Az előttünk álló május-júniusi időszak a vizsgák és a tanulás időszaka sokak számára. Mind az érettségizőknek, mind az egyetemeken tanulóknak nagy mennyiségű tananyagot kell viszonylag rövid idő alatt memorizálni.
Vannak, akik számára ez kevésbé probléma, hiszen valamilyen oknál fogva olyan az agyuk, mint a szivacs, de a többségnek bizony komoly kihívást és kemény munkát jelent a nagyobb mennyiségű tudásanyag elsajátítása. Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az agyunk hatékonyabban raktározza el az információkat? Számos tudományos kísérlet eredményeit összegezve a GEM Tanulási Központ – ahol prémium minőségű tanulásterápiákkal és módszerekkel fejlesztenek gyermekeket, egyetemistákat, de akár felnőttek kognitív képességeit és tanulási potenciálját is – 8 hasznos tanáccsal segít azoknak, akik szeretnék növelni hatékonyságukat a tanulásban.
1.Mellőzd a laptopot tanuláskor!
Köztudott, hogy a digitális eszközök jelentős mértékben elvonják a figyelmünket, így van ez a tanulással is. A szakemberek azonban nem csak e miatt javasolják a laptop mellőzését. Annak ellenére, hogy a gyors jegyzetelés és a könnyű archiválás is a használatuk mellett szólna, mégis a kézírás, a tollal való jegyzetelés a javasolt. A kutatások szerint ugyanis akik gépelnek, sekélyebb szinten dolgozzák fel az információkat, mint azok, akik kézzel írják le a saját szavaikra fordítva.
2. Ne hanyagold az alvást!
A már ismert „tanulj – aludj – tanulj” elvet egy francia kutatás is igazolja, amely egyértelműen alátámasztja, hogy az információk memorizálásában az alvásnak elengedhetetlen szerepe van. Az említett kísérlet során 2 csoport ugyanazt a feladatot kapta: 2 szakaszban kellett megtanulniuk egy 16 szavas szuahéli fordítást. Míg az első csoport reggel, majd egy szünet után este tanulta a szavakat, addig a másik este memorizált, lefekvés előtt, az éjszakát átaludta, és reggel folytatta a tanulást. Habár a rendelkezésre álló tanulási idő mindkét csoport esetében teljes mértékben megegyezett, mégis azok, akiknek szünet gyanánt alvás volt közbeiktatva a két tanulási szakasz között, 10 szót tudtak felidézni, azok pedig, akik nem aludtak, csak átlagosan 7,5 szót.
3. Módosíts a megszokott tanulási stratégián!
Egy érdekes kutatás során új motoros készségek elsajátítását vizsgálták 86 önkéntes segítségével. Két csoportot hoztak létre, és mindkét csoport számára két edzés állt rendelkezésre. De míg az egyik csoport második edzése során a feladatot kissé megváltozott módon gyakorolta, addig a másik pontosan ugyanazzal a gyakorlattal ismételte meg a feladatot.
Akik két különböző stratégiát alkalmaztak, majdnem megduplázták a feladat pontosságának sebességét a kontrollcsoporthoz képest. A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy csak kis mértékű módosítást végezzünk: például ha tökéletesíteni szeretnéd a teniszjátékodat, már az is elegendő, ha valamennyit módosítasz az ütő súlyán.
4. Ha már nem tudsz összpontosítani, végezz néhány gyakorlatot!
Egy tanulmány szerint két csoportnak ugyanazt a memóriafeladatot kellett elvégeznie. Az egyik csoport 15 perces szobabiciklis rövid edzés után tette meg mindezt, míg a másik nem végzett előtte fizikai gyakorlatot. Azok, akik a feladatsor előtt mozogtak, lényegesen gyorsabban végeztek, mint azok, akik nem mozogtak. Akár még egy gyors séta is meg tudja tisztítani az elmét.
5. Alkalmazz valamilyen emlékeztető eszközt!
Volt már arra példa, hogy valami olyasmit kellett memorizálnod, ami első nekifutásra lehetetlennek tűnt? Ilyenkor érdemes bevetni valamilyen emlékeztető eszközt. Ilyen lehet például egy betűszó mondat, vagy egy útvonal, amikor egy megjegyzendő listát ehhez az útvonalhoz kötünk, de akár egy történet vagy egy rím. Főként a felnőttek csak korlátozott módon képesek megtartani információt a rövid távú memóriában, azonban az elemek „emlékiratba” csoportosítása lehetővé teszi az agy számára, hogy nagyobb mennyiségű információt is befogadjon és raktározzon. Mindez hozzájárulhat a hosszú távú emlékek létrehozásához is.
6. Memorizálj hangosan!
Egy kísérlet során a tesztalanyok kaptak egy listát azokkal a szavakkal, amelyek felét némán, másik felét hangosan kellett elolvasniuk. Ezt követően kaptak egy új szólistát, melyről csak azokat a szavakat kellett azonosítaniuk, amelyeket korábban már olvastak. A kísérleti személyek a hangosan felolvasott szavakat lényegesen nagyobb gyakorisággal ismerték fel, mint a csendben olvasottak. Tehát ha lehetőséged van rá, inkább hangosan, mint magadban olvasd a megtanulni kívánt anyagot! Az is nagyon hatékony módszer, ha olvasás után hangosan megpróbálod visszamondani az olvasottakat.
7. Igyál megfelelő mennyiségű folyadékot!
Hogy jön ez a tanuláshoz? Egy kutatás szerint a hidratáltság is nagyban befolyásolja az agy működését. Egy tanulmány kapcsán két csoportot vizsgáltak: a résztvevők egyik része előző este óta böjtölt, tartózkodott a folyadékfogyasztástól, míg a másik részük 500 ml vizet kapott, majd pedig ugyanazt a feladatsort kellett mindenkinek elvégeznie. A kísérleti alanyok azon csoportja, amely folyadékot fogyasztott a teszt előtt, lényegesen jobban teljesített, mint azok, akiknek nem volt lehetőségük folyadékbevitelre. A víz javítja az általános mentális feldolgozást és tanulást.
8. A kemény munka után bátran jutalmazd magad!
Egy tanulmány eredménye szerint a jutalom motiválja a tanulást, elősegíti a memória működését, sőt a növelésével még fokozza is. A kísérlet során a tanulás előtt kevesebb neurotranszmitter dopamin szabadult fel a hippo-campuson, mint azt követően. Ebben az említett konkrét tanulmányban számszerűsíthető pénzbeli kompenzációt kínáltak, de ez nem azt jelenti, hogy csupán az anyagiak tudnak minket motiválni.
(kezdőkép: Unsplash)