Nők vs. férfiak.
Gyakran szeretjük hangoztatni, hogy egyik, vagy másik nemnek nehezebb a sorsa.
És, bár néha úgy érzem, hogy nekünk sokkal sanyarúbb élet jutott,
mégis szeretek férfi lenni.
Például azért, mert:
– Amikor azt mondjuk, hogy 5 perc alatt elkészülünk, akkor az tényleg 5 perc.
– Simán játszhatunk a transformers-es figuráinkkal, senki nem néz hülyének minket.
– Szőrösek lehetünk, még akkor is, ha mostanában divat a csupasz-csillám férfi vádli.
– S ha már a szőrnél tartunk: nem kell azokat a pokoli fájdalmakat átélnünk, amiket a gyantázás, vagy a szemöldökcsipesz okoz.
– Ha a szükség szólít, de nincs a közelben nyilvános wc, az sem probléma a számunkra.
– Nem kell mindent megértenünk, hiszen
,,a férfiak egyszerűek”.
– Egy csomó pénzt megspórolunk, elvégre nem vásárolunk púdert, meg rúzst, meg a többi bigyót.
– A kor előre haladtával egyre vonzóbbá válunk, hiszen még dalban is megénekelték, hogy ,,Egy tisztes őszes halánték a nő számára ajándék, és úgy kell, mint az őszi napsugár”
– Nem kell magassarkút, melltartót meg nejlonharisnyát húznunk, ha hódítani akarunk.
– A pipereholmink elfér egyetlen, kis tasakban.
– Fogalmunk sincsen arról, hogy milyenek ,,azok a napok”.
– Simán lehetünk unalmasak, nem kell kitűnnünk a többiek közül,
hiszen ,,minden férfi egyforma”.
– Az apukák mindig ,,cukik”, miközben az anyukák gyakran kapják meg a ,,hisztis, paramami” stb. jelzőket.
– Nem tudjuk, hogy mi az a téli, tavaszi, nyári nagytakarítás, mert – ismerve a képességeinket – tőlünk csak annyit várnak el, hogy levigyük a szemetet.
– Órákig elbütykölhetünk a garázsban, ahova nő be nem teszi a lábát, mert az ,,a pasi területe” – szóval, egy komplett, nagy helység áll csak a mi rendelkezésünkre.
– Az élet megkímél minket a ,,nincs egy rongyom sem, amit felvehetnék” trauma átélésétől.
– Büszkén vásárolunk gumit, és közben nem kell azon agyalnunk,
hogy ,,ugye tudják, hogy nem csak egy egyéjszakás kalandról van szó?”
– Nem kell agyalnunk! Semmin!
– Nincsenek ,,drámai pillanataink” a munkahelyünkön.
– Sokkal könnyebben lesz orgazmusunk, mint a nőknek.
– Sörnyitó nélkül is ki tudjuk nyitni az üveget.
– Amikor azt mondjuk, hogy ,,jó éjszakát”, mi utána tényleg elalszunk.
– Amikor végigsétálunk az utcán, senkinek sem vagyunk meg fejben,
minimum nyolc különböző pózban.
– Zakó, ing, nadrág, nyakkendő. Alkalmi ruha letudva.
– Amikor kajálunk, akkor nyugodtan élvezhetjük az étkezést, nem gondolva arra, hogy attól mennyit hízunk.
– A ,,semmi” szót a valódi jelentésével használjuk csak, ezért senki nem kérdőjelezi meg, ha ennyi a válaszunk.
– Lehet, hogy a nők tovább élnek, de mi meg többet!
– A telefonszámlánk jóval kisebb, mint a nőknek.
– Nem kell felesleges információkat eltárolnunk az agyunkban,
mint például ,,ciklámen, bézs”…
– Semmi cikit nem találunk abban, ha bárki előtt be kell vallanunk, hogy hasmenésünk van.
– Ágynak eshetünk egy náthától, és senki nem szól meg érte.
Végül pedig:
oké, hogy nem szülehetünk, de a gátmetszés érzése is
örök rejtély marad a számunkra!
Hegyi László
Férfi titkok
Hogy nem vagytok meg 8 pózban? Dehogynem… 😄😄😄
Ez nagyon találó 😀 Ilyenkor kicsit azt érzem, hogy mi nők vagyunk ilyen aggódósak és ráparázósak, hiszen egy nő is élvezheti azt hogy nő. Néha elfelejtünk élni és élvezni a pillanatot. Mi s lehetünk egyszerűek.