Egy kocsi meg NEM szerelés története

Békés, dolgos tavaszi nap volt, én meg kellemes zenét hallgatva haladtam alvó babámmal a kocsiban Solymár felé. Kanyarok, lámpák, megszokott táj.

A nagy egyformaságban egyszer csak valami furcsaságon akadt meg a szemem. Először nem is tudtam, széles látószögem melyik szegletében érzékeltem a változást. Újra pásztáztam a teret, és észrevettem a műszerfalon egy eddig nem látható formát.

Elkezdett világítani egy lámpa, amin egy kicsike autót láttam, rajta egy villáskulccsal. Sejtettem, hogy ez semmi jót nem jelent, de igyekeztem kordában tartani a vérnyomosomat, míg megérkeztem barátnőmhöz. Neki is megmutattam a csodás kis lámpácskát. Nézte, majd így szólt: ez olyan, mintha egy masnit kötöttek volna a kocsira. Hatalmasat nevettem. Jót tett ez a kis feszültségoldás.

Mihelyt telefonhoz jutottam, rákerestem az okos neten, mint is jelent ez a piktogram. A listában a 34-es számot viselte ez a jelzés.

34. A lehető legrövidebb időn belül keressünk fel egy szakszervizt a hiba megállapítása illetve javítása céljából.

Hát ez nem hangzott túl jól. Azonnal csetes segítséget kértem. Az ablak túloldalán megerősítették a helyzet súlyát. Bár lehet jelentéktelen is a probléma, érdemes megmutatni.

A szervízben megmutatott autóról olyan emlékeim vannak, hogy pár napra ott pihen a kicsi-kocsim, meg kell oldanom az életemet nélküle, majd még egy kisebb vagyont is adnom kell a szerelőnek, amikor visszakapom a járgányt. Nem túl jó kilátások. Végigvettem az elkövetkező napokat. Szombatig megoldható az élet autó nélkül, de nincs hozzá kedvem. Szóval gondolataim végigfuttatták az összes lehetőséget, és igyekeztem azon a mezsgyén tartani őket, hogy ez csak valami tévedés. A fényecske a tér szabad játékába bekapcsolódva a bolondját járatja velem, és mikor hazaindulok már nyoma sem lesz. Persze készüljünk a legrosszabbra! Keressük fel az autószerelőnket!

Még nem egészen egy éve intézem én az autóm ügyeit.

Egyszer a szervizt is megjártuk. Meg mertem volna esküdni, hogy elmentettem a telefonszámot, de a telefonkönyvem nem erősítette meg ezt az emléket. Oké, újra google, nulla eredménnyel. Magam elé bámulva merengtem mit is kellene most tenni. Hazafelé elvisz az utam egy szerviz mellett. Egy életem egy halálom, megállok ott. Ezzel a békés gondolattal csücsültem a volán mögé. A sik-es elindulás szabályait betartva gyújtást adtam az autóra. A műszerfal világítást bekapcsolt, rázendített a rádió. Kerestem a rémisztő kis formát. Nem láttam. Jobban meglepődtem, mint a megjelenése észlelésekor. Egyszerre bosszantott és nyugtatott meg a dolog. Megírtam csetes tanácsadómnak a fejleményeket. Arra szavazott, hogy így sem ártana rádugni egy gépre az autót, álljak csak meg a szervizben. Szófogadó kislány révén így tettem. Babával a kezemben beléptem az autósboltba, ahol csak reméltem, hogy szerviz is van, mert a tábla nem hirdette fennhangon.

Próbáltam értelmesen elmesélni a megjelenő majd eltűnő piktogram történetét értelmesen, de nem tartottam magam túl meggyőzőnek. A csávó a fény színét firtatta. Nem emlékeztem. Végül hozzá tette, most, hogy elmúlt, már nem is számít, mert a probléma megoldódott.

Sok dolgot kinézek ebből a kocsiból, de az önregenerálás képessége nincs a repertoáron. Valószínű hitetlenségemet az arcom is türközte, így a szerelőnek tűnő csávó elmondta, hogy akár valami kosz is kerülhetett az üzemanyagba, és nem volt megfelelő a gyújtás (azt hiszem). Magam is meglepődtem, de ez a lehetőség befogadhatónak bizonyult még az én világomban is.

Ha nem gyullad fel rendszeresen, nem kell ezzel foglalkozni, és holnap nem fog megállni alattam az autó feladataim között cikázva. Remek hír. Végülis ennek ígéretével még ma sem indulhattam útnak. Jobb a kocsim, mint tegnap. Babámmal a kezemben visszasétáltunk a kocsihoz, és világító piktogram nélkül hazagurultunk.

Rossel Szilda

(Kezdőkép: unsplash)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük