You are currently viewing A kavicsbogár – Manci paci

A kavicsbogár – Manci paci

Miután Leila kissé nagyobbra cseperedett, Virág már kora reggel, iskolába menet kivitte őt a rétre. A kiskecske egész délelőtt ott legelészett Dongó kutya látható, és Gesztenye, a kobold láthatatlan felügyelete alatt. Gyakran csatlakozott hozzájuk a kavicsbogár is.

A rét bogarai között röpködve várta, hogy véget érjen a tanítás. Akkor a két gyerek kiballagott értük a rétre, és együtt tértek haza, hol Virágékhoz, hol pedig Sebiékhez.

Ez a békés, pásztori állapot néhány hétig tartott. Akkor azonban Papó közölte, hogy a rétjüket kibérelte Lajos bácsi, és lovas karámot fog rajta építeni. Deszkából készül majd mellé egy beálló Manci pacinak, és egy üldögélő, átöltöző hely a lovasok számára. Lajos bácsi Pannija elkezdi ugyanis a lovagoltatást.

Virágék a hír hallatán elszontyolodtak, és néhány napig a rét felé sem néztek. Amikor Papó unszolására végül mégis odamentek, kiderült, hogy a kör alakú lovas karám a két deszkaépülettel csak a rét felét foglalta el, maradt mellette elég hely kecskét legeltetni és szaladgálni. Manci, az öreg kanca ráadásul jó előre megüzente nekik Milka cica unokatestvére, Izidor segítségével, hogy Virág és Sebi bármikor lovagolhat rajta, csak egyeztessenek időpontot a gazdájával. Ezt maga Panni is megerősítette, aki éppen a nyerget rakta fel Manci hátára. Aznapi első lovas tanítványát várta, és krétával rögtön felírta a gyerekek nevét az esővédő oldalára függesztett táblára. Másnap iskola után már mehettek is lovagolni.

Az első lovaglólecke előtt kaptak egy kis meglepetést: egy-egy darab friss sajtot, amit Lujza mama és két másik kecske tejéből készített Panni. Sebi rögtön meg is kóstolta, és ízlett neki, de Virág inkább a tarisznyájába dugta az ajándékot. Túlságosan izgult ahhoz, hogy élete első lovas órája előtt enni tudjon. Attól tartott, hogy a ló hátán tériszonya lesz, és leesik majd. Vagy, ami még rosszabb, gyáván viselkedik a könyvtáros néni, Papó és Sebi előtt. Mindhárman ott támasztották ugyanis a korlátot, és biztatón mosolyogtak rá. Leila a rét túlsó végében legelészett, de ő is oda-odapislogott, figyelemmel követve az eseményeket.

Panni megmozgatta Virág fején a védősisakot, megbizonyosodni afelől, hogy a kobak stabilan áll. Megkérte a kislányt, hogy bal lábát hajlítsa meg térdben, és fellendítette a nyeregbe. Csodás érzés volt!

– De hiszen ez nem magasabb, mint amikor Papó nyakában ülök! Sőt, sokkal kényelmesebb! – bukott ki Virágból a csodálkozás, amint elhelyezkedett.

– Nahát, akkor többé nem teszel lóvá, kislányom! Már úgyis kezdesz nehéz lenni nekem, úgyhogy ezután átengedem a megtiszteltetést Manci pacinak. – válaszolta Papó.

Nevettek.

Panni a kantáránál fogva vezette a lovat, úgy tették meg az első kört, de onnantól kezdve középre állt, és futószárral, vagyis egy hosszú, erős pányvával irányította Mancit.

A nyurga lábú, öreg pej kanca olyan apró lépésekkel és olyan óvatosan sétált, akár egy őzike, csakhogy ő nem volt félénk, és esze ágában sem volt megugrani. Vigyázott minden lovasára, így Virágra is. Fekete füleivel radarozva követte a kislány mozdulatait, aki Panni utasításait követve karkörzéseket és derékhajlításokat végzett a nyeregben. Ezután egy kicsit kapaszkodnia kellett, mert ügettek egy kört, végül pedig újra séta következett, hogy ló és lovasa kifújhassa magát.

Panni lesegítette a nyeregből Virágot. A kislány megpaskolta Manci nyakát, és átadta a kobakot Sebinek, mert most ő következett.

