Minap a bringaúton ismerős ábrázatnak nyomtam a csengőt.
Átvitt értelemben.
Babakocsit tolt a pasi. Tökéletesapu-látszat.
Nő is sétált mellette. Arcra nem nagymamának tűnt.
Szerintem a baba anyukája volt.
(Persze nevezhetném a férfi unokatesójának is, aki látogatóban jár errefelé, és egy közös séta a gyerekkel jó program, de ez a szál nem emelné a történet színvonalát.)
A pasival két évvel ezelőtt randiztam.
Jóképű volt, magas, elvált.
Azt mesélte, asszony félrelépett és nemrég adott életet új apuka kisfiának.
„Hát jó. Most mondj olyat, amin meglepődök…” – gondoltam.
Sétálgattunk és már-már malterozni kezdtem a bizalom első téglasorát, amikor sétánkon egy vadiúj Alfa előtt megálljt parancsolt.
„Minden pasit érdekelnek a pöpec kocsik…” – filozofáltam.
– Ez az enyém – mondta büszkén.
– „… főleg ha a sajátjuk…” – filozofáltam tovább.
Megtudtam, hogy kápéban kicsengetett érte pár milkát.
Belülről is szemlét tartott, a húszperces külső bemutatót követően.
„Lehet, el akarja adni nekem?” – tűnődtem és érdeklődtem, hol lakik. (Tudom. Nincs összefüggés tűnődésem és kérdésem között, de mutass a mai világban olyasmit, amire az összefüggés jellemző…)
– Harminc négyzetméteres lyukat bérlek. Szinte a klotyón főzök. Nincs pénzem nagyobb albira.
Na, megyünk egy körre?
Házig hozott.
Közben túl sokat faggatott a lakásom formaiságáról és túl sokszor használta a szép vagy, feleségnek való vagy kifejezést.
Azt hiszem, a pokol tüzén fogok égni, amiért nem kínáltam ingyen albérletet
a jóképű, magas férfinak…
Most meg itt tolta a babakocsit.
Az a kérdés jutott eszembe, hogy a nő a jóképű pasiért cserébe ingyen albit adott, vagy a pasi az ingyen albiért cserébe babakocsira váltotta az Alfát?
Este ismerősnek jelölt fészen.
A pasi. Engem.
Szeretem elképzelni a jeleneteket.
Miközben anyu gyermeket fürdet, tökéletesapu vadul keresi a nem rendhagyó nevű, két évvel ezelőtti randicsajt a neten…
Családi idill: tíz pont.
Gondoljam azt, hogy ez a világ rendje?
Napi mantrám a ,,Kerüljenek távol tőlem a f@szságok“, de a barátnőm szerint az Univerzum ebből csak a f@szságokat tudja értelmezni.
„A nők olyan férfit szeretnének, aki nem csak egyszeri bravúrként, hanem mindennapi rutinként hozza le a csillagokat az égről” – írja Szendi Gábor: A Nő felemelkedése és tündöklése című könyvében.
Ha egyikük ábrázolná nekem a csillagos ötös mindennapi rutint,
én egyszeri bravúrként mondanék igent…
