You are currently viewing A nő és a férfi – A hiszti

A nő és a férfi – A hiszti

  • Olvasási idő:olvasási idő: 11 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Hogy lát egy adott helyzetet egy nő és egy férfi? Miket gondolnak, miken aggódnak?

Nagyon nem ugyanazon? Nos, nagyon nem ugyanazon.

Új sorozatunk mai témája a hiszti: Finy Petra és Haász János erről ír – női és férfi szemmel.

 

A nő és a hiszti

 

Mikor ne mondd egy nőnek, hogy hisztis?

Lehet mondani, hogy a nők érzelemvezérelt lények, és azt is kijelenthetjük, hogy ami a szívükön, az gyakran a szemükön, vagyis inkább a szemükben, többnyire könnyek formájában.

Nyilván fokozottan hormonveszélyes időszakokban, mint kamaszkor, menses, terhesség, klimax, kozmikus űrrablás, világvége, szénné kozmált főzelék, elkenődött smink, szezonvégi kiárusítás vége, vagy ha megtudjuk, hogy a Thort játszó színész sajnos már házas, stb., fokozottan nagy az esélye a női érzelmek túláradásának.

De azt azért nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy a nők mindig hisztisek. Csupán egy dolgot állíthatunk kellő biztonsággal, azt, hogy a nők sokszor fegyvertelenek. Mert amíg a férfinak ott van a társadalom által reáruházott előjoga magas fizetéshez, pozícióhoz, adott az erős hangja, izomzata, magassága, addig a nőnek relatíve kevés eszköze marad, ha meg kell védenie magát. A sértődés és a könnyek ilyenkor jönnek képbe.

Persze megtanulhatna a női is érzelemmentesen védekezni, mint a férfiak.

Persze lepergethetne magáról minden fájdalmat, érvelhetne józanul, és röhöghetne flegma vigyorral a sors piszokságain. De akkor pont saját nőiességét kasztrálná, bármekkora képtelenség is ez utóbbi fogalom.

Addig tehát maradnak a könnyek, illetve néhány jó tanács a férfiaknak, amikor nem érdemes szóba hozni a hiszti szót, mert az csak újabb hisztilavinát indít el:

 

1. Ne mondd egy nőnek, hogy hisztis, ha menstruál:

„Megvan, azért hisztizel?” – ennél nagyobb otrombaságot ritkán hall az ember, vagyis pont, hogy túl gyakran. Holott igazából pont előtte jön rá a nőkre a hoppáré. De a legjobban attól jön rájuk a hoppáré, ha észreveszik, hogy észrevették, hogy rájuk jött a hoppáré. Tehát azt szóba hozni, hogy egy nő érzelmileg az átlagnál netán leheletnyit instabilabb ciklikusan, kész öngyilkosság, ennél még egy japán kamikazepilótának is több esélye volt a túlélésre.

Egy férfi ismerősöm egyszer azt mondta, el kell fogadni, hogy bizonyos időszakokban

a 3+3=10 a nőknél, és nem is érdemes küzdeni ellene.

 

2. Ne mondd egy nőnek, hogy hisztis, ha terhes:

Ha ez előbbi helyzet kész „öngyilkosság” volt, ez az utóbbi a „lassú, fájdalmas kínzás utáni sikertelen öngyilkosság és elvérzés” kategóriájába esik. Egy terhes nőt soha nem figyelmeztethetsz arra, hogy netán a testét nem a józan ész, hanem a hormonok uralják. Pedig tény, hogy a hormonok uralják, hiszen azok segítik, majd őt a szülésben, anyaságban. De ha ezt szóvá teszed, akkor már rendelheted is meg a koporsódat. Meg a kínzó eszközöket, amivel magadat szaggathatod szét, amiért ekkora barom voltál. A terhesség módosult tudatállapot, mely módosult kommunikációs állapotot is igényel.

