You are currently viewing A kavicsbogár – Teki vagy?

A kavicsbogár – Teki vagy?

Virág az első óra utáni szünetben lélekszakadva rontott be az ötödikesekhez, és drámai arckifejezéssel integetett Sebinek: baj van!

Virág padtársa, Lilla sírva jött iskolába. Az ékszerteknősét előző délután kitették a teraszra levegőzni, de amikor egy percig nem néztek oda, eltűnt! A kavicsbogár segítségére volt szükség, természetesen a legnagyobb titokban. Szerencsére aznap Bog éppen ellátogatott az iskolába. A mosdó mögött, a nagy tölgyfán beszélgetett a hőscincérrel.

Miután elmagyarázták neki, hogy Csíkoska, a teknős melyik kertből csatangolt el, Bog azonnal odarepült. Először a kerti homokozót vette szemügyre, de Csíkoska nem ásta be magát a homokba. Csak a haspáncélja által húzott lapos sávok és az azokat keretező karmos lábnyomok jelezték, hogy ott járt. Bog táguló körökben átfésülte a kertet. Sejtelme, hogy a teknős a tó irányába indulhatott el, beigazolódott. Megtalálta a rést a drótháló alatt, ahol a páncélos jószág kinyomakodott a nagy vizet keresve. Lilláék házát néhány utca választotta el a tótól. Ha a tekit út közben nem gázolta el egy autó, vagy nem találta meg és vitte haza valaki, akkor hamar elérhette a parti nádast. A teknősök lomha állatnak tűnnek, de nagyon gyorsak és erősek tudnak lenni, ha a fejükbe vesznek valamit!

Bog tudta, hogy azonnal cselekednie kell. Nem vesztegette idejét repülésre, egyszerűen a nádasban termett. Élt ott néhány mocsári teknős. Tudta, hol tanyáznak, és a segítségüket akarta kérni, de erre már nem volt szükség. A korhadt fűzfa vízbe dőlt törzsén, ahol a környékbeli teknősök délelőttönként napfürdőzni szoktak, a pöttyösek között egy sárga csíkokkal tarkított teknő is billegett.

Csíkoska éppen az első részletes tájékoztatást kapta arról, hogy mire kell figyelnie egy nádaslakónak, amikor Bog a fejük fölé libbent. Akkor éppen nem volt láthatatlan, ezért az óvatos helybéli teknősök villámgyorsan a vízbe csobbantak, csak Csíkoska egyensúlyozott tovább az algákkal borított fatörzsön.

– Miről magyaráztam neked az imént? Ugorj, de rögtön! – biztatta őt bosszúsan Smaragd, a legélénkebb mocsári teknős. Csíkoska észbe kapott, és belebukfencezett a vízbe.

– Mondjuk, hogy én voltam a nagy-nagy szürke gém, és hamm, máris bekaptalak! – kuncogott a víz fölött Bog, amikor Csíkoska félénken kidugta az orrát. – Legjobb lenne, ha most szépen hazajönnél velem! Lilla már nagyon vár.

Smaragd szomorú volt, hogy máris elveszíti új pártfogoltját, de belátta, hogy Csíkoskának jobb lesz otthon. Már csak az volt a kérdés, hogy Bog hogyan repítse haza.

Az áramvonalas páncélon nem volt könnyű biztonságos fogást találni. Ráadásul Csíkoska nem tudott jól kapaszkodni kurta lábaival, pedig a kavicsbogár nem szerette volna leejteni. Szerencsére eszébe jutott, hogy Papó horgászcsónakja a közelben van kikötve. Odalibbent, és kihúzott a csónakdeszka alól egy nejlonzacskót.

– Nem túl elegáns megoldás, de szükség törvényt bont – gondolta közben. – Papónak fel sem tűnik majd a hiány. Csak a repülő zacskó se tűnjön fel út közben senkinek! Még, ha viharos szél lenne, amitől csak úgy száll a szemét, de levél se rezdül!

Bognak sikerült rávennie Csíkoskát, hogy bemásszon a füles zacskóba, és bokortól bokorig, fától fáig óvakodva Lilláék kertjéig repült vele, majd a homokozóba pottyantotta.

– Ásd be magad gyorsan a homokozóvödör alá, mintha tegnap óta ott szundikáltál volna! – szólt rá a teknőcre.

