meghatározza többek között az ipari formatervezés, a termékcsomagolás, az enteriőr és webdizájn világát, valamint a divat és a szépségipar trendjeit is, így bátran beépíthetjük ruhatárunkba, és akkor sem lövünk mellé, ha sminkrutinunk szerves részévé tesszük.

2022-ben sok erőt és kitartást meríthetünk ebből a színből, ezért az AVON szakemberei össze is gyűjtöttek számunkra néhány terméket az AVON kínálatából, amelyeket használva elmerülhetünk a bátor kíváncsiság árnyalatában. Az Avon True Moonlit Mauve négyes szemhéjpúder palettával például szemünket öltöztethetjük a lila mesés árnyalataiba, míg a Pro Colour Lavender Bolt gyorsan száradó körömlakkal körmeinken köszönhet vissza az év leginspirálóbb színe.

Mazsolázzunk az AVON Very Peri kínálatából a következő linkre kattintva, és kezdjük az év legtrendibb színébe burkolódzva az újesztendőt!

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?