Elgondolkodva dörzsölöd végig az álladat. Serceg, de nem annyira, mint amikor abban a kellemes borostás állapotban van, ahogyan Heni úgy szereti. Talán mégis borotválkozni kellett volna?
Nem mintha nem lenne mindegy, Heni átvette a fürdőszobát, pontosabban visszavette a készülődés utolsó fázisára. Öt perc, és kész vagyok, szívem, addig vegyél fel egy rendes inget, biztos nem ebben akartál jönni, hát ehhez nyakkendőd sincs, zúdította rád, mielőtt behúzta az ajtót.
Hát mondjuk de, ebben akartál. És milyen nyakkendő? Oké, színházba mentek, de Pintér Béla a Jurányiban az nem a bécsi filharmonikusok az Operában.
Választasz egy másik inget, erre gondoltál, nyújtod be kérdőmondatodat a fürdőszobaajtón, jajj, szívem, ne tarts már fel minden aprósággal, így sosem indulunk el, válaszolja.
Oké, akkor ez az ing lesz, csak haladjatok, ott van a jegyen, hogy késve érkező nézőket nem engedik be, és ilyenkor a Margit híd a Moszkváig be van állva.
Szívem, nem láttad, hová tettem a szájfényemet, viharzik ki a fürdőszobából Heni, futtában rád néz, mond is valamit, de sajnos azzal vagy elfoglalva, hogy még nincs rajta a melltartó, imádod, ahogy a mellei ugrálnak a köntös alatt, mennyit nevetettetek azon, hogy XM-esek, nézed, és tudod, hogy mondott valamit, de tipped sincs, mit.
Te tényleg öt perc múlva, kérdezed, hogy terelj, rajtad sincs még rendes ing se, tűnik el újra a fürdőszobában a sminktáskájával.
Oké, előveszel egy harmadik inget, ezt legutóbb egy temetésre vetted fel, ahhoz van nyakkendőd is. Az ablakhoz lépsz, piros féklámpák pöttyözik tele a függönyt, a híres Chris Rea-szám klipje jut eszedbe, amit egy Dire Straits-számról lopott. Ha hívnátok taxit, akkor a buszsávon, talán. Van a körúton egyáltalán buszsáv? Vagy a hídon?
Szívem, tényleg nem hiszem el, hogy öt perc múlva indulnunk kell, és egy normális inget nem vagy képes felvenni, Henin szoknya, harisnya már van, a fülbevalójával vacakol.
Ezzel mi a baj, még nyakkendő is van hozzá, próbálsz védekezni, tudod, mit gondolok a te modern művészetes bekattanásodról, de azért mégse akarom magam temetésen érezni, erre nem lehet mit mondani. A szekrényhez lépsz, tanácstalanul vakarod a fejed, nagy sóhajjal lép oda, öt perc, és kész vagyok, addig remélem, neked is sikerül ezt felvenned, adja a kezedbe azt, ami először rajtad volt, vagyis szinte azt, csak fekete helyett szürkét.
Bontasz egy palack bort, megnyugtat a halk pukkanás, ami azért nem elég halk, szívem, egy kis pohárkával nekem is, szóvá tennéd, hogy és a rúzs vagy szájfény, vagy mi, de megelőz, a számat majd újra kihúzom utána, a hangulat megér ennyit. Isztok, úgy érzed, az öt perc lassú kortyokká szétolvadva folyik le a torkodon, bele a végtelenségbe, hogy ez az öt perc az örökké tartó, soha véget nem érő öt perc.
Ismét eltűnik a fürdőszobában, felveszed a cipődet, zakódat. Hogy állunk, kiabálnád a fürdőszobába, de abban a percben ismét ajtónyitás, kiviharzás, nem igaz, hogy az applikátorom nincs meg, gondolom, azt se tudod, mi az, pláne, hogy hol van.
Öt perc. Töltesz magadnak. Inhalálni is ráérnél. Amúgy tényleg, mi az az applikátor, fogod a mobilt, hogy rákeress. Hopp, mi van? Izland 2-0-ra megy a franciák ellen? Idegenben? A 85. percben? Csak öt perc, és vége. Most olyan odss-szal tehetsz a franciákra, hogy hülye, aki kihagyja. Hol az a fogadásos app?
Telefonról nem indul, gyorsan a laptophoz ülsz, indulj el, töltsd be, csatlakozz a wifire, gyerünk, gyerünk, mondod magadban, nehogy lemaradj. Szívem, öt perc, és… Szívem, mit csinálsz, miért nem haladsz?
De ekkor már neked is öt perc, hosszabbítással, és fokozódó gyomorgörccsel, húszezerrel tetted meg, hogy Izland nem nyer, 25-szörös pénzt fizet. Miért nem frissül már az eredmény, pattogtatod az ujjadat, Heni árnyéka vetül a monitorra, akkor mehetünk? Nem igaz, hogy pont most lett kész,
öt perc, kicsim, csak meg kell néznem valamit, igazából már nem lehet több két-három percnél, miért nem frissül. Majd megnézed útközben, a routert már kinyomtam, olyan forró volt, fel ne gyújtsa a lakást.
Az arcod, az a forró, kétszáz lehet a vérnyomásod, zúgó fülekkel zárod az ajtót. Már a kocsiban jössz rá, hogy a mobilod az asztalon felejtetted. A rádiókban csak zene mindenhol, míg a körúton vánszorogtok, egyre reménytelenebbül tekergeted a gombokat, végül már csak azon gondolkodsz, hányszor öt perc múlva fogod megtudni, megnyerted-e a félmilliót.
Haász János