Már nyílt is a kertkapu. Virág kísérte haza a kisírt szemű Lillát, akinek a sok sírástól annyira megfájdult a feje, hogy a tanító néni hazaküldte. Bog láthatatlanná vált, úgy suttogott Virág fülébe.

– Meglepetés a homokozóban!

Mire Lilla telefonon hazahívott anyukája megérkezett, a megkönnyebbült teknőcgazdi már a kerti csap alatt mosogatta Csíkoskáról a homokot. Ezután persze a nap hátralévő részét kedvencével tölthette.

Virág a suliba menet úgy érezte, megérdemli, hogy aznap már neki se kelljen visszaülnie a padba. Papó nem volt otthon, ezért Boggal a zsebében Sebi anyukájához sétált el a könyvtárba. Megtelefonálták a szerencsés fejleményeket az iskolának, aztán leültek az olvasóteremben egy teknőcös színezővel és egy csomó színes ceruzával. Miközben Virág színezett, a könyvtáros néni a saját teknőséről mesélt neki.

Kislány korában meggyőzte a szüleit, hogy tizedik születésnapjára vegyenek neki egy ékszerteknőst. Az állatboltos rábeszélésére mindjárt kettőt vettek, ne legyen a kis jószág egész nap egyedül. Tudták, hogy a két apró tojásszökevény nem marad mindig akkora, mint egy tízforintos, mégis csodálkoztak, milyen gyorsan nő a két apróság. A gyerek olyan lelkesen gondozta kedvenceit, hogy két-három évente egyre nagyobb helyet kellett beszerezni nekik. A nagyobbikat Ernőnek hívták, testvére pedig a Tesi nevet kapta.

A napozó- és úszkálóhellyel, melegítő lámpával és vízhőmérővel felszerelt ékszerteknős-rezidencia sorban kiszorította maga mellől a polcról a hegyezőgépet, a kutyaház-perselyt, az iskolai szótárakat, sőt egy idő múlva átterjeszkedett a mellette álló tanulóasztal lapjára is. A polc egy idő után mégis leszakadt a ránehezedő víz súlya alatt, a drámai hatás kedvéért pont az éjszaka közepén. A vizes üvegcserepek és ázott könyvek zuhatagában kész csoda volt, hogy egyik teknősnek sem esett baja.

Nagyapó, aki akkoriban még csak Apu volt, visszaerősítette a könyvespolcot, de azzal a kikötéssel, hogy a teknősöknek vissza kell költözniük előző, egy számmal kisebb otthonukba.

A korábban már kinőtt helyen nem érezte jól magát a két teknős, és a kisállatboltos hajlandó volt egyiküket visszafogadni. Az egyedül maradt Ernő ezután szomorkodni kezdett, és a családi horgászatokról hazahordott fagyasztott kishalaknak sem örült úgy, mint régen.

A nappaliban álló nagy akvárium tisztítása során az egyik díszhal balesetet szenvedett. A görbe hátú halacska néhány napra egy befőttesüvegbe került, ahol nem kellett versenyeznie a haltápért a többiekkel. Az íróasztal sarkán nyugalomban lábadozhat, gondolta a család. Csak arra nem gondoltak, hogy Ernő és a halacska remekül látja egymást az üvegen keresztül.

Az ékszerteknős mindig csipeszvégen kapta a halat, sosem kellett magának megfognia. A „betegszobájában” óvatosan úszkáló csemege látványa mégis pezsdítően hatott rá: a következő etetéstől kezdve étvágya visszatért. A halacskának még sosem kellett ragadozó elől menekülnie, az ő étvágyát mégis elvette az új szomszédság. Aggodalmában egyre gyorsabban kezdett úszkálni, amitől hipp-hopp, kiegyenesedett a gerince. Másnap vissza is térhetett az akváriumba.

Ezután Ernő még harminc évig lubickolt, napozott és növekedett a külön asztalra állított, egyre nagyobb és nagyobb üvegmedencékben. Egy költözés és egy szerencsés találkozás folytán végül aztán egy élettől hemzsegő házi halastóba költözhetett. Ott lakik ma is, két másik, nála sokkal öregebb ékszerteknős kellemes társaságában.

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?