Mivel mindig is ott lakott, gyakorlatilag születésünktől fogva figyelemmel kísérte az életünket.
Függöny mögött álló, este hátsó megvilágításban kiemelt – nappal pedig ellenfényben ragyogó – sziluettje a gyerekkorunk része volt.
Ovisként azt hittem, a Mikulás segédje, aki mindig rajtam tartja a szemét, hogy tényleg jó vagyok-e – hiszen sokat volt piros pulcsiban. Később, amikor tiniként suttyomban megnéztem a Pszicho-t, már mást gondoltam róla… Anyám nem reagálta le soha a jelenlétét, én viszont lázadó kamaszkoromban elkezdtem integetni és hangosan köszöngetni neki: „Csókolom, Nusi néni! Hogy szolgál a kedves egészsége?”, „Hozzak valamit a boltból?”
De ő csak állt ott tovább, dacos, mozdulatlan némaságban. Közben kicsit alacsonyabb is lett… Gondolom, kikopott alóla a parkett.
Sajnos, kedves közeledési szándékomat félreérthette és kezdetnek lopkodta a leveleinket, ami nagy előrelépés volt a közel 15 év totális passzivitást követően.
Először csak az tűnt fel, hogy a befizetendő számlák a fizetési határidő lejárta után érkeznek meg és olyan fura a boríték…
Aztán írtunk neki egy levelet – persze magunknak címezve.
Még aznap elcsórta
és este vissza is juttatta, de hadüzenetnek vette, és
onnantól hozzánk dobálta a kutyasz@rt.
Apám addig nem hitte el, hogy ez történik, míg a saját szemével nem látta.
Krahácsolt egy kicsit, mert félrement a kávé a látványtól, majd: „Alacsonyan szál a Cézárkaki, eső lesz.” – és kamatostul visszajuttatta az anyagot, hiszen a mi kutyánk akkora volt, mint egy borjú.
A végkifejlet a jogosítványaink megszerzése után következett be. Ő úgy döntött, hogy mi nem állhatunk be kocsival a saját házunk elé. Így nagy gonddal négy, azaz négy darab leylandi ciprust ültetett az érintett terület közepébe. Mivel ezek darabonként nem érték el a 25 centis magasságot és a két centi átmérőt, így már az első parkoláskor kinyírtam belőle kettőt.
A többit a kocsiból kipattanó, enyhén illuminált öcsém intézte el: a harmadikat megtaposta, a negyediket levizelte és közben hangosan felvázolta a jövőt. Monológjában a „kukkoló tehén” és egyéb kifejezések váltogatták egymást.
Egy nagy alvást követően ő már erre nem emlékezett, de két héttel később Nusi néni elköltözött…
