You are currently viewing Amy Schumer: a nő, aki megmondja

Amy Schumer: a nő, aki megmondja

Ha láttad a Kész katasztrófa vagy az Ó, anyám! című filmekben, akkor már ismered őt – de lehet, hogy most megjelenő könyve akadt a kezedbe, stand-up műsorát láttad vagy olvastál róla, tőle – ki tudja? 

Amy Beth Schumer egy 1981-es születésű New York-i humorista, író, színésznő és producer, akit elnézve természetesnek vehetjük, hogy a gúnyos, időnként csípős, nagyon szókimondó és olykor nyers humor a nőknek is jár, de még mennyire!

Mindezek mellett Amy, a mi szemünkben egy önazonos és hiteles nő és feminista, leginkább.

Az Inside Amy Schumer című sorozatával alig több, mint egy éve Emmy-díjat nyert, de sokak számára a 2016-os Pirelli naptárból is ismerős lehet, ahol, hűen önmagához, nagyon nem (az ilyen naptárakban egyébként megszokott) cicababa megjelenést hozta.

És mi imádtuk érte.

Szerintünk ez az egész nő úgy, ahogy van, rendben van – és most a legkedvesebb idézeteinkből válogattuk tőle.

„Én azt mondom, szép vagyok. Azt mondom, erős vagyok. Nem te döntöd el azt, hogy mi vagyok – hanem majd én.”

„Beszélni fogok és megosztani, szeretkezni és szeretni… És nem fogok érte bocsánatot kérni. Nem az vagyok, akivel alszom. Nem a súlyom vagyok. Nem is az anyám. Én önmagam vagyok.”

„Ha valaki a súlyommal viccel, azzal megőrjít. Nem igaz… Pont ott vagyok, ahol lennem kell.”

„Nem fogok bocsánatot kérni azért, ami vagyok és akkor is szeretni fogom ezt a testet, amiben vagyok – és azért sem fogok arra törekedni, hogy önmagam egy másik változata legyek.”

„Nem, ez nem torna, hanem a kövér énem temetése.”

„Sosem voltam olyan csaj, tudjátok, hogy ‘Jó ég, ma elfelejtettem ebédelni’.”

„Én igazán szeretem a szexet és nem szégyenkezem amiatt, hogy szerintem igenis jogom van az orgazmushoz.”

„A legjobb tanács, amit az anyámtól kaptam, ez volt: ,,Légy úrihölgy.” De mivel nem tudtam, hogy ez mit jelent, magától értetődik, hogy végül nem lettem az.”

„Szeretem a szerelmet és nagyon reményteljes is vagyok… Csak picit reálisan is látom már.”

„Nem mindenki harcos. Nem mindenki akarja hallatni a hangját – de ha elhatározod, hogy ezt akarod, akkor semmi mentséged nincs arra, ha nem használsz ki minden lehetőséget.”

„Minden viccem ellenére, amit mondtam erről, azért nem vagyok akkora ribanc. Összesen csak négy fiúval voltam… Mondjuk az egy jó fura éjszaka volt.”

„Azokért a pillanatokért éri meg igazán élni, amikor a dolgok a lehető legrosszabbul mennek és te mégis megtalálod az okot arra, hogy nevess.”

 

S végül, részlet a Glamour díj elnyerésekor mondott beszédéből:

„Most erősnek és gyönyörűnek érzem magam. Büszkén megyek végig Manhattan utcáin.

Az emberek, akiket szeretek, szeretnek engem. Megnevettettem ennek az országnak a legviccesebb embereit és ők mind a barátaim is…

Nagyszerű barát vagyok és még jobb nővér.

Végigharcoltam az utamat kemény kritikákon és halálos fenyegetéseken át is azért, hogy elmondhassam, amit gondolok.

És élek, csakúgy, mint a többi, erős nő előttem itt, ebben a teremben.”

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?