Egyszer a Maffiózók sorozatban, amikor a bandavezért megműtötték, és legyengült, a pszichológusa azt mondta neki: „Az emberek azt látják belőlünk, amit megmutatunk nekik. Mutassa meg, hogy maga erős vezető, még magánál van az irányítás.”

Nem részletezném, hogyan ábrázolta ezt a „beosztottainak” az érintett, mindenesetre hatásos volt.

A tapasztalat azt mutatja, hogy tényleg sok minden múlik azon, hogyan tudjuk kezelni a dolgainkat, hogyan tudjuk a gyengeségeinket a javunkra fordítani. Itt most elsősorban külsőségekre, de viselkedésre is gondolok.

Sokszor aggódunk rajta, hogy vastag a csípőnk, úszógumink van, nem szép a bőrünk stb. (Jó, én nem, mert pasi vagyok, de sok nő igen.)

Azt hiszem, minden azon múlik, hogyan tálaljuk a külvilág felé. Számos példát láttam arra, hogy olyan emberek, akik nem testesítik meg a média és a filmek által ránk tukmált szépségideált, sikert arattak a másik nemnél és az élet számos más területén is.

Kezdjük az egyik legjobb barátommal, T-vel. Ő egy mackós, barátságos fickó, a harmincas évei közepén. Szép nagy hasa van, de sosem próbálta takarni, sőt! Ha ránézel erre az emberre, nem az az első gondolatod, hogy „fú, ez egy csúnya kövér pasi!” Inkább az, hogy egy cuki mackó!

Először is T. állandóan mosolyog. Másrészt annyira halál közvetlen és laza, hogy bárkivel szót ért egy perc alatt. Egyszerűen jó vele lenni, élvezed a társaságát. Mikor szingli volt, olyan bókokat dobott még a kevésbé vonzó nőknek is, hogy úgy érezték magukat, mint egy királynő.

A másik barátom, Sz. pont az ellenkezője: magas, vékony, alapvetően jóvágású, de – a saját barátnője fogalmazott így – amolyan „botsáska” típus. Ő is közvetlen, viszont nem bókol, sokkal inkább csipkelődik egy kicsit a szép lányokkal, emiatt ezek a nők nem érzik azt, hogy hanyatt dobja magát csak azért, mert csinosak, inkább azt, hogy „egyenrangú” velük. Ráadásul olyan magabiztosság árad belőle (mondhatni: érthetetlen magabiztosság), hogy igazából senkiben nem merül fel az, hogy egy csapott vállú, lapos mellkasú aszkéta típus, inkább az jut eszükbe, hogy egy vicces fickó, akit nem kell félteni, feltalálja magát.

Lányban szintén tudok hasonló példát mondani. Egy lány barátom kissé vaskosabb, mint egy átlag fitnesz modell, de mégis elképesztően dögös: első pillantásra meghódítja szinte bármelyik pasit. Igaz, hogy olyan világoskék szemei vannak, hogy nem csoda, de akkor is…

Nem arra helyezi hangsúlyt, hogy egy kicsit vastag a combja, hogy egy kicsit úszógumis, hanem rád néz és már a pillantásában van egy olyan erős izzás, hogy azt se tudod, hová bújj előle.

Szóval azt hiszem, ha sikeresek akarunk lenni, nem feltétlenül a gyengeségeinkkel kell foglalkozni, hanem inkább az erősségeinket hangsúlyozni.

Kicsit néha olyanok vagyunk, mint aki már egy állásinterjún azt mondja: „Igen, igen, én tíz éve dolgozom mérnökként, de sajnos a vízvezeték szereléshez nem értek.”

Mintha egyből egy bocsánatkéréssel lépnénk ki az utcára a kapuból.

Nem hiszem, hogy a világnak az kell belőlünk, ami rossz bennünk.

Inkább az, ami jó, mert ezzel másoknak is segíthetünk, másoknak is megmutathatjuk, hogy a javunkra fordíthatjuk a hátrányainkat is.

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)