You are currently viewing Egyszer fent, egyszer lent!  – mi lett az egykori szépségkirálynőkkel?

Egyszer fent, egyszer lent! – mi lett az egykori szépségkirálynőkkel?

Mára a szépségversenyek vonzó mítosza leomlott. Tudjuk, hogy a kifutón a mosoly mögött kemény munka, sok lemondás, sőt gyakran szenvedés is áll.

Látjuk a sikereket, de még többet hallunk a kudarcokról, botrányokról. Sokan nem bírják és összeroppannak a pszichés teher alatt, míg mások a szépségbusiness áldozatává válnak.

Azok a lányok, akik nem kellő elszántsággal és ambícióval érkeznek a versenyre, hamar eltűnnek a süllyesztőben. Akik pedig sikeresek lettek, nos, náluk lassan el is felejtjük, hogy koronát is viseltek, mert már inkább modellként, üzletasszonyként vagy influencerként ismerjük őket.

Lányok, akiknek sikerült

A Puerto Rico-i Zuleyka Rivera 1987-ben született, 2002-ben Miss Salinas Teen, 2006-ban Miss Puerto Rico lett, ugyanebben az évben Los Angelesben elnyerte a Miss Universe címet. 2007-ben már telenovella színésznőként debütált, majd több televíziós műsort vezetett, és ő a „dögös csaj” a Youtube letöltési listáit vezető Luis Fonsi „Despacito” videójában. 2012-ben kisfia született, akinek apja egy ismert kosárlabda játékos, saját ruha- és illatmárkája van. Vagyonát 5 millió dollárra becsülik.

Az indiai származású Aishwarya Rai 1994-ben nyerte el a Miss World címet, miután hazájában a Miss India versenyen csak második helyezést ért el. Öt nyelven beszél folyékonyan, színésznőként több mint 40 filmben szerepelt, továbbá egy vezető kozmetikai márka szépségnagykövete. Magánéle is botrányoktól mentes, férjhez ment és gyermeke is született.

Azt, hogy a szépségkirálynői korona valóban csak egy kiindulópont, mi sem bizonyítja jobban, mint a jól felépített karrierek: Gal Gadot, a Wonder Woman főszereplője 2004-ben Miss Israel címet kapta, az Oscar-díjas Halle Berry 1985-ben volt Miss Teen All America, egy évvel később Miss Ohio lett. Oprah Winfrey, az ismert műsorvezető-üzletasszony 17 évesen Miss Black Tenessee címmel büszkélkedhetett. De nem kell külföldre mennünk a jó példáért: Osvárt Andrea 1996-ban második helyezést ért el a „Look of the year” magyarországi versenyén, majd Olaszországban és itthon is befutott színésznőként és műsorvezetőként egyaránt.

Amikor a szép mese tragédiába torkollik

Nem minden szépségkirálynő élete alakul tündérmeseként. A jobbik eset, ha simán eltűnnek a rivaldafényből, családot alapítanak, hétköznapi munkát vállalnak, és csak a fotók emlékezteti őket az egykori sikerre. De sajnos nem mindig alakul így.

Tara Connor  2006-ban – a korábban már említett Zuleyka Rivera sikereivel egyidőben – nyerte el a Miss USA címet. Közvetlen a verseny után alkohol- és drogügyekbe keveredett és még  ugyanabban az évben megjárta a rehabilitációs központot. Ő később vissza tudott térni, műsorvezetőként és zsűritagként láthatta őt a közönség, és aktív szerepet vállalt a fiatalok drogprevenciós programjában.

Tara még a szerencsések közé tartozik, hiszen nemegyszer tragédiával végződik a csodásan induló történet. A mostani negyvenes korosztály még biztosan emlékszik Molnár Csilla Andreára, aki 1985-ben megnyerte az ötven év kihagyás után elsőként megrendezett magyarországi szépségversenyt. Az akkor 16 éves lány nem bírta a hírnévvel járó terhet, fél évvel a megkoronázása után öngyilkos lett.

Nafisa Joseph, 1997-ben 19 évesen nyerte el a Miss India címet, a Miss World versenyen egészen az elődöntőig jutott. Karrierje ezután beindult, színészként és műsorvezetőként is ismertté vált. 2004-ben, esküvője előtt tudta meg, hogy vőlegénye még házas, majd egy családi vitát követően ő is eldobta magától az életét.

Van választás?

Igen. Talán az egyik legjobb példa az első magyarországi szépségkirálynő, a keszthelyi  Simon Böske, aki  1929-ben nemcsak Magyarország legszebb lánya lett, hanem elnyerte a Miss Európa címet is. Győzelme után Böske az újságírók kérdésére azt felelte, hogy nem akar sem színpadra menni, sem moziszínésznő lenni, hanem „férjhez akarok menni egy csinos, intelligens, vagyonos fiúhoz úgy, amint az a kedvenc regényeimben szokott történni.”

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?