 

3. Ne mondd egy nőnek, hogy hisztis, ha féltékeny:

Minden nő átesik rajta, ki jobban, ki rosszabbul, hogy szerelemféltés miatt szakad el benne belül valami. De ha a férfi megemlíti, hogy a nő féltékenység miatt hisztis, akkor az garantált kataklizmához vezet, melynek tüzében elemésztődik a rokonság, baráti társaság, kis állatok, nagy motorok, és néhány férfi által szeretett használati tárgy: kedvenc csapat meze, kedvenc rongyos papucs, féltve őrzött extra bor. Ezt a fajta zsigeri reakciót hisztinek titulálni a férfi részéről gyors halálhoz vezet, még végrendelkezni sem marad ideje.

 

4. Ne mondd egy nőnek, hogy hisztis, ha fáradt:

A nők hajlamosak túlhajtani magukat, vagyis az élet hajtja túl őket, mert annyi fronton kell teljesíteniük, ha egészen pontosak akarunk lenni. Ha egy hullafáradt nőnél borul ki a bili, és ezt aposztrofálja a férfi hisztinek, arra a nő csakis egyféleképpen reagálhat. Mint a cunami, ami kívül-belül elsöpör mindent, de főképp belülről ér fel jó alapos purgálással. Fáradt nőnél a legjobb, amit tehetsz, hogy minél hamarabb eljuttatod az ágyba, a hisztériát pedig még csak gondolatban sem vonzod be a beszélgetésbe.

 

5. Ne mondd egy nőnek, hogy hisztis, ha megbántottad:

Inkább csak öleld át, és csókold meg alaposan. Teljesen mindegy, hogy halvány lila gőzöd sincs arról, pontosan melyik mondatod vagy tetted húzhatta ki alóla érzelmileg a talajt, milyen apró gesztusod borította ki annyira, hogy csak hüppög az ágy szélén. Lehet, hogy csak annyit volt a bűnöd, hogy sapka volt rajtad, vagy pont, hogy nem, valószínűleg nem is a sapkáról van szó, de ha megkérdeznéd, mi a baj, lehet, hogy nem tudna annál többet kinyögni, hogy sapka. Ezért inkább szerencsésebb, ha nem a szavak, hanem a szívek szintjén próbálod megoldani a helyzetet.

 

6. Egyáltalán az lesz a legjobb, hogyha kitalálsz a hisztis szó helyett teljesen új kifejezéseket, mondatokat! Íme néhány példa:

-De jól áll ez a fölső, remekül megy a szemedhez!
-Fantasztikus lett az új frizurád!
-Kivigyem a szemetet?
-Ma este én főzöm a vacsorát!
-Adj egy csókot!

Finy Petra

 

A férfi és a hiszti

 

Kisírás

– Kisírtam magam – mondja. A szemeit törölgeti, a mellei, azok a nehezen figyelmen kívül hagyható mellek ütemesen, a szokottnál tényleg gyorsabban pihegnek. Lehet, tényleg sírt, nem tudod eldönteni. Komolyan venni balgaság, kétségbe vonni hülyeség, jut eszedbe nagyapád véleménye a párttitkárok egykori április 4-i és május 1-jei beszédeiről.

Tétova mozdulatot teszel felé, a kezeddel ölelni is akarod, meg közben odébb húzni az arcáról a haját, hogy kicsit biztosabb legyél abban, tényleg sírt-e. Pláne ilyen semmiség, ilyen pimf hülyeség miatt.

– Nem is érdekel, miért sírtam? – kérdezi, támadásnak érzed ezt a kérdést, mintha egy késsel bökött volna feléd, a hangjában ott az acél hideg csillogása.
– Már hogyne érdekelne, drágám – mondod, nagyon óvatosan, a lehető legkisebbre akarod összehúzni a szavaidat, hogy minél kevesebb felület maradjon a támadásra. De nem sikerül eléggé kicsire.
– Szóval nem tudod, sőt, biztos még csak nem is sejted – csap le azonnal, úgy érzed magad, mintha a nyuszika és a sapka esetébe csöppentél volna. – Annyira érdekel, mivel bántottál meg, hogy még csak el se gondolkoztál rajta?

