Sokat hallottunk már az olasz nagyikról, akik maximális eleganciával, konyhát, háztartást és családot vezetve és karban tartva, mindenre kiterjedő figyelemmel kísérik az őket körülvevő „grande famiglia” kisebb-nagyobb rezdülését, csendes és hangos mozzanatait.

Múltkor az olasz Nonnák életéből megosztotta velünk Kinga az 1. részt , most íme a beígért 2., melyben megcsodálhatjátok Őt magát, a drága Nonnát!

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy 92 évével velünk, köztünk van. Testvéreivel együtt közel 400 évesek, és életszeretetük, szavaik, bölcsességeik olyan utakat mutatnak, melyek mindannyiunk lelkében valahol a régmúltból ott vannak, de porosak, elrejtettük őket. Pedig milyen jó ezeket a régi hagyományokat elővenni, értékelni. És csakúgy olaszosan elvegyülni ebben.

Sosem felejtem el, mikor megérkeztem Olaszországba,  az akkor még leendő férjem arra készült nagy dérrel-dúrral, hogy miként és hogyan is mutasson be az olasz családjának. Éreztem, hogy napok óta mondani akar valamit, így rákérdeztem. Mosolyogva azt mondta: a „Nonna tanács” előtt is be kell mutatkoznod.

Ez pedig nem mozifilm volt, hanem igenis a valóság, amikor elmentünk a kis faluba ahol élnek.

Nonna és testvérei körbefogtak minket kis színes kardigánjaikban az asztalnál ülve, közben csillogó szemekkel a nagykeretes, de elegáns és legújabb divat szerinti szemüvegkeret mögül vizslattak, figyeltek. Kezükben finom porcelán csészékben nézett rám a kis feketekávé gombszeme, mely illatával betöltötte a piciny kőház konyhájának terét.

Focaccia sült a sütőben, ők pedig a kávéscsésze mellett ülve, apró pici morzsákat tekergettek az asztalon.

Én akkor még egy szót sem beszéltem olaszul, egy dolgot tudtam, izgatottan mosolyogtam. Ők elegáns kézmozdulatokkal suttogtak a másik fülébe és mindannyian rám mosolyogtak, majd annyit mondtak a férjemnek:

„A legfontosabb dolgot már most tudja a lányka, szép a mosolya.”

Aztán átöleltek és megmutatták, hogyan is készült a sütőben nyújtózkodó foszlós Focaccia.

Azóta már főzni is megtanultam, mert egy olasz családban a „multitasking” feladatok egyik legfontosabb része ugye a „la cucina”, és anélkül lehetsz te a legszebb mosolyú magyar lányka, bizony, ha a konyhában nem bizonyítasz, a családi bírálóbizottság előbb-utóbb behívat magához.

Az olasz nagyik mindent tudnak.

Azt, amikor jó  napod van, vagy ha fáradt vagy, de azt is, ha éppen  nagyon eleged van. Ilyenkor valami régi recept szerinti titkosan csábító tésztát főznek, mert úgy tartják, ebben van az éltető energia, egy kis olíva olajjal megspékelve.

Télen, ha közeleg a rossz idő, illatos narancsot vágnak egy tálba, citrommal, sóval és olíva olajjal „fűszerezik”, mert ez elűzi a bacilusokat. Ezt meg is tudom erősíteni, mert mióta Olaszhonban élek, még nem ért utol az influenza.

Amikor ünnepekre készülünk, az őrült rohanás közepette Nonnáink a „világítótornyok”, a hely, aki köré csak gyűlünk és gyűlünk és az ölelő energiák eresztését élvezzük.

Ők fogják össze a család minden apró részét és

karácsonykor is az Ő konyhájukban készül az,

mi az ünnepi asztalra kerül.

Nálunk például több mint 2000 db tortellini, amelynek előkészítése során tökéletes családi manufaktúrát formálunk. Megvan, hogy ki a tésztafelelős, ki tekeri a gépet, ki szabja a kis kerek formákat, ki tölti, tekergeti és teszi majd a nappaliban lévő antik asztal hosszú soraira a tortellinik mosolygó kis tekervényeit.

Az apósom a fotós és videós általában, aki a munkafolyamatokat rögzíti, a férjem pedig a minőségellenőr, aki a sorokat rendezgeti szépen. És igen….ez a 2000 darab sokszor 1-2 napon belül elfogy, de a lényeg, hogy együtt készítettük.

Együtt nevettünk és mosolyogtunk Nonna megannyi életigazságán, amit a háborúról, a békeidőkről és azokból az évekből mesélt, mikor naponta 8-12 embernek koordinálta az életét, és pontosan 12.00-kor akkor is mindig, mindennap gyönyörű színes textil szalvéták között mosolygott vissza az ebéd a családi asztalról.

Imádom őt hallgatni, mert kortalan bája erőt ad, és olyan ősi régi energiákat, melyekben jó elmerülni.

Üzenetei pedig, melyeket minden ünnepi alkalomkor az asztalra tesz mindenkinek, kis elegáns papírborítékban, mindig mindenkor, a legjobbkor érkezik.

Az első kis papírra írt életigazságát elhoztam most Nektek, legyen útravaló mindenkinek:

 

Semperger Sommariva Kinga
Egy kis Itália

A képek a szerző tulajdonát képezik.