Éreztétek már, hogy megrekedtetek? Hogy nincs hova előre?

38 éves vagyok. Nő, feleség, anya. Persze csak az utóbbi szerepben működtem, ki tudja, mióta.

15 év egy vegetáló párkapcsolatban, ahol a párom már rég megfeledkezett arról, hogy nem csak anya vagyok, hanem nő is. 

Ez volt az életem.

A férjem elfelejtett mint nőt, és vele együtt lassan én is elfeledtem,

hogy nem csak anya vagyok.

Elfeledtem, hogy nő is vagyok, nem csak egy munkába járó háztartási alkalmazott, akinek fő feladatköre a gyereknevelés.

Egészen addig, míg egy nap besétált egy új alkalmazott a céghez, akit nekem kellett felvennem.

Egyetlen pillanatig megállt a szívem, annyira erős hatással volt rám, de a gondolatot akkor rögtön el is hessegettem.

Felvettem dolgozni és nem foglalkoztam vele tovább. Túl fiatal volt, alig több 21 évesnél.

Aztán egyszer csak rám írt.

Leesett az állam, és megmagyarázhatatlan módon tűzbe jöttem. Nem értettem, hogy lehet ez.

Miért írt? Hisz én nem vagyok egy bombázó, maximum nehézbombázó.

Tépelődtem, de aztán azt gondoltam, belemegyek a játékba:

elvégre nekem is jár…

Visszaírtam hát.

Másnap, amikor megláttam, hevesen kezdett verni a szívem.

– Légy észnél, nem vagy normális! – figyelmeztettem magam, de nem sokat ért.

S aztán… Hirtelen megcsókolt.

Nem voltam felkészülve akkora szenvedélyre….

Akkor ő ott győzött.

Titokban kell tartani – ez volt a fő cél, de természetesen nem sikerült.

Két nap múlva az egész munkahely tudta.
Azt hittem, ezzel vége köztünk az apró románcnak, de tévedtem. Tovább folytatódott.

Sok apró, elrabolt percet és órát töltöttünk együtt.

Sokkal nyitottabb lettem.

Kivirultam.

Ez mindenkinek szemet szúrt.

Az első együttlétünkre nem teljesen emlékszem. Nem valami szer vagy alkohol miatt, az a tűz, a vágy kábított el.
Nem éreztem még ilyet sosem.

Szerelmes vagyok 38 évesen.

Tart még mindig. Boldog vagyok.

Sokat tervezünk, beszélgetünk.

De én félek!

Most akkor lépjek ki egy rossz, nem működő házasságból? Egy újért, aki sokkal fiatalabb?

Hiszem, hogy én sem vagyok még vén, és nekem is jár a boldogság,

de a köztünk lévő korkülönbség irreálisan sok.

És az élet nem film.

Vagy én is lehetek főszereplője ennek a korhatáros szerelemnek?

Anita

(kezdőkép: Pixabay)