Elképesztő, ami a világban zajlott és zajlik az elmúlt 2 évben. Ezt ugye senkinek sem kell bemutatni. Pandémia, háború, szenvedés.
Viszont mérhetetlenül felbosszant az emberi butaság, ahogy sokan hozzáállnak a történésekhez. Nyilván meg lehet kérdezni, miért foglalkozok vele egyáltalán. Erre pedig azt tudom mondani, hogy van, ami mellett már nem tudok elmenni szótlanul.
Jelenleg a háborús események kapcsán megmozdult szinte az egész ország. Segélyakciók, kampányok indultak kicsiben, nagyban, amikhez lehet csatlakozni. Minden erről szól most, bármilyen csatornát is nyit ki az ember. De sajnos gyakran nem az jön le, aminek kellene.
Mi is készítettünk egy gyűjtőposztot,amit folyamatosan frissítünk, hogy hogyan tud bárki segíteni, ha szeretne. És cserébe kaptunk a sok pozitív üzenet mellett olyat is, amit nem kértünk.
Szóval akkor:
Kell-e, hogy egyáltalán segítsünk?
Naná, hogy igen! Mert ha ne adj Úristen nálunk is háború lenne, belegondoltál, hogy neked ki segítene, Kitől várnád el?
De miért segítsek a háború elől menekülteknek, amikor itthon is van megannyi nélkülöző ember?
Nem kell. A te döntésed. Viszont sok olyan szervezet van, akik több fronton is segítenek. Én például úgy adományoztam az egyik segélyszervezetnek, hogy be lehetett állítani, hova menjen a pénzem. Lehetett választani konkrét segélyakciókat, vagy azt, hogy rájuk bízom, ahol aktuálisan a legnagyob szükség van rá. Én ez utóbbit választottam. De nem csak most lehet csatlakozni ezekhez a szervezetekhez, hanem bármikor. Vajon, akiben ilyen kérdés merült fel, az egyáltalán segített bármikor is bárkinek is?
Posztoljak arról, hogy segítettem?
Én személy szerint posztolós vagyok. De célirányosan. Mert azzal, hogy követ engem, minket sok ember, felhívhatom az ő figyelmüket jó kezdeményezésekre. Mert nyilván az a legjobb, amikor egy hiteles embert látunk, aki odaáll valamilyen nemes ügy mellé. Legyen az színész, énekes vagy éppen egy magazin főszerkesztője. Itt most nem az számít. Hanem az, hogy ezzel hány embert szólíthat meg. Szóval aki bírálja őket, gondolkozzon el egy picit… legalább kiment és segített. És igen, csinált közben pár fotót. Nem pucsított, nem csücsörített, hanem megmutatta, hogy ott van. És lehet csatlakozni hozzá. Nem pedig a kanapéról fröcsögni a telefont nyomkodva és nyomdafestéket nem tűrő módon kommentelgetni vagy bírálni.
Bár valószínűleg azok, akik miatt megírtam ezeket, nem fogják elolvasni, mert a sok hülyeség mellett nem érnek rá másra, mégis bízom abban, hogy van, aki elgondolkozik majd rajta, mielőtt bírál másokat.
A kanapén fekve nem fog megváltozni semmi, se te, sem a körülmények. Csak akkor lesz változás, ha teszel is érte. Igen, te is…
Tomkó Bori
főszerkesztő
(kezdőkép: Pexels)
