Lépten-nyomon szidta a férfiakat, leste a pillanatot, amikor végre belekezdhet a szidalomzsolozsmába,

és kárálhatja azt elszánt dühpöfögéssel, mintha épp egy ócska Trabant készülne motorgyengeségben kimúlni az út közepén.

Hogy a férfiak így mustrálják szüntelen a nők mellét,

meg úgy stírölik folyton a dekoltázsukat,

hasonlóképp vonzza őket a ruha alatt sejtelmesen hullámzó kebel, mint a kecskét a só, vagyis a káposzta, jaj, nem, az a rábízás, és a megnyalás: a hőbörgés bizonyos pontjain a nő sajnos többnyire eltévedt a idiómák sötét labirintusában, és egyszer csak egészen szürreális nyelvtani kifejezések közepén találta magát.

De ez nem állíthatta meg nála az ócsárlás nyikorgó verklijét, melyet az működtetett, hogy a férfiak leszólását minél hangosabban artikulálja.

Mert akárhogy sminkelhet, akárhogy ragyoghat a szeme, szája, netán az elméje, mert attól még, hogy bizonyos állandósult szókapcsolatokat az átlagosnál kreatívabban és jóval szabadabban használ, még igenis ragyoghat az elméje, megvan neki a magához való esze, tud ő, ha akar, márpedig minduntalan akar, azt legalábbis biztosan, hogy ne csak a mellét vizslassa egy férfi, hanem pásztázzon végig a testén, suhanjon az a telhetetlen tekintet kicsit feljebb is, vagy netán nézzen a szemébe.

Hát olyan nagy kérés lenne az, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer

ne a mélyre gombolt blúz hasadékában

pihenjen meg az a férfinézés,

hanem esetleg a száján, pihés fülecskéjén, bátor ívű szemöldökén, vagy márványzöld szeme bogarában?

Nem úgy bogarában, ha muslinca pöttyen bele, azt mindig kikapja a szeméből, és különben is tudja ő, hogy az nem bogár, hanem rovar, ne akarja rendre összezavarni mindenki, most mellekről, és nem potrohokról van szó!

A férfiak ilyenkor többnyire csak bárgyún hallgatták, még az értelmesebbje is, hiszen hívta őket a keblekből igen sokat láttatni engedő blúz szédítő szakadékának látványa, és akárhogyan is igyekeztek, nem sikerült feljebb tornázni a tekintetüket a vörös ajkakig, pihés fülig, barna szemöldökig, zölden szikrázó szemig.

Egyedül egy férfi volt képes annyira megacélozni magát, hogy kivonja magát

a delejező dekoltázs vonónyalábjainak vonzásából.

Ez a férfi aztán nemcsak a szájig, fülig, szemöldökig jutott el, hanem ahhoz is volt ereje, hogy a szemek zöld tavába merüljön.

Ám annak a szemnek tava hideg volt és zavaros, küszködve örvénylett, mintha nem tudta volna eldönteni, hogy pataknak született, vagy óceánnak.

Ebből a szemből rettegés áradt: a nő tekintete maga volt

a szorongás kútja.

És ekkor az asszony rémülten vette észre, hogy valaki végre

a szemébe nézett.

Vagy talán még mélyebbre is: lehatolt a lélek sötétebb vízrétegeibe, ahol már olyan hűvös a víz, hogy megdermed a test, és pár tempó után szoborszerű medúzává fagy. Ahová a napsugarak sem tudnak utat törni magukat, és csak szörnyszerű mélytengeri lények lebegnek vakon a sötétben.

A nő rémülten konstatálta, hogy ha nem menekül vissza dekoltázsa kihívó hasadékába, akkor ez alkalommal valaki tényleg meglátja, micsoda fekete félelem lakik a lelkében. Mennyi gondosan rejtegetett fájdalom.

Gyorsan döntött hát arról, hogyan óvhatná meg saját árnyékvilágát, miként rejthetné el újra saját dédelgetett démonjait.

Előrehajolt, jó mélyen, hogy a melleiből még több látszódjon, mint eddig,

és rózsaszín tündöklésük azonnal elterelje a lelke mélyébe bámuló férfi figyelmét.

 

A trükk bevált.

 

A férfi szeme azonnal lejjebb siklott a nő melleire.

A nő pedig megkönnyebbült, hogy ezt az akadályt is sikerrel vette, és ma sem engedte, hogy valaki hosszan a szemébe lessen, netán a lelkébe fényképezzen, és kilesse féltve őrzött magánpoklait. Már megint nem hagyta, hogy valaki feltörje hétpecsétes sebezhetőségét.

Kezdhette hát ismét a férfiak becsmérlését, falánk tekintetüknek, örökké éhes vágyaiknak pocskondiázását, amikor is a hormonok éktelen ünneplése miatt a libidó torkossága azonnal elfedi a szellem és a lélek finom rezdüléseit.

A nő persze azt senkinek sem vallotta volna be, hogy ő valójában egy menekült.

Egy lelki menekült, aki a lélek gyötrődései elől a testbe menekül. Csak sajnos oda sem engedélyezi magának teljesen a bemenetelt.

Így hát örök életében a tranzitzónában rostokolhat.

Finy Petra