Érdekes kérdés.
Én pontosan úgy fogalmaznám meg, hogy a megcsalás ott kezdődik, amikor valami olyat csinálsz mással, amit akkor nem tennél meg, ha a párod is ott van.
A múltkor például a feleségem nem volt jelen, és megölelgetett egy lány.
Kicsit zavarba jöttem, aztán arra gondoltam, ha a nejem itt van, akkor is megölelt volna – azzal a különbséggel, hogy akkor a feleségem is kapott volna a lánytól egy ölelést.
Egy másik ismerősöm azt mondta, amíg nincs konkrét szexuális kontaktus,
nem megcsalás…
Ő viszont tudom, hogy csinált már olyan dolgokat, amik, ha a pasija tudomást szerezne róluk, szakításhoz, vagy komolyabb mosolyszünethez vezethetnének.
Azt hiszem, a megcsalás nem testi kérdés.
Ha lefekszel valaki mással, az csupán ösztön, szeretethiány,
vagy pusztán vágy.
Viszont ha valakit nem csak az ágyadba, hanem a bizalmadba is beengedsz, ha inkább neki nyílsz meg, és még szex is van, az már nem is megcsalás, inkább kapcsolat egy párhuzamos univerzumban.
Ez az igazán megszégyenítő, megalázó megcsalása a másiknak.
Csetnegi László
Ébresztő!!!! 10-15-20 év együttélés után teljesen természetes a “vadon élő férfi” esete. Miért gondolnánk, hogy a megszokottság nem hatalmasodik el egyetlen emberen sem??!!! Ez naivitás!
A kémia sem működhet ilyen hosszú időn keresztül, ez is biztos. Természetesen ez rosszul eshet a párnak de gondoljunk csak a gyermekvállalásra, ami alapvetően elindítja a kapcsolatokat a lejtőn…
Szükségállapotnak hívom és nem megcsalásnak, túlélésnek és nem utolsó sorban a vérfrissítés mindig újat visz a kapcsolatokba is. Mindenkinek szüksége van a másik nem pozitív visszajelzésére, ettől marad nő vagy férfi. Mindaddig nem megcsalás egy másik kapcsolat, amíg az érzelmeink nem rúgják fel a jelenlegit. Kinek mi a határ, azt mindenki maga döntse el. Fő, hogy a mindennapokban folyamatosan kapd a pozitív visszajelzéseket a másik nemtől, inkább úgy mondom a számodra izgalmas emberektől.
Még valami, ha agyon dolgozod magad, akkor az nem megcsalás? Dehogynem! Mindaddig, amíg érzed jó a közérzeted, szívesen csinálod és belefér az életedbe, nem sérülnek az otthoni dolgaid, addig nem megcsalás.
Ez egy szóval undorító, a szex teljes mértékben megcsalás!
Van testi és van érzelmi megcsalás.
Már miért ne számítana megcsalásnak? Egy másik, esetleg idegen emberre éled meg azt az örömet amit a pároddal/feleségeddel kellene.
És igen, itt tartanak a ” férfiak “. Az ösztönnél, mintha egy vadon élő állat lenne, minden olyan “férfi” aki ezeket a sorokat vallja, mint a tisztelt Csetnegi László megbukott emberségből, megbukott erkölcsből és megbukott hűségből.
Egy olyan kapcsolatban, amiben nem tudhatod hogy épp a párod a szeretőjétől jön-e vagy csak szimplán dolga volt, mint ahogy mondta, soha nem lesz bizalom és ugyebár a bizalom fontos.
Felfordul a gyomrom, a gondolattól, hogy egyszer egy ilyen férfi mellett kelljen élnem még a hideg is kiráz, a torkom is össze szorul és rettentően elkeseredett és kilátástalan vagyok a jövővel szemben, ha így kell elébe néznem azt hiszem akkor nem szeretném.
Továbbá a gondolat szerzője, ki férfinek vallja magát, még csak meg sem közelíti azt a bizonyos férfit, akire szüksége van egy nőnek. Ez a nyers és őszinte véleményem. Sajnálom,… a feleségedet is.