,,A lelke mélyén minden nő arra vár, hogy megmentsék.” (Charlotte York)

Vajon igaza lenne Charlotte-nak?

Hiába teszek meg mindent azért, hogy erős, független nő legyek,

ez az érzés akkor is ott motoszkál bennem.

Jól elvagyok saját magammal is. Dolgozom, tanulok, olvasok, főzök, miközben a kedvenc zenémre furcsa táncot lejtek.

De újra és újra megszólal egy belső hang, ami azt suttogja: bárcsak itt lenne valaki velem ezekben a pillanatokban! Bárcsak megvigasztalna valaki, amikor szomorú és kétségbeesett vagyok!

Minden erőmmel próbálom kituszkolni magamból ezt a gondolatot,

mert ettől gyengének érzem magam.

De lehet, hogy a lehetetlennel harcolok.

Talán egy ideig lehetünk a királylány és a szőke herceg egy személyben, amíg a királyfi (vagy épp vízvezetékszerelő) el nem jön és csókot nem nyom ajkunkra, hogy aztán felébredjünk, kiköpjük az almát és csak annyit mondjunk:

Hol a fenében voltál eddig?

Noveli

(kezdőkép: pexels)