Barátság. Nehéz kérdés. Olyan kérdés, amit néha át kell rágnia az embernek.

Mert sokféle barátság létezik.

És nem attól függ, hogy ki mennyire a barátod, hogy mióta az. Hanem sok minden mástól. Lehet nagyon jóban lenni valakivel száz éve, de lehet, hogy pár hónapja találtatok egymásra, de kölcsönös összhang van.

A régi barátokkal is lehet úgy, hogy még ha sokáig nem is találkoztok, akkor is ott folytatjátok, ahol anno abbahagytátok. Nekem ilyen például a Rómában élő Claudia barátnőm, akivel idestova 25 éve vagyunk olyan szoros kapcsolatban, hogy bármennyire kábé 3 évente találkozunk átlagban, amióta felnőttek vagyunk, mégis pont ugyanúgy nevetünk, beszélgetünk és szeretjük egymást, mint tinikorunkban, amikor egész nyarakat töltöttünk együtt.

„Vannak fontos emberi kapcsolatok, amelyeket nem rongál meg az idő,

akkor sem, ha évek maradnak ki.” (Sándor Anikó)

Aztán a régi barátok között vannak, akikkel megváltozik a kapcsolat, ha véget ér a gimi, a főiskola. 

Akikkel utána egy ideig igyekeztek összejárni, tartani valamilyen formában a kapcsolatot, de aztán egy idő után ritkulnak ezek, vagy megmaradnak maximum a közösségi hálón. De már nincs nagyon közös téma, az esetleges találkozások sem olyanok már, mint régen. Itt is lezárult egy korszak.

A „felnőtt” életben kialakult barátságok is kétesélyesek: egyrészről, amint már említettem, vannak azok, akikkel úgy egymásra találtok, mintha csak együtt nőttetek volna fel. Közös témák, érdeklődés, programok, hobbi, társaság. És jól működik, független attól, mióta tart az ismeretség.

A másik, akikkel összehoz szintén a sors, de a barátság csak addig tart, amíg mondjuk vagy egy helyen dolgoztok, egy hobbit űztök egy darabig, vagy egy helyen laktok. De ahogy ez megváltozik, a barátság nem megy vele, hanem el. Ezt lehet normatív veszteségnek is nevezni, ami az élethelyzet változásával szükségszerűen együtt jár. De itt nincs sértődés, csak egyszerűen elmaradnak a közös programok, telefonok. Szép csöndben elmúlik, harag nélkül.

De ami minden barátságnál közös, az, hogy:

– kölcsönös. A mindennemű érdeklődés, pl. telefonhívások, üzenetek, stb. Ezt érdemes időnként felülvizsgálni magunkban!

– számíthatsz rá. Bármikor, bármiben, kérés nélkül. Nem mondja azt, hogy nem ér rá akkor, amikor neked szükséged van rá. Ez tényleg a jóban-rosszban tipikus esete!

„Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon,

akár késő este is, és ezt kérdi: „Mi bajod van?”

Megérezte. Ő egyedül.” (Müller Péter)

– őszinte. Elmondhatod a barátodnak azt, amit érzel, ami nyomaszt, vagy aminek örülsz. Ő pedig elfogadja a véleményed akkor is, ha nem annyira ért vele egyet. Mert azt ő is őszintén megmondja.

„Nem a barátság fakad az őszinteségből,

hanem az őszinteség a barátságból.” (Hamvas Béla)

– nem féltékeny. Sem a munkádra, előmeneteledre, sem a párkapcsolatodra, sem az anyagi helyzetedre. Sőt! Örül a sikereidnek, a boldogságodnak!

– időtálló. Ha nem is tudtok egy ideig találkozni, akkor sem történik semmi, mert úgyis beszéltek időközönként, és tudjátok, hogy a másik életében épp mi van. Majd ha lesz rá ideje mindkettőtöknek, akkor összejöttök. És ha éppen szerelem miatt nincs annyi ideje, mint amikor egyedül volt, akkor te boldog vagy, mert ő boldog. És nem okolod a fiút azért, mert miatta nem találkozik veled. Fordított esetben te is ezt tennéd, és ezt ő is tudja. Ilyenkor a személyes  találkozások helyett ott a telefon, a messenger, a face time, stb.

– nem sértődik meg. Mert az gyerekes és kicsinyes. Az óvodában szoktak a gyerekek megsértődni és duzzogni. Meg büntetni, szeretetmegvonással.

– támogat. Mindenben, legyen az szerelem, munka vagy hülyeség. Ez utóbbiban együtt hülyül veled.
És ha nagy hülyeségre készülsz, akkor figyelmeztet, de nem bírál. Akkor is veled van. Maximum utána az ő vállán sírhatsz és igazat adsz neki!

– nem beszél a hátad mögött. Sem a többi barátnőkkel, sem senkivel. Megmondod neki a tutit, mert őszinte vagy.

„Nem azok a barátaid, akiket mindenki bámul, akik elkápráztatnak. (…)

Azok a barátaid, akik nem várnak arra, hogy a dolgok így vagy úgy eldőljenek, hogy aztán

ők is eldöntsék, hogyan viselkedjenek. Minden egyes tettükkel döntenek,

akkor is, ha tudják, hogy ez kockázatos.” (Paulo Coelho)

Tomkó Bori