Milyen könnyen elengedtelek!

Nyugodtan használhatom a szemtelen jelzőt is. Igen, játszi könnyedséggel hagytam, hogy kisétálj az életemből. Döbbenetes, hogy az ember pillanatok alatt képes leválasztódni egy-egy személyről.

Igen, látszólag könnyű volt…

Csak bólintottam és segítettem neked lepakolni a cuccaidat. Sőt, még a taxit is én rendeltem, és a sofőr helyett én tettem be azt a fura figurákkal tarkított bőröndödet a csomagtartóba.

– Vigyázz magadra! – mondtam.
Etikett… Valami barom kitalálta, én meg nem voltam rest alkalmazni abban a pillanatban, amikor tőled csupán egy halvány mosolyra telt.

Addig bámultam az autó után, amíg az be nem fordult abba az utcába, ahol a szél belekapott a hajadba, és az arcomba sodorta.

Ott van az a kávézó is, ahol a második randinkon pisztácia fagyit rendeltél és száraz martinit.

– Imádom mindkettőt és ma ünnepelek! – csillogó szemekkel kanalaztad azt a zöld borzalmat és le sem vetetted a tekintetedet rólam.
– Mit ünnepelünk?– kérdeztem mosolyogva.
– Minket!– válaszoltad a legtermészetesebb hangon, majd felhajtottad az italodat.

Egész éjjel szeretkeztünk és másnap reggel, amikor az én trikómban  hoztad az ágyba a kávét, csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom, hogy eltűnj az életemből.

Pár hónappal később pedig én fizettem ki a taxidat, mely kivitt téged a repülőtérre, s veled együtt mindent, ami rólad szólt, ami te voltál.

Pedig szerettelek és minden idegszálammal uralkodni kellett magamon ahhoz, hogy ne boruljak térdre előtted és könyörögjek azért, hogy engem válassz, ne pedig az álmaidat.

Az álmaidat, melyek a világ másik végén vártak megvalósításra.

Amelyekben én soha nem szerepeltem.

Könnyű kalandnak indult, az elejétől kezdve tudtuk, hogy nincsen közös jövőnk. Csak élveztük, és naivan hittük, hogy képesek leszünk legyőzni az érzelmeinket…

Magát a szerelmet.

 Hegyi László
Férfi titkok