A korlát külső oldalára kerülve, amikor már a fiút figyelte állát karjára támasztva, Virágnak nehéz volt elhinnie, hogy röviddel ezelőtt még ő ült azon a hatalmas, mégis szelíd és gyengéd állaton.

– Furcsa, hogy Manci szót fogad Panninak, aki nem is sokkal magasabb, mint én! – mesélte Virág a mellette álló könyvtáros néninek, mert úgy tudta, hogy sokat lovagolt diákkorában.

– Neked is szót fogad majd, ha gyakran eljársz lovagolni – bólogatott Sebi anyukája. – Manci nagyon odafigyel a lovasaira, de neked és Sebinek meg kell tanulnotok azokat a jelzéseket, amiket ad, és amiket ő is biztosan megért.

Virág komolyan el akart gondolkozni ezen. Majdnem elkotyogta, hogy Bog és Gesztenye segítségének köszönhetően egész könnyen megértik egymást Mancival, de hirtelen bizsergést érzett a derekánál.

A macskanadrágnak, amit a lovagláshoz felvett, épp csak akkorka zsebe volt, hogy egy összehajtogatott papír zsebkendő beleférjen. Ez a zseb most a duplájára dudorodott, és rettentően bökdösött. Virágnak a fedett kispad deszkafala mögé kellett szaladnia, hogy rendet tegyen a zsebben. Indulás előtt csak Gesztenyét rejtette bele, de mielőtt lóra szállt volna, valahogy Bog is odacsempészte magát.

Most, hogy Sebi ült a lovon, a kavicsbogár szívesen átköltözött volna a fiú zsebébe. Kissé szűkös volt a hely a gyors kiröppenéshez, amiben a folyton kifelé leskelődő Gesztenye is akadályozta. Mi tagadás, össze is vesztek emiatt.

– Ha egyszer idebújtál mellém, maradj is veszteg, ahogy egy keményfejű kőhöz illik! – próbálta Gesztenye visszatartani Bogot.

– Eszemben sincs! Ezer éve nem lovagoltam – zizegte a kavicsbogár izgatottan.

– Én pedig még soha, mégse golyózok be tőle! – háborgott zsebbéli barátja.

Virág lefejtette a kobold indaszerű végtagjait a kavicsról, aki hálásan felröppent, hogy csatlakozzon Sebihez. Annyira sietett, hogy pár pillanatra el is felejtett láthatatlanná válni. Ez csak akkor jutott eszébe, amikor a karám fölé ért. Szerencsére Manci paci nem nézte bögölynek Bogot, hiszen régóta ismerték egymást. A felnőttek pedig nem vették észre, mert azt figyelték, hogyan lovagol Sebi.

Bog, immár láthatatlanul, a kisfiú füle mellé röppent.

– Juhééé! Ezer… sőt, sokezer év után most lovagoltam először! – zümmögte a fiú fülébe, aztán Sebi kockás ingének zsebébe csusszant. – Nyújtsd ki szépen a könyököd, ahogy Virágtól láttad! – tanácsolta neki félig komolyan, félig tréfálkozva. – Hallgass rám, hiszen én ma már lovagoltam, nem úgy, mint te!

– Ha Virág zsebében csöndben tudtál maradni, akkor most se kérek belekotyogást! Hagyd a lovas tanácsokat Pannira! – horkantott hátra a válla fölött Manci paci szigorúan.

Bog szót fogadott a lónak, és ezután csendben maradt. Dehogyis akarta ő megzavarni a foglalkozást! Remélte, hogy ezután gyakran lovagolhatnak majd. Erre minden esélyük megvolt, hiszen a rétet is közösen fogják használni a barátságos Pannival és Mancival.

Így is lett. Virág és Sebi péntek délutáni lovas órája állandó bejegyzést kapott a kispad fölötti táblán.

Amikor Manci éppen nem volt szolgálatban, együtt legelészett Leilával, amikor pedig a gyerekeknek volt egy kis idejük, szívesen sürgölődtek a lovas karámban és környékén. Ezáltal megismerték a ló körüli tennivalókat, miközben segítségére voltak Panninak.

Búcsúzóul mindig nyers répával kínálták Mancit. A ló olyan jóízűen ropogtatta a zöldséget, hogy Sebinek is kedve szottyant elrágcsálni egyet. Aztán még egyet. Mire megtanult önállóan ügetni, az édes sárgarépát is megkedvelte.

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?