Nem tudsz megszólalni. Egy törött szárnyú madár kecsességével tárod szét tanácstalanul a két kezed.
– Ezt tudod, ezt a hallgatást, meg ezt a tétova tanácstalanságot – folytatódik az offenzíva. Megadod magad.
– Drágám, persze, hogy érdekel, mi a baj. És annyi mindenről beszéltem, ki tudja, mi volt az, ami rosszul esett.
– Ahha, hát így – van egy apró fejrándítása, jobban félsz attól a kis mozdulattól, mint gyerekkorodban a bajszos-bibircsókos óvónőtől. Ezzel a fejrándítással nyomatékosítja a három szó, szája elvékonyodik.
– Aha hogy?
– Hogy én egy olyan lány vagyok, aki bármin meg tud sértődni.
– Mikor állítottam én ilyet?
– Most mondtad, hogy annyi minden van, ami nekem rosszul tud esni – a szája pengevékony, nem is érted, hogy férnek ki rajta a szavak.

Az utolsó mentsvárad a hallgatás. Nézed ezt a lányt, aki melletted lett nővé, dacos, lázadó egyetemistából dacos, lázadó nővé.

Eszedbe jut, amit az apja mondott róla egy estén, az egyetlenen, amikor kettesben rúgtatok be, nem sokkal a halála előtt. Hogy már kislányként hányszor volt kiborítóan hisztis, sarokba dobott ruhák, kitépett hajgumik, toporzékolások.

Hét-nyolcévesen megkérdezte az apját, szép-e, „persze, kicsim”, mondta ő, „és szebb vagyok, mint kiskoromban”, folytatta, „persze, kicsim”, ismételt, „és lehet, hogy nagylány koromban még szebb leszek?”, apja pedig beleszaladt a csapdába, „biztosan még szebb leszel”, felelte, mire ő: „aha, szóval neked nem vagyok elég szép”, és aznap már nem szólt hozzá.

Nézed. Hát igen, szép. Nagyon szép.

– Most mit nézel? Már hozzám se akarsz szólni?

Elmosolyodsz. Tényleg nagyon szép. Megpihen a szem, amikor ránézel.

– Ezt úúúúúgy utálom benned. Hogy csak hallgatsz, és nézel azokkal a hülye nagy szemeiddel.
– És képzeld, milyen nagyok lesznek, amikor megöregszem, és olvasószemüveggel foglak majd bámulni – mutatod is a kezeddel, két nagy gülüszem.

Néz, néz, de egyre kevésbé tudnak szúrósak lenni azok a szemek. Végül egy fintorral elfordul.
– De rohadék vagy, hogy mindent elhülyéskedsz.
– Hogy mi? Most meg ez a bajod?
– Hogy nem veszel komolyan. Hogy bármit is mondok, bármennyire megbántasz, a vége mindig az, hogy elnevetjük az egészet. Így nem lehet rendesen dühösnek lenni se. Annyira, de annyira uuuuutállak ezért.
– Akkor most azért haragszol, mert miattam nem is tudsz igazán jót haragudni?

Oké, ezt a csatát megnyerted. A női hiszti, hát igen, az egy kiszámíthatatlan, de végül is kezelhető probléma.

Persze tévedsz, mint mindig.

– Úristen, hogy te milyen hülye vagy, ezt tényleg nem hiszem el! Azt hiszed, te vagy Miszter Mindentudokanőkről, mi? Fogalmad sincs, mi a bajom, és soha ki se tudnád találni, és persze odáig jutsz el, hogy annyira tökéletes vagy, hogy rád még haragudni se lehet. Én ezt már nem bírom – sírja el újra magát.

Odalépsz, és utolsó kétségbeesett kísérletként megcsókolod.

A hüppögés elhalkul, egyszer csak a kezét érzed a nyakadon, aztán azt, hogy visszacsókol. 

Végül is tényleg kezelhető probléma.

Haász János

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?