A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata idén egy hiánypótló kezdeményezést indít útjára hazánkban, megszervezi az első, magyar Sportmarketing Díjat.
Az idén első ízben kihirdetésre kerülő Sportmarketing Díj kiváló felületet és alkalmat ad arra, hogy a legjobb hazai sportmarketing együttműködések megmérettessék magukat. Emellett a már megvalósult, sikeres hazai példákon keresztül a kommunikációs szakemberek megismerhetik a sportmarketing és sportszponzoráció legkiválóbb kampányait, és ezek üzleti jelentőségét.
A Sportmarketing Díjjal hagyományt szeretne teremteni a Tagozat, emellett az ESA (Európai Szponzorációs Szövetség) nemzetközi kategóriáinak és sztenderdjeinek alkalmazása révén egy olyan visszajelzést, és egyben felületet biztosítani a magyar sportmarketing piacnak, amely a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. A Sportmarketing díjra négy fő kategóriában lehet pályázni. A négy kategória közül pedig a három ESA kvalifikációs kategóriák győztesei közül kerül ki azaz egy legjobb pályázat, aminek lehetősége lesz a “Best of Europe Díjon”, nemzetközi színterén is megmérettetni magát.
A Sportmarketing díjra 2019. november 15-ig lehet beadni a pályázatokat, a 2018. január 1. és 2019. október 31. között megvalósult sportmarketing kampányokkal és együttműködésekkel.
Ha volt együttműködése, aktivitása sportolóval, sportszervezettel vagy sporteseménnyel, most mutassa meg a kampányát!
Nemzetközi kitekintés és lehetőségek
Legyen az ön sportmarketing kampánya, aki képviselheti hazánkat a rangos Best of Europe Díjon!
A MMSZ Sportmarketing Tagozata edukációs törekvése okán és azon okból kifolyólag, hogy felületet biztosítson a hazai sportmarketing szakma legjobbainak, az év elején megállapodást kötött az Európai Szponzorációs Szövetséggel (ESA).
„Az ESA-val való együttműködés kulcsfontosságú lehetőség számunkra abból a szempontból, hogy nemzetközi kitekintéshez és know-how-hoz juttassuk a magyar marketing szakembereket.” – mondta Nagy László, az MMSZ Sportmarketing Tagozatának elnöke.
Ez nem képzelhető el egy olyan esemény nélkül, mint a most megrendezésre kerülő Sportmarketing Díj, ahol a legjobb sportszponzorációk, a legértékesebb sportolók és sportszervezetek, valamint események mérhetik össze tudásukat.
“Tavaly többek között Jéghoki VB-t rendezett Magyarország és az EHF Final Four-nak is az otthont adtunk. Idén hazánkban került megrendezésre a Vívó VB, az Öttusa VB, és a Kajak-Kenu VB is, de több világkupa eseményt is szerveztünk. Ezek az említett események – a teljesség igénye nélkül – mind-mind olyan potenciális lehetőségek, amelyek révén a márkák jelentőségteljes tartalmat és felületet tudnak adni a piaci törekvéseiknek. Így a Tagozatunk bízik abban, hogy az egyéni sportszponzorációs együttműködések mellett, sportesemények és sportprojektek kampányai is szép számmal indulnak majd a megmérettetésen.” – zárta gondolatmentét Nagy László.
Németh Ottó, az MMSZ Sportmarketing Tagozatának alelnöke és a Sportmarketig Díj zsűri elnöke véleménye szerint:
“Ez a díj kétségkívül egy hiánypótló kezdeményezés hazánkban. Hagyományt szeretnénk teremteni a díjjal. Bízunk benne, hogy a jó példák kiemelésével, szakmailag egy elengedhetetlen igazodási ponttá válik a díj a sportmarketingben, ezzel is segítve a további fejlődést. Egyben lehetőséget teremtünk a magyar projekteknek a nemzetközi piacokon való megmutatkozásra, és ezzel kaput is nyitunk a “Best of Europe”, vagyis egyik legnagyobb európai szponzorációs díj felé.”
A magyar Sportmarketing Díj keretén belül minden kategóriában kihirdetésre kerül shortlist a legjobb pályamunkákból. A zsűri, 10 fős nemzetközi és hazai marketing szakemberekből álló grémium, akik értékelik majd a pályaműveket, pontozásuknak megfelelően lesz bronz, ezüst és arany díjas.
További információk a Sportmarketing Díjról és a pályázati feltételekről a http://sportmarketingsummit.hu oldalon található.